Hirdetés

Tállai András kiemelte: a polgári kormány 2010 óta munkaalapú gazdaságot épít Magyarországon, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az ország befektetői vonzereje és gazdasági teljesítőképessége, valamint válságállósága jelentősen megerősödött.

Ez a munka Jászfényszarun már bő 25 éve elkezdődött, így a város a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedéseinek segítségével egészen a koronavírus-járványig töretlenül fejlődött, és ma is példát mutat – húzta alá az államtitkár. Rámutatott: a rendezvénynek otthont adó város az ország dinamikusan fejlődő települése lett, mert a jászoknak történelmi képességük van a talpraállásra, az összefogásra és az újrakezdésre.

Emellett a jó gazda szemlélete és az önállóság, az öngondoskodás iránti igény határozza meg lakóit – tette hozzá.

Felidézte, hogy Jászfényszaru a városi rang megszerzése után bátran vállalta egy alapvetően mezőgazdaságra alapozó vidéken ipari park létrehozását, amely mára több világcég, köztük a Samsung otthona.

Az államtitkár emlékeztetett: Magyarország Európában az elsők között állt talpra a pandémia után, két éve 7,1 százalékos volt a gazdasági növekedés. Az orosz-ukrán konfliktus, az elhibázott brüsszeli szankciók és az orosz energiától való függésünk miatt azonban nagy árat fizettünk és fizetünk – tette hozzá.

Ám annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés az unió egészéhez hasonlóan itthon is lassult és a negyedéves GDP-adatok kedvezőtlenek, a járvány előtti szinthez képest a magyar gazdaság továbbra is az EU-átlag felett teljesít – emelte ki.

Talán az elmúlt évtizedek legnehezebb küzdelme folyik most az infláció ellen, de az év végére egyszámjegyűre mérséklődik. Május óta a külkereskedelmi mérleg is pozitív – közölte, hangsúlyozva: az év második felére a gazdaság az uniós forrásokat nélkülözve is növekedési pályára áll.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról számolt be, hogy a koronavírus-járványtól napjainkig a Jászság gazdasági erejéhez a kormány kiemelkedő összeggel, mintegy 100 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési támogatással járult hozzá. A térség vállalkozásai pedig bizonyították, hogy tudnak közösen fejlődni – mondta.

A politikus bejelentette, hogy a jászfényszarui ipari park hamarosan egy fogaskerékgyártó üzemmel bővül, amely a kormány támogatásával együtt mintegy 40 milliárd forintból valósul meg.

Győriné Czeglédi Márta, a város független polgármestere azt hangoztatta, hogy Jászfényszaru a tradíció és innováció városa. Méltatta az idén 25 éves helyi ipari park szerepét abban, hogy egy rangos térségi gazdasági seregszemle itt megvalósulhatott.

A Jászfényszarun első alkalommal megrendezett háromnapos kiállításon bemutatkozik 22 helyi és környékbeli vállalkozás, a térség vezető gazdasági szereplői. A Jászság cégei Jász-Nagykun-Szolnok vármegye gazdasági teljesítményének mintegy kétharmadát adják.

Korábban írtuk