Jelentősen csökkent az államadósság
A forint például szeptemberben 3 százalékkal erősebb volt, mint júniusban, márpedig az államadósság 46 százalékát devizában jegyzik. Segítettek a kedvező GDP-adatok is: a KSH kimutatása szerint a harmadik negyedévben 0,8 százalékkal (az egy évvel korábbi szinthez képest pedig 1,6 százalékkal) bővült a magyar gazdaság – márpedig bővülő GDP-hez képest egyre kisebbnek számít ugyanaz az adósságmennyiség.
Magyarország adósságállománya 2008–2009 során nőtt jelentősen. A csődveszély 2008 októberi bejelentése után ugyanis 20 milliárd eurós hitelkeretet kaptunk az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól, amiből 16 milliárdot fokozatosan le is hívtunk a két év során. Másrészt 2009-ben 6,7 százalékkal csökkent a hazai GDP, ami szintén növelte az államadósság GDP-hez mért arányát. Így az államadósság a 2007 végi 66 százalékról 2009 végére 78 százalékra nőtt. Majd 2010-ben, a forint május-júniusi árfolyamzuhanása során kismértékben még tovább emelkedett.
Ennek ellenére a miniszterelnök így fogalmaz: nem a válság, hanem a szocialista kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája az oka, hogy Magyarország ismét adósságcsapdába került. Az államadósság ugyanis már 2002–2007 között is jelentősen nőtt. A 2001 végén még csak a GDP 52 százalékára rúgó adósságállomány 2005 végéig 62 százalékra kúszott, majd a 2006-os választások évében hirtelen 66 százalékra ugrott. Lényegében épp ez okozta, hogy Magyarországot különösen súlyosan érintette a válság. 2008 őszén hirtelen beszűköltek a hitelcsapok, és esélytelen volt, hogy Magyarország elő tudja teremteni azokat az euró milliárdokat, ami 2008–2009-ben lejáró hitelei finanszírozásához kellett volna.
A Fidesz gazdasági teoretikusa abban bízik, fegyelmezett költségvetési politikával, valamint gyors gazdasági növekedéssel az ország kinőhet a hitelcsapdából. A kormányzat tervei szerint jövőre 3, azután 4, majd 2013-tól akár évi 5 százalékos GDP-növekedésre számíthatunk. Ha az tartozás nagyjából ebben a tempóban mérséklődik, akkor 2014-re 70 százalékra csökkenhet az államadósság.
