Derült égből villámcsapásként érte a sok válságot megért magánnyugdíj-ágazatot a Stabilitás Pénztárszövetség konferenciáján elhangzó minisztériumi bejelentés: október 30-án törvénytervezetben javasolják, hogy valódi tulajdonosok álljanak a magánpénztárak mögé. Jelenleg ugyanis a kasszák szövetkezeti elven épülnek fel, vagyis elméletileg a tagok a tulajdonosaik.

Csakhogy tőlük nem várható el, hogy pótbefizetést teljesítsenek, ha valamilyen finanszírozási zavar merülne fel a pénztárak működésében. A következmények sokkolóak lehetnek a közvélemény számára.

– A pénztártagok számára jelenleg nem kellően tervezhető a majdani járandóság, s a szektor akkorára nőtt, hogy nincs tényleges tulajdonosi kontroll – indokolta a változtatást Oszkó Péter.

Keményebben fogalmaztak a döntést kommentáló gazdasági napilapok. Amelyek szerint jelenlegi állapotukban a kasszák képtelenek lennének teljesíteni 2013-tól esedékes nyugdíjfizetési kötelezettségüket.

Hiányzó tulajdonosok

Hogy a nyugdíjpénztárrendszerben baj van, valójában a szakemberek már régebb óta tudják. Nagy Csaba, a legnagyobb kasszákat tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöke már egy évvel ezelőtt kijelentette:

– A pénztáraknak szolvenciatartalék nélkül nem szabadna járulékfizetést, vagyis élethosszig tartó kockázatot vállalniuk. Nem szabad tovább késlekedni a 2013-tól alkalmazandó járulékfizetési szabályok kidolgozásával, de ehhez valódi tulajdonosok kellenek. Tiszta vizet kell önteni a pohárba.

A figyelmes hallgató ebből rögtön két dolgot is megérthetett: egyrészt a magán-nyugdíjpénztárakban nincs minden esetre elegendő pénz, másrészt – noha a tagokat azzal az ígérettel léptették be, hogy az államinál magasabb nyugdíjat vihetnek majd haza – még ki sincs dolgozva a módszer, ami alapján meghatározható lenne, pontosan ki mekkora nyugdíjra lesz majd jogosult. A szolvenciatartalék egyébként pontosan azt jelenti, amit a szövegkörnyezet sugall: a fizetőképességet vészhelyzet esetén biztosító többlettőke.

A minisztériumi tervezet most valóban próbál tiszta vizet önteni a pohárba. Eszerint a magán-nyugdíjpénztárak 2011 végéig kapnak időt arra, hogy úgynevezett magánnyugdíj-biztosítókká alakuljanak.

E biztosítóknak – a jelenlegi nulla forint helyett – minimum 100 millió forint tőkefedezettel kell rendelkezniük. Ez azonban csak 50 ezer tag alatt úszható meg ennyiből, aztán az összeg nőni kezd, s 300 ezres létszám fölött már kétmilliárd forintra nő. Amelyik pénztár a határidőig nem hajtja végre az átalakítást, az vagy beolvad egy már működő biztosítóba, vagy feloszlatják.

Az előterjesztés rendelkezik a nyugdíjfizetés módjáról is. Eszerint a biztosítók két lehetőséget kínálhatnak ügyfeleiknek. Inflációkövető, előre meghatározható életjáradékot, vagy magasabb kockázatú, ám vélhetően magasabb hozammal kecsegtető változatot. Az inflációkövető rendszerben minden pillanatban meg kell tudni határozni, hogy az ügyfél a jövőben mekkora járadékszolgáltatásra számíthat majd. Veszteség ugyanakkor, hogy a jövőben megszűnik a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások örökölhetősége, azonban lehet majd kötni úgynevezett két életre szóló változatot, ami a házastárs számára nyújt biztonságot. Megszűnik – pontosabban csak különösen indokolt esetben fordulhat majd elő – az egyösszegű kifizetés. Maximálják a biztosítók által szedhető díjakat is. Eszerint a működési költség legfeljebb a tagdíjbefizetés 4,5 százaléka lehet, s ebből a vagyonkezelési díj maximum 0,4 százalék.

Ez szintén némi szigorítást jelent a fennálló rendszerhez képest. Az elmúlt években a pénztárak 4,5-6 százalékot költhettek saját működésükre. A működési költségek egyébként annyiban jelentenek többet a vagyonkezelési díjaknál, hogy magukba foglalják a tagszervezéssel, a reklámozással, az alkalmazottak munkabér-fizetésével kapcsolatos költségeket is.

Ágazati kasszák végórái

A szaklapok az elmúlt évek legjelentősebb tőkepiaci fejleményeként kommentálják a magánpénztári reformot. Bár a rendszerben eddig is voltak garanciális elemek, az ügyfelek számára lényegesen nagyobb biztonságot hoznak a változások. Mert igaz, a befizetett tőkére eddig is garanciát vállalt az állam – s ez nem változik a jövőben sem –, a 30-40 évnyi felhalmozási időszak inflációját figyelembe véve ez az összeg a nyugdíjas évekre, értékét tekintve, vajmi kevésre olvadna. Az új rendszer inflációkövető változata ugyanakkor hozamgaranciaként is értelmezhető.

Nem tudni, az előterjesztés megszületésében mekkora szerepet játszottak az elmúlt egy év eseményei. 2008 második felében, s 2009 elején ugyanis úgy olvadtak el a magyarországi magán-nyugdíjpénztárak hozamai, ahogy a gazdasági elméletek legrosszabb forgatókönyvei írják. A tőzsdék mélyrepülése következtében tavaly 400 milliárd forintos veszteséget szenvedtek a kasszák, ami azt jelentette, hogy elértek az állami garanciavállalás kapujához, vagyis fél év alatt elveszítették a megelőző nyolc év hozamait. Pontosan az történt, amire a javaslat előterjesztői hivatkoznak.

Ha ebben az időszakban kellett volna nagyobb tömegeknek nyugdíjat fizetni, a pénztárak képtelenek lettek volna elfogadható összegben teljesíteni kötelezettségeiket. Szerencse, hogy erre legkorábban csak 2013-ban lehet szükség. Bár néhány, a pénztárakba csak néhány éve belépett tag számára már kellett járadékot fizetni, ezek csekély számú, s kizárólag egy összegű kifizetések voltak.

Jóval összetettebb annak vizsgálata, hogy érintik a változások a már működő magán-nyugdíjpénztárakat. Jelenleg hazánkban 19 nyugdíjkasszát tartanak számon. S ebből csak egyetlenegynek, az OTP Magánnyugdíjpénztárnak van jelentős mértékű, egymilliárd forintra rúgó működési tartaléka – ami alapot nyújthatna a törvény által előírt biztonsági tartalékra. S ez az összeg is csak fele annak, amit a jogalkotók egy ekkora méretű pénztárnak előírnának.

Működési hátterüket tekintve egyébként három csoportra oszthatók a magyarországi nyugdíjpénztárak. A 19 kasszából 10 mögött pénzügyi befektető (bank vagy biztosító) áll. Ezek legnagyobbikai az OTP, az Aegon, az ING és az Allianz. Számukra vélhetően nem okoz majd nehézséget az előírt szolvenciatartalék biztosítása. Négy kassza sorolható az úgynevezett ágazati, munkahelyi nyugdíjpénztárak közé. Ezek a Honvéd, Postás, Villamosipari, s Vasutas magán-nyugdíjpénztárak. S alig több, öt tagból állnak a függetlenek, mint például az Évgyűrűk, az Aranykor vagy a Prémium nyugdíjpénztárak. Az ágazati-munkahelyi s a független kasszák számára jóval nagyobb kihívást jelentenek majd az előírások, hiszen a Postának vagy a Vasutasoknak nincs honnan elvonniuk az előírt százmilliókat, s még inkább igaz ez a háttér nélkül működő pénztárakról. Ráadásul ebből a körből kerülnek ki a néhány ezres, vagy alig tízezer fölötti taglétszámmal rendelkező magánpénztárak is, ahol a könyvelés, nyilvántartás, s általában az adminisztráció sokkal kevésbé lehet hatékony, mint a nagyoknál. A kicsik most e funkciók kiszervezésével próbálják olcsóbbá tenni szolgáltatásaikat, az új törvény azonban tiltja ezt. Vélhetően számukra más megoldás nem marad, mint hogy beolvadjanak valamelyik biztosító által fémjelzett magánkasszába. Borúlátó becslések szerint 2011-től felére csökkenhet a magán-nyugdípénztárak száma. Az ügyfeleket tekintve ugyanakkor messze nem érint ilyen arányokat a változás. A legtöbben ugyanis, a magánpénztári tagok 89 százaléka valamelyik banki, biztosítói háttérrel rendelkező pénztárhoz szerződtek le.

A változások egyébként semmi esetre sem jelenthetik a már felhalmozott megtakarítás elvesztését. Ha valamelyik pénztár elmulasztaná az átalakítást, s felszámolnák, tagságukat átsorolnák valamelyik – talán a szintén most felállítandó, állami háttérrel működő – magánnyugdíj-biztosítóhoz.

Csalódás csalódás hátán

Aki egy évtizeddel ezelőtt, a biztos állami nyugdíjat feladva, beszállt valamelyik magánnyugdíjpénztárba, ismét csalódottan nyugtázhatja: más a valóság, mint amit az ügynökök ígérgetéseikben megcsillogtatnak. A pénztárak 1999-es indulása óta ugyanis szinte nem volt év, hogy valami ne okozott volna keserű szájízt a magasabb nyugdíjakban reménykedő tagoknak.

Rögtön 1999-ben például a Fidesz-kormány visszavonta a Horn-kabinetnek azt az ígéretét, amelyik a jövedelem 6 százalékáról 8 százalékra emelte volna a magánpénztárakba utalandó járulék összegét – a maradék 2 százalék továbbra is az állami nyugdíjalapot gazdagította. Majd következett egy újabb döntés, amely az eredeti 2000-ről 2002-re módosította azt a határidőt, amíg a magánpénztárakba átszerződött „megtévedtek” visszaigazolhatnak az állami rendszerbe. Aztán 2003-tól jött a 13. havi nyugdíj, ami váratlanul 8 százalékos versenyelőnyt adott az állami rendszernél maradóknak. Ráadásul ezekben az években a magán-nyugdíjpénztárak kifejezetten rosszul muzsikáltak. Működésének első öt évében a pénztárak mindössze kétszer voltak képesek infláció fölötti hozamot felmutatni, háromszor alulmaradtak a pénzromlással folytatott küzdelemben (Demokrata, 2008/15.). S emellett magasak voltak működési költségeik is: kezdetben a beszedett pénz 8-10 százalékát emésztették fel, ami csak a törvényalkotók újabb és újabb szigorításai eredményeként csökkent a jelenlegi 4,5-6 százalékra.

Mindezek együttes eredményeként a magánpénztári szektorban kezelt pénz hozama a rendszer tízéves működése alatt csupán egyetlen évben, 2004-ben tudta meghaladni az állami nyugdíjemelés mértékét. A rossz teljesítményt a pénztári vezetők azzal magyarázták: az első években biztonságra törekedtek, így szinte kizárólag államkötvényekbe fektették a pénzt, amivel nehéz infláció fölötti hozamokat elérni. Nosza, 2007-től a kormány kötelezővé tette az úgynevezett portfóliós rendszert, ahol a megtakarítások egy bizonyos – fiatal korban igen jelentős, majd az életkorban előre haladva egyre kisebb – hányadát részvényekbe kell fektetni.

Csakhogy amikor a pénztárak már jól bevásároltak az értékpapírokból, jött a tőzsdei összeomlás, ami rögtön 15 százalékkal értékelte le a pénztárak vagyonát. Hiába tehát az egy évtizeddel ezelőtt hangoztatott profizmus, magán-nyugdíjpénztári ügyekben eddig tipikusan a balek befektetők pszichológiája szerint haladtak a történések: akkor sikerült lépni, amikor maradni kellett volna, s akkor lapítottak, amikor a lépéssel lehetett volna keresni.

Ráadásul a lépések sem mindig a jó irányba történtek. Most megint született egy döntés. S hárommillió ember kényszerűen ismét lép valahová.

Kárász Andor

A magán-nyugdíjbiztosítóktól elvárt biztonsági tartalék

Taglétszám (ezer fő) / Elvárt összeg (millió forint)

0–50 / 100

50–75 / 300

75–100 / 500

100–200 / 750

200–300 / 1000

300 fölött / 2000

Magán-nyugdíjpénztárak vagyona és taglétszáma

Pénztár, létszám (ezer fő) / vagyon (Mrd ft)

OTP 808 / 502

Aegon 610 / 420

ING 530 / 398

Allianz 397 / 247

AXA 180 / 162

Évgyűrűk 113 / 71

Aranykor 76 / 66

Erste 65 / 39

Premium 47 / 26

MKB 37 / 48

Budapest 34 / 41

Honvéd 24 / 41

Postás 24 / 41

Generali 18 / 9

Dimenzió 13 / 23

Villamosipari 9 / 15

Vasutas 8 / 10

Questor 7 / 3

Életút 3 / 3