Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás (illusztráció)
Hirdetés

Szijjártó Péter elmondta, hogy 2021-re is megállapodást kötöttek már 1,5l milliárd köbméter földgáz szállításáról, és megjegyezte, hogy megkezdődnek a tárgyalások a mennyiség 4,2 milliárd köbméterre növeléséről.

Hangsúlyozta, Magyarország érdekelt abban, hogy déli irányból, a Török Áramlat vezetéken is gázt tudjon vásárolni, lehetőleg már a jövő év végétől. Ehhez első lépésként a magyar fél megkezdi egy 15 kilométeres vezetékszakasz építését a szerb-magyar határtól a nemzeti vezetékrendszeréig, amely első lépésben 6 milliárd köbméternyi gáz beszállítását teszi majd lehetővé évente.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá: a felek korábban eldöntötték, hogy az Európai Unió által bevezetett szankciók és az orosz válaszintézkedések hatásait úgy próbálják meg minimalizálni, hogy a magyar kormány támogatja az oroszországi magyar beruházásokat. A miniszter méltatta a Richter Gedeon 5 milliárd forintos fejlesztését az orosz piacon, a 6 milliárd forint értékben épülő magyar-orosz húsüzem építését, és azt, hogy egy magyar vállalat 15 milliárd forint értékben vesz részt az orosz baromfi-tenyésztési rendszer modernizálásában.

A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, tavaly immár 6,5 milliárd dollár volt a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke, a negatív trend megállt és megindult a bővülés. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerdai moszkvai megbeszélés nehéz nemzetközi körülmények, a koronavírus terjedésének kihívásai között jött létre. Jó hírnek mondta, hogy Oroszországból a hazatérni kívánó magyarok el tudnak utazni Magyarországra, mert az Aeroflot járatai továbbra is közlekednek Budapest és Moszkva között.

Megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a közel-keleti keresztény közösségek támogatása érdekében két projektet hajtanak végre Szíriában, 120 millió forint értékben.

„Magyarországnak hagyományosan komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy Oroszországgal egy kölcsönös tiszteleten alapuló, hatékony együttműködést tartson fenn. Pontosan úgy, ahogy ezzel a nyugat-európai országok is vannak, csak mi erről őszintén beszélünk” – hangoztatta Szijjártó Péter.

„Mi egy kis közép-európai országként abban vagyunk érdekeltek, hogy Európa keleti és nyugati fele a kölcsönös tisztelet alapján hatékonyan tudjon együttműködni” – tette hozzá.

A tárcavezető Moszkvában megbeszélést folytatott még Nyikolaj Fjodorovval, az orosz parlamenti felsőház első alelnökével és a magyar-orosz baráti tagozat elnökével.