A Bloomberg után a francia Le Figaro is arról ír: Orbán Viktor és a magyar kormány újabb nagy győzelmet arat azzal, hogy a BYD, a világ egyik leggyorsabban fejlődő autóipari cége Magyarországot választotta, és itt építi fel első európai gyárát.

Hirdetés

A cikk megjegyzi, nagy kérdés, hogy a közép-kelet-európai országok képesek lesznek-e maguknál tartani a legnagyobb autógyárakat a technológiaváltást követően. Mint ismert, az Európai Unió 2035-től megtiltja az új robbanómotoros járművek értékesítését, így az autóipari csoportok és beszállítóik oda helyezik át gyáraikat, ahol bíznak a versenyképességben.

Magyarország ebben a versenyben hatalmas lépésekkel tart előre, a BYD érkezése pedig újabb nagy sikert jelent.

Ráadásul a beruházással kapcsolatban az is fontos tény, hogy Németország is szerette volna megszerezni a kínai cég első európai gyárát, ám nem járt sikerrel – írja cikkében a Mandiner.

Korábban írtuk