Az EXIM Magyarország összesen 350 milliárd forint értékben nyitja meg hétfőn a vállalkozások előtt a program keretében indított gazdaságélénkítő kezdeményezéseit. Az akcióterv kiemelt részét képező program célzott finanszírozási és egyéb eszközökkel támogatja a vállalkozásokat. Az EXIM négy fő termékkel, a Jövő Exportőrei Beruházási Hitellel, a Jövő Exportőrei Zöld Beruházási Hitellel, az Exportélénkítő Beruházási Hitellel, valamint az Exportélénkítő Lízinggel biztosítja, hogy a belföldi, még nem exportáló cégek sikerrel növeljék versenyképességüket, a már exportáló vállalatok pedig a nemzetközi piacon erősítsék pozícióikat.

Hirdetés

A kiemelkedő adottságokkal rendelkező cégek célzott külföldi beruházásainak megvalósításához a program keretében elérhető Kifektetési Hitel nyújt finanszírozási hátteret. A hiteligényeket elsősorban a vállalkozó számlavezető bankján keresztül lehet benyújtani szektormegkötés nélkül, a Kifektetési Hitel iránt azonban kizárólag az EXIM Magyarországnál lehet érdeklődni. Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy az akcióterv kiemelt feladata a kis- és középvállalkozások (kkv) megerősítése. A fejlődés egyik legkézenfekvőbb módja, ha a vállalkozás új piacokra jut, a belföldi lehetőségek mellett ezért értékelődik fel a kivitel. Az exportáló vállalatok világszerte nagyobb arányban érnek el bevétel- és profitnövekedést, mint a kizárólag belföldre fókuszáló cégek. A tartós versenyben maradáshoz elengedhetetlen a folyamatos újítás és az új piacokra lépés. Ezért fontos a kkv-kat segíteni abban, hogy önmaguk, vagy beszállítóként partnereik révén új piacokat szerezzenek. Ebben jelentenek hatalmas segítséget az EXIM termékei – tették hozzá.

A Jövő Exportőrei Beruházási Hitelt az exportáló és a nem exportáló vállalkozások is igényelhetik. Célja a vállalkozásoknál felmerülő belföldi beruházásokhoz, fejlesztésekhez szükséges finanszírozás biztosítása versenyképességük erősítése érdekében. A hitel kapacitásbővítést, új termékek bevezetését, innovatív technológiák alkalmazását, valamint gépek, berendezések és immateriális javak beszerzését is támogatja. A konstrukció kedvező, fix kamatozású, elérhető akár 10 éves futamidővel is. A kamat az aktuális kamatkörnyezet, a hiteligénylő ügyfél minősítése és az ügylet fedezettsége alapján számítandó, mértéke forintalapon évi 5,2 és 7,2 százalék, euróban 3,75 és 5,75 százalék között alakul.

A Jövő Exportőrei Zöld Beruházási Hitel a fenntarthatóságot szem előtt tartva támogatja a vállalkozások energiahatékonysági, megújulóenergia-termelő és egyéb zöld beruházásait, erősítve a nemzetközi versenyképességüket. A 350 milliárd forintos keretösszegből 100 milliárd forintot dedikáltan a zöld beruházások támogatására tervez fordítani az Eximbank. A konstrukció kiemelten kedvező, fix kamatozású, szintén igényelhető akár 10 éves futamidővel is. A kamat az aktuális kamatkörnyezet, a hiteligénylő ügyfél minősítése és az ügylet fedezettsége alapján számítandó, mértéke forintalapon évi 3,2 és 5,2 százalék, euróban 2,75 és 4,75 százalék között alakul. Saját erő biztosítása sem szükséges a támogatási jogcím függvényében. A befogadható hitelcélokat az EXIM Zöld Finanszírozási Keretrendszere tartalmazza.

A szintén újraindított Exportélénkítő Beruházási Hitel az exportőröket és elsőkörös beszállítókat célozza. A konstrukció exportkapacitást generáló beruházások – legyenek azok megkezdett vagy új projektek – finanszírozására igényelhető az agrárszektorban is. A hitel fix kamatozású, futamideje ugyancsak akár 10 év is lehet. A minimum kamat a hitel devizaneme szerinti EU referencia alapkamat, valamint a hiteligénylő ügyfél minősítése és az ügylet fedezettsége alapján számítandó, mértéke 2025 januárjától várhatóan forintalapon évi 6,8 és 10,2 százalék, euróban 3,31 százalék 6,7 százalék között alakul.

Az Exportélénkítő Lízing azon vállalkozásoknak nyújt nyílt- és zártvégű pénzügyi lízinget, amelyek exporttevékenységük bővítéséhez, nemzetközi versenyképességük növeléséhez vagy belföldi beruházáshoz keresnek finanszírozást. A konstrukció exportőrök és elsőkörös beszállítók számára érhető el, és olyan eszközök beszerzését támogatja, mint műszaki és egyéb berendezések, gépek, haszongépjárművek, valamint a mezőgazdasági eszközök. A minimum kamat a lízing devizaneme szerinti EU referencia alapkamat, valamint a hiteligénylő ügyfél minősítése és az ügylet fedezettsége alapján számítandó, mértéke 2025 januárjától várhatóan forintalapon évi 6,8 és 10,2 százalék, euróban 3,31 és 6,7 százalék között alakul. A lízingkonstrukció szintén fix kamatozással érhető el, a futamideje akár 5 év is lehet.

A program keretében elérhető EXIM Kifektetési Hitel a nemzetközi szinten is versenyképes vállalatok külföldi befektetéseit támogatja, elősegítve a gazdaságpolitikai célkitűzéseket. A hitel célja a magyar tulajdonú, külföldön működő vállalatok számának növelése és a hazahozott profit emelése. A minimum 2 milliárd forint összegű hitel cégrészesedés-vásárlásra, ingatlanbefektetésre, többségi tulajdon megszerzése céljából vehető igénybe európai országokban. A hitel piaci árazású, fix kamatozású, legfeljebb 10 éves futamidővel érhető el az Eximbank közvetlen finanszírozásában, állami készfizető kezesség vagy bankgarancia mellett.

A részletek megtalálhatóak a honlapon.

Korábban írtuk