A közlemény szerint a BYD a világ tíz legnagyobb autógyártója közé lépett, és megőrizte vezető helyét a kínai piacon. Kiemelték: a vállalatcsoport nemzetközi piaci jelenléte is nagyot nőtt 2023-ban, ugyanis exportja 334,2 százalékkal emelkedett, ami 242765 exportált autót jelent.

Hirdetés

A decemberi értékesítés 341043 darabbal zárt, ez önmagában is 45 százalékos növekedést jelent, az éves végeredmény pedig 3024417 darab világszerte, amely 61,9 százalékos többlet a 2022-es évhez viszonyítva.

Az 1995-ben akkumulátorgyártóként alapított BYD ma már sokrétű üzleti tevékenységet folytat, amely kiterjed az autóiparra, a vasúti közlekedésre, az új energiára és az elektronikára. Több mint 30 ipari parkkal rendelkeznek Kínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Brazíliában, Magyarországon és Indiában.

A vállalat decemberben jelentette be, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét. A tavaly szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt elérő, nagyjából 630 ezer embernek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon,

Korábban írtuk

A cég 2023 első három negyedévében 24,938 milliárd jüant (mintegy 3,21 milliárd eurót) fordított kutatási és fejlesztési tevékenységeire, ez a tavalyi ráfordításokhoz képest 129,42 százalékos teljesítmény. A kutatási és fejlesztési ráfordítások ebben az időszakban jelentősen meghaladták a nettó profit mértékét is – ismertette egy korábbi közleményében a cég.