Menczer Tamás azt mondta: amikor gazdasági semlegességről beszélnek, akkor végső soron munkahelyekről, bérekről, nyugdíjról beszélnek, valamint alacsony adókról, családtámogatásról, és mindenről, ami az embereket érinti.

Hirdetés

Hozzátette: Magyarország megnyert egy évtizedet 2010 és 2020 között, majd jöttek a válságok, amelyek rengeteg mindent átalakítottak a világban és károkat is okoztak. Bár Magyarország sok mindent ki tudott védeni, de a válságok átalakulást, károkat okoztak, és ahhoz, hogy újra nyerni tudjon az ország, szükség van a gazdasági semlegességre.

Úgy fogalmazott: ez praktikusan azt jelenti, hogy befektetés, energia, piac, kereskedelem minden irányba működjön. „Meg lehet csinálni” – mondta.

Korábban írtuk