Külföldi vagy oligarcha

Idegen kézben a nemzeti cégvagyon

Bár a magyar kormány nemzeti érdekekre való hivatkozással mentette meg a Molt az osztrák felvásárlástól, egyre többen teszik fel a kérdést: mitől nemzeti az a társaság, amelynek tulajdonosait több mint 90 százalékban külföldön kell keresni? Valójában a legnagyobb magyar cégek egyikéről sem mondható el, hogy nemzeti tulajdonban lennének. Az OTP részvényeseinek 82, a Richter befektetőinek 57 százaléka a határokon túl él. S a közelmúltban kiadott Figyelő Top-200-as lista első húsz helyén egyetlen hazai tulajdonú vállalat sincs. A vékony hazai tőkésosztály ugyanakkor egyre céltudatosabban fog össze érdekei védelmében.

– A lex Mol magyar nemzeti érdek helyett magyar oligarchák érdekeit védi – derült ki Bokros Lajosnak a Financial Times számára adott interjújából. Bár a volt pénzügyminiszter később pontosított: nem nevezte oligarchának sem Hernádi Zsoltot, a Mol, sem Csányi Sándort, az OTP elnök-vezérigazgatóját, ez csupán az újságíró következtetése volt. Ugyanakkor megerősítette: fontosnak tartja, hogy a magánérdek közérdekké nyilvánításáról társadalmi vita kezdődjön.

Kiskirály menedzserek

Szakmai körökben egyre többen mondják: az agresszív védelem, amivel a magyar kormány megakadályozta, hogy a Mol az osztrák OMV tulajdonába kerüljön (Demokrata, 2007/42), csupán a cég vezetőinek érdekeit szolgálja. A nemzetét semmi esetre sem, hiszen a sorozatos privatizációk eredményeként a Molban állami tulajdon nincs, a magyar részvényesi hányad pedig csupán 5,6 százalék (ezenkívül 8,5 százaléknyi részvénycsomaggal rendelkezik a cégben az OTP Bank, ezt azonban, mint majd később látható lesz, szintén indokolatlan magyar tulajdonú társaságnak tekinteni). S a részvényesek érdekét sem szolgálja, hiszen számukra a legfontosabb, hogy minél többet érjen befektetésük, márpedig az OMV ajánlata éppen felértékelte a Mol-részvények értékét. Amit bizonyít, hogy a Mol tulajdonosai közül ketten, a Templeton Asset és a Centaurus Capital az osztrák javaslatok megfontolására szólítottak fel (Demokrata, 2007/40.).

Egyedül a Mol jelenlegi vezetőinek lenne kedvezőtlen, ha „nemzeti olajtársaságunk” osztrák kézbe kerülne. A jelenlegi széttöredezett szerkezetben ugyanis a Mol-nak nincs meghatározó tulajdonosa, bár a vezetés természetesen elszámolással tartozik a részvényesek összessége felé, senki nincs, aki igazán kontrollálhatná döntéseiket. Ennek eredményeként például a Mol az elmúlt másfél hónapban példátlan mennyiségű hitelt vett fel, hogy sajátrészvény-vásárlásokkal is akadályozza az OMV térnyerését. A vezetés pozícióban tartását segítő kiadások árát később az üzemi eredmény, vagyis a részvényesek fogják megsínyleni – mégsem tiltakozott senki a társaság eladósítása ellen. S a valós célokat illetően igazán beszédes a lex Mol azon cikkelye, amely szerint „igazgatósági és felügyelő bizottsági tagokat idő előtt csak háromnegyedes többséggel lehet leváltani”.

Valójában „nemzetinek” gondolt vállalataink mindegyikére igaz: nemzeti jellegüket csupán az adja, hogy szétforgácsolt tulajdonosi szerkezetük miatt a magyar menedzs­ment úgy hozhat döntéseket, mintha saját vállalatbirodalmáról lenne szó. Jó példa erre az OTP, amelynek részvényesei között csak 17,7 százalék a belföldi személyek és intézmények aránya, a vezetők pedig csupán 2 százaléknyi pakettel rendelkeznek – mégis saját ötleteiket valósítják meg a cég jövőjét meghatározó döntéseiknél. Csányi Sándor kiskirályi rangra emelkedését a Horn-kormány alatt kötött különalkuknak köszönheti: ekkor sikerült kijárnia, hogy többi bankra érvényes privatizációs koncepció helyett az OTP-t mégse egyetlen szakmai befektetőnek adják el, hanem a vezetésnek szabadságot adó szétmorzsolt szerkezetben. Az OTP legnagyobb tulajdonosa egyébként a 10 százalék fölötti tulajdonhányaddal rendelkező amerikai Julius Baer Investment – ki hallott már róla, hogy valaha beleszóltak volna a pénzintézet működésébe?

Ugyanez mondható el a magyar tőzsde harmadik legnagyobb szereplőjéről, a Richter Gedeon Gyógyszergyárról. A szétforgácsolt tulajdonosi szerkezet miatt Bogsch Erik vezérigazgató territóriumaként működő cégben még kicsit kisebb is a hazai tulajdonhányad, mint az OTP-ben: 17,5 százalék. Igaz, az ÁPV Rt-nek is van 25 százaléknyi részesedése, ezt azonban részvényre váltható kötvény formájában valójában 2004-ben már eladta – a külföldi tulajdonosok 2009-ben élhetnek a csere lehetőségével. A többi, 57,5 százaléknyi részvény szintén külföldiek kezében van.

Sehol egy magyar

Valójában csak nagyítóval lehet találni olyan hazai vállalatot, amely legalább többségében magyar tulajdonosok számára termel profitot. A már említett bonyolult tulajdoni szerkezetű társaságoktól csak annyiban különbözik a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégek többsége, hogy egyértelmű valamely külföldi tulajdonos meghatározó jellege. Az Egis többségi (50,9 százalékos) tulajdonosa például a francia Servier, s további 41,7 százalék van külföldi befektetők tulajdonában. A Magyar Telekom már a nevét is az 59,2 százalékban tulajdonos német Deutsche Telekomtól kapta, de a részvények 26,2 százaléka szintén külföldiek kezében van. Még egyszerűbb a Danubius helyzete, ahol a részvények 75 százaléka fölött a 88 éves brit Bernard Schreier rendelkezik. Az egykor sztárpapírnak számító TVK szintén áldozatul esett a felvásárlásnak: a társaság 86,8 százalékban a (92,4 százalékban külföldi tulajdonú) Mol, 81,1 százalékban pedig a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft kezében van. Ha végignézzük a tőzsdei A-kategóriát, csupán a Rába, a kis műanyagipari cégnek számító Pannonplast, valamint két, számítógép-program-fejlesztéssel foglalkozó társaság mögött találunk hazai tulajdonosokat. Még a Fotex is 63,3 százalékban külföldi kézben van – bár itt inkább adómegkerülési okokat kell keresnünk.

Nem sokban különbözik a helyzet, ha a tőzsdéről kilépve vizsgáljuk a legnagyobb hazai vállalatokat. A Figyelő hetilap október közepén összeállította a 2007. év csúcslistáját, amelyből kiderül: a legnagyobb árbevételt elérő első húsz „magyar vállalkozás” között egyetlenegy sem jegyezhet magyar tulajdonost. A listavezető Molt ugyanis három német cég: az Audi Hungária, az E.On Földgáz Trade, és a Magyar Telekom követi. Összességében hat amerikai, négy német, három ázsiai, két orosz, két holland, egy ukrán, egy brit és egy osztrák csapat osztozik az első húsz helyen.

A tőkemozgás szabadságát hangoztató uniós világban persze egyre nehezebb megállapítani, valójában milyen nemzetiségű tulajdonosok állnak egy-egy cég mögött. A TriGránitot például a leggazdagabb magyar, Demján Sándor cégeként szokták emlegetni. Tény, hogy a részvények 54 százalékával valóban a Plaza-alapítás atyja rendelkezik. Emellett azonban kezdettől fontos tulajdonos az aranymágnásként emlegetett kanadai magyar, Munk Péter (20 százalék), újabban pedig 10 százalékos részesedéshez jutott Csányi Sándor, 15 százalékoshoz pedig Nathaniel Rotschild.

Csányi Sándor befektetései pedig azt bizonyítják: látszólagos külföldi tulajdonosok mögött hazai üzletemberek is állhatnak. Az OTP Bank elnöke például egy ciprusi tulajdonban lévő holland cégen keresztül irányítja a közelmúltban megvásárolt Pick ügyeit (Demokrata, 2007/42.) – a bonyolult tulajdoni lánc okairól mindenki saját fantáziájában szemezgethet.

Milliárdosok hálója

De miért nem mindegy nekünk, hogy a magyarországi vállalkozások hazai vagy külföldi tulajdonban vannak? Nos, nemzeti tőkés osztály nélkül aligha lehet sikeres egy ország. Hisz csak a magyar vállalkozóktól várhatjuk el, hogy támogassák a kultúrát, a szegény sorsúakat, a tehetségeket. Azok az országok, amelyek polgárai sikerrel fektetnek be más országokban, valójában magukhoz szívják a távoli helyeken megtermelt hasznot. Nem beszélve a különféle elszámolási trükkökről, amelyek segítségével a külföldi tulajdonú cégek eltüntethetik itteni nyereségük jelentős részét a magyar adóhatóság elől. Jellemző, hogy miközben üzemi eredmény tekintetében a multinacionális szektor adja Magyarország termelésének kétharmadát, az Apeh ötödével kisebb adót tud beszedni tőlük, mint a kis- és középvállalkozásoktól.

Az oligarcha jelentése a Magyar Értelmező Szótár szerint: „hatalmaskodó főúr”. Vagy: „kizsákmányolók kis csoportjának politikai és gazdasági uralma”. Enyhébben fogalmaz a Pénzügyi Fogalomtár: „a vagyonnal és hatalommal rendelkező együttes elnevezése egy adott időszakban”.

Bár Bokros Lajos visszavonta oligarchákról tett kijelentését, a magyar milliárdosok között egyre határozottabban formálódni látszik egyfajta kapcsolati háló. Ennek szövetségében főleg Csányi Sándor jár élen, aki az OTP-ben és a TriGránitban birtokolt tulajdonrésze mellett a Mol igazgatóságának alelnöke is. A Molban egyébként egy újabb ismert ember, Kupa Mihály tölti be a felügyelőbizottság elnöki posztját.

Egy amerikai üzletember a közelmúltban így minősítette a lex Molt: a kormány oldalán ülő milliárdosok kisegítették a privát szféra milliárdosait. A kérdés már csak az: vajon mennyi adót fizetnek?

Kárász Andor

A húsz legnagyobb magyarországi cég árbevétele (milliárd forint) és tulajdonosának nemzetisége

Tulajdonhányadok egyes tőzsdei társaságokban (százalék)

MOL

Hazai: 7,6%

Külföldi: 92,4%

OTP

Hazai: 17,7%

Külföldi: 82,3%

Richter

Hazai: 17,5%

Külföldi: 57,3%

Egyéb: 35,2%

Egis

Hazai: 7,4%

Külföldi: 92,6%

Magyar Telekom

Hazai: 6,3%

Külföldi: 93,7%