Jobb időkre várva

Hirdetés

– A rendszerváltozás óta nem volt példa arra, hogy önálló építési minisztérium működjön Magyarországon. Azt kapták, amit vártak tőle?

– Mi úgy értékeljük, hogy a kormányon belül elismerést kapott az építésgazdasági ágazat. Fontos, hogy ez alatt nem csupán az építőipart értjük: az egész értékláncról van szó az anyaggyártástól az építőanyag-kereskedésen át a tervezésig, kivitelezésig és üzemeltetésig. Lázár Jánosnak az egyik első egyeztetésünkön azt mondtam – és ő nem sértődött meg ezen –, hogy a szakma 35 évig elvolt miniszter nélkül, de egy miniszter a szakma nélkül nem tud meglenni.

– Rengeteg szakmai fórumon, rendezvényen jelennek meg együtt. Milyen az együttműködésük Lázár Jánossal?

– Az ÉVOSZ egyszerre szakmai és gazdasági érdekképviselet, alapvetően a közepes és nagyvállalkozásokat képviseli, és mint ilyen, komoly gazdasági súlya van. Minden olyan témában, amely a hazai építésgazdaságot lényegileg érinti, a miniszter kikéri a véleményünket. Ha látunk valami súlyponti problémát, mi csak úgy megyünk oda a minisztériumba, hogy ennek a súlyponti problémának a megoldására javaslatunk is van. Ezzel tud konstruktív lenni a dolog. Lázár János kifejezetten jó partner. Ráadásul roppant fogékony a gazdasági és ezen belül az építésgazdasági kérdésekre.

– Milyen fontosabb javaslataik voltak az utóbbi időben?

– Többek között az ÉVOSZ javaslata volt az, hogy felálljon az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács. Ez a tavaly év végén megalakult testület jelenleg az együttműködésünk hangsúlyos eleme. Azt is szerettük volna, hogy ezzel a vállalkozói körrel rendszeresen legyenek amolyan csúcstalálkozók, ahol a vállalkozók közvetlenül is meg tudnak beszélni aktuális kérdéseket a miniszterrel és vezetőkollégáival. Amikor nincs elegendő állami pénz, akkor is ezer olyan kérdés merül fel, ami nem a pénzről szól. De jó az együttműködésünk a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériummal, amelynél a lakásépítések ötszázalékos áfája kedvező választ kapott, vagy a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztériummal is, amellyel másfél évig dolgoztunk azon, hogy összeállhasson az otthonfelújítási program.

– A jó együttműködésre szükség is van. Hogy vészeli át az építőipar ezt a Coviddal, majd a szomszédunkban dúló háborúval sújtott időszakot?

– Mi, régi építőiparosok gyakorlott hullámvasutasok vagyunk. A hullámvasút bizony most lefelé megy, ezt a lejtmenetet pedig a finanszírozási nehézségek okozzák. Ez minden szereplőnél jelentkezik, a magyar államnál, a lakosságnál és más piaci megrendelői körökben is. Óriási mértékű inflációt, ezen belül építésgazdasági inflációt éltünk meg. Csak az utóbbi két évben 42 százalékos áremelkedés volt az építésgazdaságban, 2015-től nézve két és félszeres volt a drágulás. Az államnak máshová kell csoportosítania a forrásait, másra kell költenie. A lakosság megtakarításai jelenleg nem elegendők azokra a munkákra, amelyekre igyekezett megtakarítani. Ilyen körülmények között a múlt év végén például negyedével kisebb volt az ágazat rendelésállománya, mint egy évvel korábban. Mindaddig, amíg a forintalapú kereskedelmi banki hitelek kamata nem megy le 5 százalékra vagy az alá, az építési beruházások nem tudnak érdemben megélénkülni. Várakozásaink szerint ennek a helyzetnek a nyári hónapok végére elő kellene állnia. Amiből pedig az következhetne, hogy az év végével mind a közösségi, állami-önkormányzati, mind pedig a lakossági elhalasztott munkák előkészítése meg tudna kezdődni, és ezekre legkésőbb 2025-ben le tudnánk szerződni.

– Mennyire lesz így nehéz ez az év?

– Az elmúlt esztendők hullámvasútját tekintve 2024 lesz a legnehezebb éve az építőiparnak. Nagyon erős kínálati piac van, erős és tovább erősödő versennyel. Ez adott esetben a kedves olvasónak jól is tud jönni.

– Elkezdődött a csok plusz, a beszélgetésünk megjelenése után pár nappal, június 3-án megnyílik az otthonfelújítási program pályázata. Mit várnak tőle?

– A csok plusz alapvetően nem lakáspolitikai, hanem társadalom- és családpolitikai program. A falusi csokkal együtt főleg vidéken, és elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak ad munkát. Az otthonfelújítási program pedig alapvetően energetikai program. A mi számításaink szerint körülbelül 200 milliárd forintnyi építési feladatot generál, és mintegy harmincezer otthon felújítására adhat elegendő forrást. Ha valaki belefog egy ház energetikai felújításába, egyáltalán nem biztos, hogy csak az előírt egymillió forint önerővel kezd hozzá. Ha már 3-4 millió forintnyi megtakarítása van, akkor nemhogy 30 százaléknyi energiamegtakarítást biztosító felújítási csomagot lehet a házán megcsinálni, hanem akár 40-50 százalékosat is. Alapvetően arra készülünk, hogy nem egymillió forinttal, hanem ennél több önerővel fognak sorba állni a pályázók.

– A korábbi, széles körű otthonfelújítási program második szakaszában sokan nem találtak már megfelelő kivitelezőt, komoly kapacitásproblémák jelentkeztek. Most ilyen probléma nem lesz?

– Jelenleg van elegendő szakember, kapacitás és építési termék is. Ugyanakkor egy általunk is javasolt szigorú rendszer lesz a pályázatnál. A kóklerek így nem tudnak bekapcsolódni, nem kaphatnak munkalehetőséget, mert csak az otthonfelújításra alkalmas, minősített, regisztrált kivitelezők vehetnek részt a programban. Emellett fontos, hogy környezeti minősítéssel bíró, hazai gyártású építési termékekre fog szólni a támogatás. A 6 plusz 1 millió forint terhére tehát pontosan megmondja a kiírás, hogy milyen anyagokból, mely kivitelezőkkel lehet dolgozni. Persze a további önerő terhére már nem lesz ilyen megkötés.

– Lázár János nagyon sokszor beszélt arról, hogy az új jogszabályi környezettel a minőségi építkezéseket támogatják, a magyar vállalkozásokat, a magyar építőanyagokat részesítik előnyben. A korábbi programokénál szigorúbb feltételek ebbe az irányba mutatnak?

– Igen, mi azért küzdöttünk, hogy ez a pályázat, majd az esetleges továbbiak hozzák helyzetbe a hazai gyártású építési termékeket, és tartsák távol az ügyeskedőket, a kóklereket. Ennek a folyamatnak sok kicsi lépése lesz, amíg a piramis tetejére fel lehet majd állni. Olyan családi vagy lakóház, amely ebben a pályázatban részt vehetne, nagyjából 2,2 millió van az országban. A felújítási program első üteme mintegy harmincezer ingatlan energetikai korszerűsítésére lesz elég. Fontos tehát, hogy ez a program mindenki szempontjából jól sikerüljön, mert ez adna alapot arra, hogy aztán újabb indulhasson, akár nagyobb forrással.

– A sajtóban sokat lehet olvasni az állami beruházásokról, elhalasztásukról, a költségekről. Mégis, ha itt körbenézünk az irodájából, a fővárosban most is rengeteg toronydarut látunk. Mi a helyzet valójában a beruházások terén?

– A Budapesten látható toronydaruk két éve leszerződött, nagy értékű, hosszú átfutási idejű munkákon dolgoznak. A kormány ugyanakkor 2022-ben, akkori áron körülbelül háromezer milliárdnyi munkát halasztott el. Ez nem azt jelenti, hogy ezekről az építési beruházásokról lemondott volna, hanem későbbi időpontban valósulnak meg. Az építési beruházási célú közbeszerzések tényszámai szerint 2023-ra a 2022-es szint 30 százalékára esett vissza az állami beruházások volumene és darabszáma is. Nincs kizárva – mi erre számítunk –, hogy 2026-ban olyan helyzet álljon elő, hogy egyszerre fog jelentkezni komolyabb kereslet. Egyrészt azoké, akik későbbre halasztották az építkezést, másrészt az addig aktuálissá váló igények. Mindez a már említett hullámvasúton egy nagyon meredek emelkedőt eredményezhet.

– Mi marad addig?

– Az összes munkánkon belül 55-60 százalékos nagyságrendet tettek ki az állami-önkormányzati építési beruházások. Vagyis a legnagyobb megrendelőnk hiányzik a piacról. Idén és jövőre a gyárépítések, az ipari parkok, a logisztikai létesítmények adnak majd biztos munkát az építőiparnak, és arra számítunk, hogy az év végétől élénkülhet meg érdemlegesen a lakásépítés.

– Szintén folyamatos témát szolgáltatnak az uniós pénzek. Hogy látják, mit hallanak, mikortól lehet ezekkel számolni?

– Először is fontos, hogy lássuk, hogy az uniós források elsősorban az infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztésekre, autópálya-, út- és vasútépítésekre fordíthatók – éppen úgy, ahogy más tagállamokban is. Ha lehet így fogalmazni, mi kétszer annyira reménykedünk abban, amiben a kormány, hogy a Magyarországnak járó, építési beruházásokat is célzó forrásokat meg fogjuk kapni előbb-utóbb. 2019 és 2022 között a sikeres vállalkozások olyan tartalékokat képeztek, hogy ezt a nehéz másfél-két évet még végigcsinálják – de ez nem mindenkire lesz jellemző. A szakmunkást és a mérnököt mindenki próbálja megtartani, képezni. A nehéz helyzet pozitív hozadéka, hogy ez az időszak jó hatással kell legyen az építőipar hatékonyságára, a költségcsökkentési módokra, a jobb szervezésre. Ugyanakkor tartok a negatív hozadékoktól is.

– Leginkább mitől?

– Mindenkit szeretnék figyelmeztetni arra, ami a 2008 és 2014 közötti gazdasági válság idején is kialakult. Akkor nagy számban jelentek meg azok a vállalkozások, amelyek a túlélés egyik eszközének az irreálisan alacsony árat tekintették. Irreálisan olcsón is elvállaltak munkát, ráadásul – sokak örömére – szerződés nélkül. Csak aztán nem biztos, hogy a megrendelő ebből jól ki tudott jönni. És sajnos látszanak ismét a jelei a nagyobb arányú kóklermunkáknak, vitás helyzeteknek, félbehagyott építkezéseknek.

– Két oldala van az éremnek. Egyrészt sokszor valóban érthetetlen, hogy amikor egy pár ezer forintos vásárlásnál is mindent ellenőriz valaki, miért megy olyan könnyen bele egy kétes, rizikós helyzetbe milliós-tízmilliós nagyságrendű kiadásnál. Másrészt viszont ott van a 27 százalékos áfakulcs kérdése.

– Valóban, ha a háziasszony elmegy vasalót venni, nyolcat kipróbál, megkérdezi a jótállás időtartamát, a javíthatóságot, összehasonlítja az árakat, majd utána dönt a számára legjobbnak tűnő vasaló mellett. A lakossági megrendelők mentségére ugyanakkor el kell mondanom, hogy a 27 százalékos áfa valóban döbbenetesen nagy összeget tesz ki egy-egy ilyen nagy értékű kiadásnál, amikor felújít vagy házat épít valaki. Ilyen magas áfatartalom az egész unióban csak két-három országban jellemző. Ezért is fontos, hogy az új építéseknél az ÉVOSZ javaslatára most már 2030-ig érvényes az ötszázalékos áfakulcs.

– A felújítási programoknál nem lenne ilyenre lehetőség?

– Az azért nagyon nehéz ügy, mert az áfatörvény a többi jogszabály között igazi „nagyasszony”, csak kész termékeket tud tisztán kezelni. Ez egy új építésű lakóingatlannál működik, mert a műszaki terv alapján látszik, mi kell hozzá, látszik pontosan a kész termék. Egy felújításnál viszont nem.

– Ilyen árváltozások mellett fontos kérdés a költségek tervezhetősége. Sikerült ezt szabályozni?

– Mindenképp el kell azt érnünk, hogy a legnagyobb megrendelőnk, a magyar állam minőségi megrendelő legyen. Mert minőségi megrendelő nélkül nincs minőségi építőipar. Ennek számos szempontja van, kezdve onnan, hogy az építési beruházások jobban elő legyenek készítve. Hogy tíz esetből kilencszer ne forduljon az elő, hogy abból a pénzből nem lehet megcsinálni az adott beruházást. Ehhez olyan szerződésmintákra van szükség, amelybe az előre nem láthatóság kezelését beépítjük. Azt az árváltozást, ami az elmúlt éveket jellemezte, egyetlen nyertes ajánlatadó vállalkozás sem tudja egymaga viselni, meg kell osztani a kockázatot. Fontos, hogy ezek az állami építési beruházások rendjéről szóló törvénybe beépültek.

– A tervezhetőség, az elszaladó árak problémája a magánépítkezőknél is erősen jelentkezik. A főváros agglomerációjában például egyre több torzóban maradó építkezést látni. Mit lehet tenni ennek elkerüléséért?

– Az állami beruházásoknál az állam elkötelezi magát, hogy az adott létesítményt előbb vagy utóbb megcsinálja. Elvben tehát semmi nem marad torzóban. A magánmegrendelőnél ezt nem lehet elérni. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy a lakossági megrendelővel szemben a szakmának nagyon nagy a felelőssége, hiszen az egész építési folyamatban ő a leggyengébb láncszem – miért is kellene neki építőipari szakembernek lennie?

– Jelenleg 48 százalékban import építőanyaggal és építési termékkel dolgozik az építőipar. Milyen arányra lehetne, kellene e téren eljutni?

– Ez a szint tarthatatlan. Láttuk a Covid és most az ukrán háború idején a beszerzései nehézségeket, olykor szinte az ellátás biztonságát veszélyeztető helyzetek alakultak ki. Le kellett szabályozni, hogy ha ilyen szituáció ismét fellép, az államnak milyen beavatkozási lehetősége van. Ha az import aránya öt éven belül lemenne 35 százalékra, mi nagyon elégedettek lennénk. De nagyon jelentős tőkebefektetést igényel bizonyos építési termékek gyártásának a bevezetése, amihez állami segítségre is szükség lesz.