Kiszervezett növekedés

– Hatalmas eredmény, hogy Magyarország megfigyelőként csatlakozhatott a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségéhez; ennek köszönhetően tartották Budapesten a szervezet szeptemberi üzleti fórumát. Emellett hazánk részt vesz a Türk Befektetési Alap és a Türk Fejlesztési Bank létrehozásában is. Mégis, keveset hallani a hazai médiában a türk országokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatokról…

– Pedig alapvetően ez gazdaságpolitikai kérdés, a magyar gazdaság fejlesztésében a keleti nyitás irányvonala már évek óta jelen van. Ha logikusan végiggondoljuk az értékláncokat, a rendszerváltás után jellemzően a termelés alsóbb szintjeit telepítették hozzánk Nyugatról. Ám időközben az ország sokat fejlődött, most már a külpiaci bővülés lehet a gazdaság mozgatórugója. Ehhez meg kell találni azokat a területeket, amelyek ebben az értékláncban alattunk állnak. Nyilván továbbra is fontos a Nyugat-Európába vagy az Egyesült Államokba irányuló exportunk, az azonban szinte esélytelen, hogy ezekbe az országokba termelési kapacitásokat telepítsünk. Ezzel szemben a Türk Tanácshoz tartozó országok egy része történelmi okokból kifolyólag gazdasági fejlettségben mögöttünk van, velük olyan együttműködést lehet kiépíteni, amely kedvezőbb Magyarországnak. Ezekre a piacokra sok mindent be lehet hozni, érezhető egyfajta vákuum. Persze, ebben nagy segítség, hogy valóban létezik közöttünk egyfajta történelmi kötelék. Ez a testvériség sokat segít a gazdasági kapcsolatok építésében is.

– Hogyan sikerült feléleszteni a gazdasági kapcsolatokat, és a testvériségen túl miért érdekeltek ebben a türk országok?

– 2019-ben a kormányzat úgy határozta meg a magyar exportstratégiát, hogy megtartva az eddigi jó irányt a fejlett országok tekintetében – jelenleg az USA-ba és az Európai Unióba irányul az exportunk 70-80 százaléka –, fejlesszük fel a Balkánra, Törökországba és a közép-ázsiai államokba irányuló kivitelt is. Ezzel párhuzamosan, kicsit korábban a türk országok elkezdtek egy uniót szervezni, ennek részeként kereskedelmi és iparkamarát is létrehoztak. Ebben a szervezetben 2018 óta Magyarország is jelen van megfigyelőként – így jött össze az, hogy a kamara ülését a múlt héten mi szervezhettük meg. A tanács számára az együttműködés az uniós piacra való belépés lehetősége miatt számít előnyösnek.

– A gazdaság mely területein képzelhető el együttműködés ezekkel az országokkal?

– Országonként más és más lehetőség adódik. Törökországgal például közösen keressük, hol fektethetnénk be harmadik országokban, például Afrikában. A kevésbé fejlett vidékeken leginkább a mezőgazdaság és az egészségügy területén látunk lehetőségeket. Azerbajdzsánnal startup-pilotprojekteken dolgozunk együtt. A közép-ázsiai országokat többek között az éghajlatváltozás is olyan módon sújtja, aminek kezelésére Magyarországon van már tapasztalat. A HEPA a fő felelős a Türk Tanács Aszálymegelőző Intézete koncepciójának kidolgozásáért, mely intézet feladata lesz olyan többoldalú projektek azonosítása és megvalósítása, amelyek által a Türk Tanács országai hozzájuthatnak a témában Magyarországon már meglévő tudáshoz és technológiához. Az intézet működésének köszönhetően elsősorban a mezőgazdaság, valamint a környezet- és vízipar területén várunk exportnövekedést. A már kipróbált megoldások exportja garanciát jelent, és teret nyit a már meglévő magyar innovációk és technológiák külpiaci terjeszkedése előtt. Úgy gondoljuk, hogy ezekkel már rövid távon is komoly sikereket tudunk elérni. Az exportról a mai napig az a kép él az emberek fejében, hogy a gyártó bedobozolja a terméket, majd eladja külföldön. Pedig idetartozik a know-how is, vagy a „multisodás”, azaz egy tevékenység külföldre való kiszervezése. Ennek oka lehet például az, hogy nincsen már hozzá elég munkaerő, a profit azonban visszaáramlik Magyarországra. Az exportnak ezerféle formája van, a magyar gazdaság mostanra eljutott arra a szintre, hogy elkezdhetjük megvalósítani a multivá válást, szétnézni, mi tudnának megvalósítani a magyar cégek külföldön a saját technológiájukkal.

– Ennyire rossz itthon a munkaerőpiaci helyzet, vagy a türk országokban ennyire jó? Miért éri meg kiszervezni a gyártást?

– A magyar cégeknek gyakran a kapacitáshiány a bajuk. Tudomásul kell venni, hogy tízmilliós ország vagyunk, kilencvennegyedikek a világ lakossági ranglistáján. Akik előttünk vannak, könnyűszerrel lehagynak minket már akár a létszámuk erejével is. Ez számos iparágban azt jelenti, hogy erősen korlátozottak a gyártási kapacitásaink. Ha együtt tudunk működni olyan országokkal, ahol nagyobb a lakosságszám, több a munkakereső, annak nagyon erős multiplikátorhatása lehet, és ezáltal sokkal magasabb szinten tudunk belépni az üzletbe. A türk régió erre kiváló lehetőséget kínál; csak az a pár ország, amely most Budapesten képviseltette magát, százötvenmilliós populációt jelent. Egyedül Üzbegisztánban évente félmillióval nő a lakosságszám. Modellünk lényege, hogy nem a közvetlen áruforgalmat kell erősíteni, hanem például alakítani kell egy holdingot a célországban, amiből a magyar cég haza tudja hozni a profitot. Ezzel tulajdonképpen a magyar gazdaság terjeszkedik, az eredmények pedig a hazai GDP-t erősítik. Lássuk be, hogy Magyarországon már elég nehéz szabad munkáskezet találni: leginkább úgy tud a gazdasági tevékenység bővülni, ha egy adott cégnek nem kell sorban állnia a magyar munkaerőpiacon nem létező munkaerőért, hanem a know-how-ját kiszervezve tud fejlődni ott, ahol ez nem probléma.

– Van már példa eredményes kiszervezésre?

– Nemrég voltunk Üzbegisztánban a külügyminiszter úrral, aki egy vetőburgonya-előállító céget vitt ki. A magyar sajtó nem nagyon értette, hogy miért akarunk mi krumplit exportálni oda. Pedig nem ez a helyzet: a technológiát vitték ki. A krumpli termesztéséhez két-három évente vetőalapanyagra van szükség, különben a növény elveszti a kórokozókkal szembeni genetikai ellenálló képességét. Az egyik lehetőség az lett volna, hogy tonnaszámra viszi ki itthonról a vetőburgonyát a cég Közép-Ázsiába, ehelyett azt választották, hogy létrehoztak kint egy vállalatot, és helyben állítják elő azt a mennyiséget, amivel el tudják látni az irdatlan üzbég burgonyaföldeket.

– Hogyan lehet a jövőben erősíteni a gazdasági kapcsolatokat?

– Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy hogyan tudunk egymáshoz közelebb kerülni: azaz hogyan tudjuk az utazást megszervezni, egyszerűbbé tenni ezekbe a régiókba. Közös háttérrel és finanszírozással szerintem megoldható, onnantól kezdve pedig már csak a vállalkozókedven múlik, hányan próbálnak szerencsét. A magyar exportstratégia egyik legfontosabb eleme az, hogy a nagyvállalati tevékenység mellett a kis- és középvállalatok exportfejlesztését is erősen fókuszba helyezi. Itthon az a fura helyzet állt elő, hogy a nagyvállalatok viszik a prímet, az exportteljesítmény csaknem 80 százalékát ők adják. Máshol ez az arány 50 és 70 százalék között mozog, a kkv-szektor javára. Fontos program lenne, hogy a kis- és középvállalatok merjenek és akarjanak külföldre menni nemcsak kereskedni, hanem akár befektetni is – ebben, sajnos, azt kell mondjam, még nem vagyunk elég erősek. Azt kell meglépnünk, amit a kilencvenes években az osztrák cégek: vállalni kell azt a jogi és egyéb kockázatot, amit akkor Magyarország nekik jelentett. Most nekünk kell továbblépnünk egyet kelet felé.