Kellemes karácsonyi meglepetéssel szolgált a Statisztikai Hivatal. Az ünnepek előtti napokban kiadott jelentésből kiderül: októberben 47,6 millió eurós többlettel zárt külkereskedelmünk. Az év első felében már háromszor előfordult hasonló siker, a mostaninak pedig azért van különös jelentősége, mert a szintén kedvező szeptemberi eredményt ismételte meg. Az első tíz havi hiány így az egy évvel korábbi 2,2 milliárd euróról mindössze 356 millióra csökkent. Minden esély megvan arra, hogy eltűnjön az ezredforduló környékén jellemző 3-4 milliárd eurós éves hiány.

Ugrás a kivitelben

Az úgynevezett exportvezérelt gazdaságpolitikát 2002-ben hirdette meg a hatalomba lépő kormány. Bár azóta minden kormánytag kicserélődött, a Csillag István által meghirdetett elveket szentírásként kezeli a koalíció: tartós gazdasági növekedést csak az export növelésével érhet el egy ország. Ennek érdekében adókedvezményekkel vagy direkt támogatásokkal ösztönzik a nagy exportteljesítményre képes külföldi vállalatok hazánkba települését. Ami komoly változást jelent a korábbi évekkel szemben, amikor a polgári kormány a belföldi fogyasztás felfuttatásával, s a – kevésbé exportképes – hazai kisvállalatok támogatásával próbálta élénkíteni a gazdasági növekedést.

Első ránézésre a külkereskedelmi statisztikák azt mutatják: az exportvezérelt gazdaságpolitika meghozta gyümölcsét. Hazánk külkereskedelme évről évre javuló tendenciát mutat – jelenleg ez tűnik a magyar gazdaság egyetlen kiegyensúlyozott ágának. Úgy tűnik, végleg fátylat boríthatunk az olyan gazdasági horrorokra, mint amikor 1993–94-ben a behozatal 50 százalékkal (!) haladta meg a kivitelt. A Bokros-csomag némi konszolidációt hozott a külkereskedelmi mérlegben, ezután azonban ismét évi 3,5-4 milliárd dollár körül stabilizálódott a hiány. Mivel azonban az áruforgalom meredeken nőtt, az ezredforduló környékén ez már csak 10 százalék körüli mínuszt jelentett. Aztán az uniós csatlakozás még tovább pörgette az áruforgalmat, újabb lendületet hozott. A 2002-es 34 milliárd dolláros kivitel 2003-ra 43, 2004-re 55, 2005-re 62, 2006-ra pedig 74 milliárd dollárra nőtt, s idén már az első kilenc hónapban elértük tavalyi egész éves teljesítményünket. S mivel a behozatal évek óta kisebb tempóban nő, mint a kivitel, az idei évre gyakorlatilag megszűnt a külkereskedelmi hiány.

Különösen elismerésre méltó az Európai Unió tagországai felé mutatott teljesítményünk. A kilencvenes évek elején még fogalom volt a nyugati áru, s álmodni sem mertünk arról, hogy ellentételezni tudjuk az onnan érkező szállítmányokat. 1997-től azonban alaposan megváltozott a helyzet. Ez volt az első év, amikor az unióba irányuló kivitelünk meghaladta a behozatalt. 1999-ben többletünk már 1 milliárd dollárra rúgott, majd minden évben újabb egymilliárddal növekedve 2003-ra elérte az 5 milliárd dollárt. Bár 2004-től többletünk némileg visszaesett, s mostanában csak évi 2 milliárd dollárra rúg, mindezt bőven ellensúlyozza az új tagok felé robbanásszerűen emelkedő kivitelünk. E tizenegy országgal szemben az idei első háromnegyed évben például közel 4 milliárd dolláros többletet számoltunk el. Vagyis ha csak a fejlett világgal kereskednénk, már nem is egyensúlyban, hanem jelentős többlettel zárna a külkereskedelmi mérlegünk. Az összképet azonban jelentősen rontja a távol-keleti reláció: a fél évtizede még jelentéktelen ázsiai kereskedelem tavaly több mint 8 milliárd dolláros hiányt halmozott fel, s idén szeptemberig is a 11,8 milliárd dolláros behozatallal szemben csupán 3,5 milliárdos kivitelt tudtunk felmutatni. S természetesen rontja az elszámolást az orosz energiaimport is: Moszkvától tavaly 7,3 milliárd dollár értékben vásároltunk árut, amivel csupán 2,3 milliárdos exportot tudtunk szembeállítani.

Multikra építve

Az exportvezérelt gazdaságpolitika sikeresnek tűnik annyiban is, hogy a kivitel növekedésében valóban a kormány által támogatott multinacionális vállalatok játsszák a főszerepet. A nemzetközi cégek részesedése a magyar exportban évek óta meghaladja a 70 százalékot. A KSH legutolsó elszámolása szerint 2007 első tíz hónapjában a kivitel 89 százalékát két kategória: a gépek és szállítóeszközök, valamint a feldolgozott termékek adták. Ezekben az ágazatokban köztudottan az ide települt külföldi cégek határozzák meg a termelést. Kivitelünk 7,4 százalékát például a járműgyártás adja, s további 10,7 százalékát a híradástechnikai rögzítő és lejátszó berendezések (vagyis mobiltelefonok, televízió-készülékek, monitorok, projektorok). Kevéssé ismert, hogy szinte ugyanilyen exportteljesítményre képes hazánk a villamos gépek, az energiafejlesztő gépek, s közel ilyen teljesítményre az irodai gépek piacán. A külkereskedelem átrendeződését jól mutatja, hogy az egykor jelentős élelmiszerkereskedelmünk ma már csak a kivitel 6,3 százalékát adja.

Legnagyobb külkereskedelmi partnerünk Németország, a teljes kivitel harmada ide irányul – s 2006-os 25,5 milliárd dolláros kivitelünk több mint ötmilliárddal haladta meg a behozatal értékét. Mindez azonban nem a magyar cégek nemzetközi versenyképességét dicséri, sokkal inkább a hazánkba települt német vállalatok otthonra irányuló szállításaiból jön össze. S ez már felhívja a figyelmet a multikra alapozott „exportösztönzés” hátulütőire. Vagyis hogy a kormányzati támogatások nem növelik ténylegesen a stabilan hazánkban termelő (kis- és közép-) vállalkozói szektor teljesítményét, csupán termelés-idehelyezésre késztetik a multinacionális cégeket.

Külkereskedelmünk célországainak további tanulmányozása még valószínűbbé teszi: csak a nyugati nagyvállalatok termeléskihelyezésének köszönhetjük dicsőséges exportstatisztikáinkat. Az, hogy harmadik legnagyobb felvevőpiacunk Ausztria, a szomszédság okán normálisnak is lehetne tekinteni. Tudni kell ugyanakkor, hogy az osztrákok a harmadik legnagyobb befektetők Magyarországon. Nagy-Britannia Franciaországgal verseng a negyedik helyért – a britek az ötödikek a magyarországi befektetők sorában. Az pedig, hogy hatodik legnagyobb exportpartnerünk Hollandia, végképp nem magyarázható mással, mint a hazánkba települt holland befektetőkkel – Hollandia a második legnagyobb befektető Magyarországon! Csupán a külkereskedelmi listán második helyezett Olaszország számít kakukktojásnak, ők ugyanis csupán kilencedikek a befektetők sorában. Vagyis kivitelünk nagyrészt ugyanazon országok felé irányul, amelyek a magyarországi gyárak tulajdonosai is. Nem tényleges termékkivitelről van tehát szó, csupán a kihelyezett alkatrészgyártás termelésének hazaszállításáról. Ez viszont azt jelenti, hogy ténylegesen csupán az utóbbi időben csatlakozott szomszédos országok – Csehország, Lengyelország, Szlovákia – irányába nőtt meg hazánk exportképessége. A nyugati irányú export tündöklése csak addig tart, amíg a multik más, alkalmasabb országot találnak a termeléskihelyezésre.

Elemzők más szempontból is veszélyt látnak a külkereskedelmi folyamatokban. A kiegyensúlyozott mérleget természetesen fontosnak tartják, ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy ebben szerepet játszhat a belső fogyasztás visszaesése is. Amennyiben ez csupán a lakossági fogyasztás mérséklődését jelenti – bár az átlagpolgár ezt érzi meg jobban –, az még nem tragikus az ország számára. Ha viszont a vállalkozók beruházási is visszaesnek, az már komoly veszélyeket rejt a jövőre nézve. Egy fideszes vitairat már 2006 végén figyelmeztetett: a javuló külkereskedelmi mérleg a cégek beruházásainak visszafogásaiból is ered, ami előbb-utóbb a termelés növekedési ütemének megtöréséhez, vagyis a GDP, végül pedig a külkereskedelmi statisztikák romlásához vezet. S alig telt el fél év, a Statisztikai Hivatal már be is jelentette: 1 százalékra lassult Magyarország gazdasági növekedése.

Átcímkézett hiány

Nagyot téved az is, aki azt hiszi: a kiegyensúlyozott külkereskedelmi mérleg azt jelenti, hogy hazánknak végre nem kell devizaforrásokat igénybe vennie külső fizetési egyensúlyának fenntartásához. Régen ez tényleg így lett volna, ma már azonban a devizamérleget jelentősen rontja egy korábban bagatellnek számító tétel: a profit-hazautalások. A Nemzeti Bank kimutatásai arról árulkodnak: 2006-ban jövedelemátutalások címen 6,6 milliárd euró hagyta el az országot (pontosabban 9,1 milliárd, ezzel szemben azonban 2,5 milliárd euró érkezett hazánkba). A mínusz nagy részét, 4 milliárd eurót a közvetlen tőkebefektetések jövedelmeinek hazautalása okozta. Ezt kellene ellensúlyoznia az – alapvetően a turizmusra építő – szolgáltatások egyenlegének. Utóbbi azonban csupán 1,3 milliárd eurós többlet előállítására képes.

Vagyis miközben a multikra alapozott, exportvezérelt gazdaságpolitika eredményeként helyreállt az áruforgalmi mérleg, a korábbi külkereskedelmi hiánnyal megegyező, mintegy 4 milliárd eurós hiány keletkezett a jövedelemátutalások statisztikájában. Mondani sem kell: mindez nem lenne így, ha a külföldi cégek helyett a magyar vállalkozások exportösztönzését támogatná a kormány.

Azért kis fény is pislákol az alagút végén: bár a négymilliárdos hiány összegében nem változott az ezredforduló óta, a jelenlegi 70 milliárd dolláros exporthoz képest arányaiban mégis kevesebb, mint a korábbi 30 milliárdhoz viszonyítva. Egyensúlyról azonban szó nincs. S még a látszólagos egyensúly is roppant törékeny alapokon nyugszik.

Kárász Andor