Köszönjük, szankciós csomag: elkezdett drágulni az olaj
Drágult az olaj a világpiacon, miután az Európai Unió megállapodott az orosz nyersolajra vonatkozó alacsonyabb árplafonról, továbbá az adatok azt mutatták, hogy az amerikai gazdaság továbbra is erős marad a Washington által indított kereskedelmi háború következményei ellenére – írta meg a Világgazdaság.
A globális irányadó Brent ára meghaladta a 70 dollárt hordónként, míg a West Texas Intermediate (WTI) 68 dollár fölé emelkedett. Az EU tagállamai elfogadták a Moszkva elleni, Ukrajna elleni háború miatt bevezetett 18. szankciócsomagot, amely az alacsonyabb árplafont is tartalmazza – közölte Kaja Kallas, az EU külügyi vezetője közösségi média bejegyzésében.
Az új árplafon a piaci árnál 15 dollárral alacsonyabb szinten lesz meghatározva.
Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója óta az EU többször is újabb és újabb szankciókat vezetett be, beleértve az árplafont is, amely célja, hogy csökkentse Moszkva energiahordozókból származó bevételeit, miközben biztosítja az orosz olaj globális piacokra való továbbáramlását, hogy elkerüljék az árrobbanást.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.
