A vasfüggöny lehullása óta eltelt negyedszázadban két magyarországnyi ember vándorolt el Közép- és Kelet-Európából és a Balkánról Nyugatra. A húszmillió kivándorló többsége fiatal, az átlagnál jobban képzett munkavállaló. Hiányuk tehát súlyos csapás hazáik gazdaságának és csökkenti a régió versenyképességét is, állítja a Nemzetközi Valutaalap frissen publikált tanulmánya.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Magyarországon hamarosan elfogynak a takarítók. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat múltheti jelentése szerint ma legkevesebb nyolcezer ember tudna azonnal elhelyezkedni takarítói munkakörben. Ennél is több, huszonkétezer ember hiányzik az informatikai munkaerőpiacról. De a legtragikusabb az egészségügy helyzete: miután a fiatalok sorra távoznak külföldre, az itthon maradt orvosoknak már negyven százaléka hatvan éven felüli, több mint kétszáz prakszisban pedig nincs orvos.

Az elöregedés és kivándorlás miatti munkaerőhiány nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép- és Kelet-Európában húsba vágó probléma. Lengyelországban ötvenezer informatikus hiányzik a piacról. Ugyancsak Lengyelországban ezer állampolgárra öt ápolónővér jut. Összehasonlításként Németországban – a lengyel munkások fő célországában – tizenhárom. Ráadásul a lengyel egészségügyi dolgozóknak mindössze egy százaléka 25 év alatti, miközben 2022-re közel harmaduk nyugdíjba vonul.

Csehországban a műszaki cégek húsz, Szlovákiában harminc százaléka panaszkodik súlyos munkaerőhiányra. A szakképzett dolgozók hiánya még a legjobb lehetőségeket is kudarcra ítélheti. A Land Rover például 2015 nyarán nyitotta meg nyitrai gyárát, mely előzetes remények szerint helyi beszállítókon keresztül ezreknek adott volna munkát. Azzal viszont senki sem számolt, hogy az érintett szlovák beszállítók nyolcvan százaléka küzd képzett munkaerőhiánnyal. Egyelőre tehát bizonytalan, hogy a leszerződött cégek képesek lesznek-e teljesíteni vállalásaikat, és a brit beruházás beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. És a példákat még hosszan sorolhatnánk.

Természetesen az egyes személyek szintjén a kivándorlás vitathatatlan anyagi haszonnal jár. Egy mérnök, egészségügyi alkalmazott, képzett szak- vagy épp segédmunkás Németországban legalább két és félszeresét keresi meg annak, amit itthon kapna. A csábítás nagy, így a kivándorlás folyamatos, a visszatérők aránya pedig mindenhol elenyésző. A képzett munkaerő kivándorlása súlyosan érinti a kibocsátó országok munkaerőpiacát, produktivitását és ezáltal a GDP növekedését is.


Pörgetik a gazdaságot

Noha Európa történelme során állandók voltak a kontinensen belüli népmozgások, az 1990 óta eltelt időszak mégis egyedülállónak tekinthető. A szocialista tömb felbomlása és országainak a globális gazdaságba való újraintegrációja olyan intenzitású kelet–nyugat irányú vándorlást hozott, amilyenre korábban aligha volt példa. A földrajzi közelségnek és az olcsó közlekedésnek köszönhetően a képzett munkavállalók egyirányú migrációja huszonöt éve folyamatos. Noha a kivándorlók hazautalásai pluszbevételekhez juttatják a kelet-európai gazdaságokat, a folyamat összeségében negatívan hat a kibocsátó országok gazdaságára.

Tíz kivándorlóból nyolc Nyugat-Európába, egy az Egyesült Államokba, egy pedig egyéb Európán kívüli célországba távozott. Európán belül Németország, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország a legkedveltebb célpont. Ugyancsak jelentős a Közép- és Kelet-Európán belüli vándorlás. A határon túli magyaroknak köszönhetően Magyarország például fontos regionális célországa a migrációnak. A balkáni szinten erős gazdaságú Szlovénia a volt jugoszláv tagállamokból, a szintén prosperáló Csehország pedig elsősorban Szlovákiából és Lengyelországból vonz dolgozókat. Ezzel együtt még a regionális célországok mérlege is negatív a nagyarányú nyugatra való elvándorlás miatt.

Általánosan elfogadott tény, hogy a képzett munkaerő beáramlása pozitívan hat a befogadó országok gazdaságára. Az OECD becslései szerint egy százalékpontnyi növekedés a migrációban átlagosan két százalékkal növeli a befogadó ország egy főre jutó GDP-jét. A kibocsátó országok számára ezzel szemben – a kivándorlás volumenétől, valamint a kivándorlók korától és képesítésétől függően – mindez veszteségként jelenik meg. A képzett munkaerő elvándorlásával nemcsak a munkaerőpiac zsugorodik, de csökken az otthon maradottak teljesítménye is, ami a gazdaság produktivitására is negatívan hat.


Máshol szülnek

1990 óta összesen húszmillió ember, a lakosság 5,5 százaléka vándorolt el Keletről Nyugatra. A migráció aránya persze nem egyenletes. Legsúlyosabban a háborúval, majd gazdasági nehézségekkel sújtott Balkán érintett, ahol 2012 végével bezárólag az 1990-ben számlált népesség 16 százaléka kelt útra. Ezt követik az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó országok, ahol az egy évben kivándorlók aránya az 1990-es lélekszámnak átlagosan fél-egy százalékát teszi ki. Utóbbiból az következik, hogy ha nem lenne kivándorlás, ma a kelet- és közép-európai országokban tíz és húsz százalékkal több munkaképes ember lenne.

Mivel az elvándorlók többsége gyermekvállaló korban lévő fiatal, az anyaországok otthon maradt lakosságának átlagéletkora is növekszik. Az emberveszteség ráadásul hatványozottan jelentkezik, hiszen nemcsak a kivándorlók hiányoznak, hanem a meg nem született, vagy nem az óhazába született gyermekeik is. A kivándorlók, miután energiájukat a munka és az új élet kialakítása köti le, nagyobb eséllyel futnak ki a gyermekvállaló korból, ha pedig születnek is gyermekeik, azok jó eséllyel már egy másik országot tekintenek majd hazájuknak. Ebből adódik, hogy az 1990 és 2012 közötti elvándorlás átlagosan 8 százalékponttal csökkentette a közép- és kelet-európai országok potenciális népességnövekedését. Ennek pedig az a legfőbb oka, hogy a fenti időszakban az 1990 óta kivándorlóknak eddig csupán átlagosan öt százaléka tért haza.


Komoly pénzkérdés

Miután a kivándorlók kétharmada 15 és 64 év közötti munkavállaló, az emberhiány a gazdaságot is negatívan érinti. Noha a hazautalások folyamatosak, összeségében csak Moldovában és a Balkán egyes országaiban, Boszniában és Koszovóban tesznek ki a nemzetgazdaság szempontjából számottevő összeget. A mérleg összeségében erősen negatív: a régió kumulált reálgazdasági növekedése 2012-ben 7, a produktivitás hat százalékponttal lett volna magasabb, az egy főre jutó jövedelemlemaradás pedig 5 százalékponttal lett volna kisebb, ha nincs migráció 1995 és 2012 között. Az összképet tovább rontja, hogy a kieső munkaerő miatt az államok jóléti és idősellátásra fordított kiadásai is nőnek. 2015-ben a régió országai a GDP arányához képest 2,5 százalékkal költöttek többet nyugdíjakra és idősgondozásra, mint huszonöt évvel korábban. Tekintve, hogy a baby-boom generáció most megy nyugdíjba, ez várhatóan már középtávon drasztikusan tovább romlik majd.

A kilátások összességében nem pozitívak. Az Eurostat és az ENSZ előrejelzései szerint a Keletről Nyugatra vándorlás az elkövetkező másfél évtizedben is folytatódik. Ha pedig 2016 és 2030 között folytatódnak a bemutatott trendek, a nettó kibocsátó országok kumulált kibocsátási vesztesége a 9 százalékot is megközelítheti, míg az egy főre jutó GDP 4 százalékkal csökkenhet.

A régió problémája tehát nem csupán az elöregedés, hanem az egyre fokozódó elvándorlás is. Magyarország számára a határon túli magyarság egyelőre még jelentős humánerőforrást jelent. A többi ország kevésbé szerencsés. Arra pedig, hogy miként lehetne pótolni saját erőből az elvándorló népességet, egyelőre csupán egy megoldás mutatkozik, az idő. A keleti gazdaságok lassú felzárkózása évtizedek távlatában kiegyenlítheti a jövedelemkülönbségeket. Kérdés, azokból, akik addig elmentek, hányan jönnek vissza.

Sayfo Omar