Hirdetés

Szijjártó Péter közölte, török kollégájának is elmondta, hogy „miközben Magyarország az európai egység fenntartásában érdekelt, nem engedhetjük meg, hogy a háború árát a magyar emberek fizessék meg”.

„Az energiaellátás szankcionálását ezért mindenképpen el fogjuk kerülni, s ahogy a pénteki brüsszeli beszélgetéseimen meggyőződhettem róla, szerencsére többen is ezt az álláspontot képviseljük az Európai Unióban” – fejtette ki a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, az Ukrajnában zajló háború idején „legfontosabb kötelességünk hazánk biztonságának garantálása, amely feladatnak több dimenziója is van”.

„Először is meg kell akadályoznunk, hogy Magyarország belesodródjon ebbe a háborúba. Ennek érdekében ellenállunk a nyomásnak és az ellenzék követeléseinek is: nem küldünk sem katonát, sem fegyvert Ukrajnába, és nem engedjük halált okozó fegyverek átszállítását sem a területünkön” – húzta alá a tárcavezető.

Korábban írtuk

Kiemelte, a NATO pénteki külügyminiszteri értekezletén a „magyar érdeknek megfelelő álláspontot fogadtunk el: mindent el kell követni annak érdekében, hogy ne jöhessen létre közvetlen összeütközés a szövetség és Oroszország között”.

„Kimondtuk: a NATO nem részese a háborúnak” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A miniszter közölte ugyanakkor, hogy „itt van a másik fontos dimenzió is: az energiabiztonság kérdése”.

A tárcavezető megjegyezte, „török barátaink tapasztalata szerencsére hasonló a miénkhez: náluk sincs visszaesés vagy zavar a szállításokban”.