Hirdetés

A Tisza gazdasági szakértője, Dálnoki Áron egy általa hozott példában egyenesen azt hozza fel hazánk számára követendő gyakorlatnak, hogy

a lengyelek ukrán termőföldeken termelt salátát terítenek a régióban.

A videót az etyeki Magyar Kút Tisza Sziget azóta sajnálatos módon eltávolította az internetről, ám azt addigra számtalan csatorna már letöltötte.

Az Ellenpont által kiemelt részben a következő hangzik el:

„…ha jól tudom, a Tiszának vannak is nagyon jó kapcsolatai lengyel gazdaságpolitikusokkal és pártokkal. Éppen most olvastam, hogy Lengyelországban egy olyan saláta-integrációt fogunk, – ki gondolta volna, hogy van ilyen – fognak létrehozni, ahol lengyel és ukrán mezőgazdasági területeket bevonva letermelik a salátát, majd lengyel logisztikával és lengyel élelmiszer-ipari ezzel meg azzal, nem tudom milyen technikával Észtországtól Magyarországig, Németország keleti felétől Bukarestig terítik a salátát. Ennek az lesz a következménye, hogy a lengyel saláta, akárhogy is fogják hívni, olcsóbb lesz Budapesten, mint mondjuk a dabasi saláta, és ezt Magyarország egyébként meg tudja csinálni.”

Az elsőre talán piacbarátnak tűnő gondolatok mögött azonban egy sokkal veszélyesebb vízió rejlik, írják, ami tökéletesen illeszkedik a távlati képbe mind az EU, mind a Tisza Párt szintjén, ami az ukrán mezőgazdaság helyzetbehozását jelentené – magyar gazdák hátrányára -, nem beszélve a számtalan veszélyről, amit a javaslat rejteget.

A Tisza Párt ugyanis azt akarja, hogy a magyarok ne a magyar gazdák által magyar földeken termelt salátát forgalmazzák (és fogyasszák), hanem

a bizonytalan minőségű, sok esetben az EU-ban nem engedélyezett vegyszerekkel kezelt ukránt.

Tarr Zoltán egy másik fórumon, Sárospatakon arra is ráerősített, hogy igazából ne erőlködjünk, Ukrajna úgyis jobban „ért hozzá”, vagyis a mezőgazdasághoz.

„Ukrajna ezerszer jobban csinálja, felesleges Ukrajnával versenyezni a búzában meg a kukoricában, ellenben nagyon sok minden mást sokkal magasabb szinten tudnánk csinálni”.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Ellenpont honlapján olvashatnak.