Hirdetés

Egy évvel ezelőtt szerezte meg a légijármű üzembentartási engedélyt (AOC) és az ehhez kapcsolódó működési engedélyt a Hungary Airlines.

Az ambiciózus növekedési tervekkel rendelkező légitársaság az elmúlt tizenkét hónapban mintegy 13 ezer tonna árut szállított, és több mint 4600 órát repült, emellett sikeresen túl van három magyar hatósági auditon és egy EASA-ellenőrzésen.

A Hungary Airlines kezdetben heti három járatpárral repült Budapest és Hongkong között, áprilistól pedig már hetente négyszer közlekedett az útvonalon. A légitársaság augusztusban szerezte meg a Kína kontinentális részére történő üzemeléshez szükséges engedélyt az ország polgári légiközlekedési hatóságától.

Ennek megfelelően szeptembertől a vállalat elindította a jelenleg is folyamatosan, hetente ötször Airbus A330F típussal repülő járatát Csengcsou (Zhengzhou, CGO) és Budapest között. Az útvonal a cég közlése szerint rekordszintű forgalmi adatokat produkál.

Amint korábban megírtuk, a vállalat november végén vette át és december elején állította forgalomba a FlyMeta és az Air Atlanta együttműködésével Európa első, „Big Twin” fantázianevű, Boeing 777-300ERSF típusú gépét.

A 9H-JJB lajstromjelű, utasszállítóból átalakított repülőgép mondhatni karácsonyi ajándékként, december 25-én kora reggel landolt Budapesten, hogy napokon belül megkezdje az üzemelést a ferihegyi bázisról.

A „Big Twin” december végén még egy hongkongi fordulót teljesít, mielőtt január elején megkezdi rendszeres járatait Hangcsou és Budapest között.

(forrás)