Hozzátette, a kedvezményes lehetőség minden cég számára nyitott, a beruházásnak Budapesten kell megvalósulnia. Elmondta, a beruházási hitel összege 5 millió és 50 millió forint között lehet, kamata nulla százalék. Szeretnék, ha a hitelforrás nemcsak eszközberuházásra, hanem adott esetben ingatlankorszerűsítésre, elektromos járművek beszerzésére is kiterjedne – jegyezte meg az államtitkár.

Hirdetés

Szabados Richárd a hitel feltételei közül kiemelte: a pályázó cégnek legalább egy üzleti évvel rendelkeznie kell, és legalább egy alkalmazottat foglalkoztatnia kell. A pályázatokat 2025 végéig lehet majd beadni, a támogatások az MFB Plusz pontokon igényelhetők – hívta fel a figyelmet.

Szabados Richárd hangsúlyozta, a gazdasági semlegesség keretében a kis- és középvállalatok fejlesztésére jó lehetőséget ad az uniós és hazai társfinanszírozásban megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovatív Operatív Program Plusz, amelynek első prioritásán belül 450 milliárd forint áll rendelkezésre a kkv-k számára. Felidézte, hogy az első fél évben már meghirdették a program első szakaszát, a KKV Technológia Plusz Hitel Programot 155 milliárd forintos kerettel, amely a Budapesten kívüli helyszíneken nyújt támogatást.

A program budapesti kiterjesztése és a MFB-vel való együttműködés jól szolgálja azt a gazdaságfejlesztési irányt, amely révén jövőre mintegy 3 százalékos gazdasági növekedést szeretnének elérni Magyarországon – mondta az államtitkár.

Korábban írtuk

Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, az MFB valamennyi kkv mögött áll. Az MFB Pont Plusz hálózat 156 elérési pontot jelent országosan, ebből a budapesti lokációban 15 van. Az MFB elnök-vezérigazgatója kijelentette, felkészültek a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram végrehajtására, október 28-ától nyílik meg a pályázat beadási lehetősége.