A közlemény szerint ez azt jelenti, hogy a kormány döntése értelmében jövőre is a 2023-ban érvényes feltételek és termékstruktúra marad érvényben, azaz a Széchenyi Kártya Program 2024-ben is a futamidő végéig fix, 5 százalékos nettó ügyfélkamat mellett biztosít forrást a magyarországi kkv-k számára.

Hirdetés

A kormány határozata szerint mintegy 1400 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásra nyílik lehetőség, a következő termékstruktúrában: Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és ezen belül Széchenyi Turisztikai Hitel, Széchenyi Likviditási Hitel, Széchenyi Beruházási Hitel és ennek részét képező Agrár Széchenyi Beruházási Hitel, Széchenyi Lízing, Széchenyi Mikrohitel, Széchenyi Kártya Klasszik (újonnan nem igényelhető) és az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók – ismertetik.

A közleményben Nagy Márton kiemelte, hogy a hazai kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak döntő részét, több millió család megélhetését biztosítják. Ezért a kormány elkötelezett a szektor versenyképességének fokozása és a kkv-k megerősítése mellett.

Hangsúlyozta, hogy 2023 az infláció letörésének az éve, 2024 pedig a gazdasági növekedés helyreállításáé. Ebben jut jelentős szerephez a Széchenyi Kártya Program is, hiszen a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal és a kamatstoppal együttesen 2023-ban mintegy 1,5 százalékos GDP növelő hatással rendelkezik. A vállalkozásoknak kettős transzformációt kell végrehajtaniuk, azaz zölddé és digitalizálttá kell válniuk amellett, hogy tovább növelik hatékonyságukat és termelékenységüket – tette hozzá a miniszter.

Nagy Márton a közleményben megjegyezte, hogy a háború, valamint az elhibázott és káros szankciók nem csak rekordmagas energiaárakat és szankciós inflációt eredményeztek, de azok következményeként megromlott a finanszírozási környezet, a hitelek brutálisan megdrágultak. Így a vállalkozások csak rendkívül magas, kigazdálkodhatatlan kamatok mellett jutottak volna forrásokhoz, amennyiben a kormány nem biztosított volna célzott, állami kamattámogatott hiteleket. Mindez hozzájárult a gazdaság versenyképességének megőrzéséhez, a munkahelyek, a családok megvédéséhez is.

A Széchenyi Kártya Program is ezt a célt kívánja segíteni, valamint ezért támogatja a kormányzat az energiaintenzív vállalkozásokat, és emiatt szabadította ki őket a kedvezőtlen energiaszerződésekből is. Mindemellett ehhez járul hozzá a kereskedelmi bankok önkéntes, az újonnan megkötött vállalkozói forgóeszközökre vonatkozó kamatplafonja is, amelynek mértéke november 2-től még tovább, 12 százalékról 11,5 százalékra csökken – tette hozzá a miniszter.

A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését.

Nagy Márton a közleményben kiemelte, hogy 2023-ban minden eddiginél több támogatást fizettek ki a kedvezményezettek számára, így többletforrások biztosítása is szükséges. A kormány arról döntött, hogy a támogatásokra rendelkezésre álló forrásokat további 40 milliárd forinttal bővíti.

A program a mai napig népszerű és sikeres a vállalkozások körében, indulása óta eddig 440 ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget, mintegy 6100 milliárd forint értékben. A 2023 elején elindult Széchenyi Kártya Max+ keretében eddig közel 42 ezer kérelmet fogadtak be, 1700 milliárd forint értékben, amelyből csaknem 1000 milliárd forintnyit tesz ki a leszerződött ügyletek állománya. A források legnagyobb mértékben a kereskedelem, és gépjárműjavítás, az építőipar, a feldolgozóipar, a műszaki tevékenység, továbbá a szállítás és raktározás ágazatokba irányulnak – olvasható a GFM közleményében.

Korábban írtuk