Hirdetés

Sebestyén Géza azzal kezdte posztját, hogy bár itthon sokakat hall panaszkodni (az egyébként már megszelídített) inflációról, az Eurostat objektív statisztikái szerint Magyarország azoknak az európai államoknak a szűk csoportjába tartozik, amelyeknél jelentősen csökkent a tej ára 2024-ben.

A hivatkozott kimutatásból valóban az látszik, hogy miközben például Írországban 2023-ról 2024-re 15 százalék fölötti drágulás állt be, Litvániában és Lettországban is 10 százalék körüli, addig

Magyarországon 4 százalékos árcsökkenést lehetett megfigyelni ugyanebben az időszakban.

Ennél markánsabb áresést csak Szlovákiában, Spanyolországban, Portugáliában és Finnországban mért az Európai Unió statisztikai hivatala. Igaz, ezekhez képest a magyar árcsökkenés kisebb léptékű, utóbbi két országban például a 10 százalékot is meghaladta a tej árának zuhanása.

(forrás)

Korábban írtuk