Mint emlékezetes, a magyar kormány Koppenhágában olyan változat aláírásával zárta a régóta húzódó mezőgazdasági tárgyalásokat, amely még nyugati lapok szerint is inkább az uniónak kedvez. Eszerint a hazai termelők – kelet-európai társaikkal együtt – kezdetben csak az uniós támogatási szint 25 százalékát kaphatják meg a brüsszeli büdzséből, ráadásul ennek majdnem a fele bizonytalan kimenetelű pályázati pénzeket jelent (Demokrata, 2003/2). A tárgyalásokat Kovács László mégis diadalmasnak nevezte, mivel Magyarország lehetőséget kapott arra, hogy saját költségvetéséből további 30 százalékkal egészítse ki az uniós keretet.

A prominens agrárágazatok képviselői azonban egyelőre semmi jelét nem látják ennek a pótlólagos 70 milliárd forintnak. Ugyanakkor – mint összeállításunkból kiderül – a vártnál kisebb támogatás mellett is inkább lehetőséget, mint veszélyt látnak hazánk uniós csatlakozásában. Bár egy-két dologra azért jó lesz odafigyelni…

A tejipart szokták az uniós csatlakozás legnagyobb vesztesének tekinteni. Brüsszel ugyanis a jelenlegi termelési szint környékén maximalizálta a hazánkban előállítható tej mennyiségét, ami csupán kétharmada az egykori fogyasztásnak. Sirman Ferenc, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatójának összegzése szerint ma Magyarországon 155 liter az egy főre jutó éves tejtermékfogyasztás, szemben a nyolcvanas évek 230 literes átlagával. A csökkenést nyilvánvalóan a beszűkülő pénztárcák okozzák, hiszen Nyugat-Európában ma is 200 (sőt Franciaországban 300!) literes az átlagfogyasztás.

– Az életszínvonal emelkedésével várhatóan a magyar fogyasztás is 200 liter fölé nő, s a jelenlegi kvóták erre messze nem adnak fedezetet. 2006-tól ugyan engedélyezték hazánknak a kvóta 10 százalékos emelését, ez azonban még mindig kevés lesz. Importra fog tehát kényszerülni az ország. Megoldást csak a kvótarendszer későbbi átalakítása jelenthetne, ez azonban példa nélkül álló lenne az unió történelmében.

Az állattartók számára egyébként jó hír, hogy a csatlakozástól a magyar gazdák is hozzájuthatnak a brüsszeli jövedelempótló támogatásokhoz. Ezt azért adják, mert az unió évek óta mesterségesen csökkenti a tejárakat és a különbözetet megtéríti a gazdáknak. Ma már ott tartanak, hogy a jövőben a magyar termelők jövedelmét is inkább a támogatások, mint a tejeladásból származó bevételek határozzák majd meg. A többletbevételek elvileg új termelőket is csábíthatnának az eddig döcögő tejpiacra, a terméktanács azonban már 1996-ban szétosztotta a hazai kvótát. Újak legfeljebb csak úgy érkezhetnek, ha valakitől megvásárolják a kvótát.

– Aki normálisan dolgozik, végre tisztes megélhetésre számíthat – foglalja össze Sirman Ferenc. A legkisebb termelők viszont bajba kerülhetnek. A csatlakozástól már csak az extra minőségű tejet lehet emberi fogyasztásra használni, ennek biztosítására azonban olyan beruházásokat kell eszközölni, amelyek 30-40 állat alatt nem térülnek meg. Ráadásul a magasabb jövedelem a jövőben megbízhatóbban érkezik: az unió az árletörő túltermelés eltávolítására exporttámogatást ad, aminek keretében a fölösleget külső piacokra szállítják, ebből természetesen szintén részesülnek a magyar tejüzemek.

A marhák száma az Európai Unióban kvótákhoz kötött, a hazánkban tartható mennyiséget elfogadható szinten állapította meg az EU, mondja Zádori László, a Hús- és Vágóállat Terméktanács elnöke.

– Eszerint 97 ezer marhát tarthatnánk, szemben a jelenlegi 30 ezres állománnyal. Ez azért is kedvező, mert a tej termékpályáról kiszoruló kistermelőknek lehetőségük lenne átállni a húsmarhatartásra. Ezt a területet kiemelten támogatja az EU, állatonként akár 60 ezer forintos szubvenció is összeszedhető.

A sertések számára nem állít fel kvótákat az unió. Az ágazat számára kedvező, hogy túltermelés esetén ismét részesülhet exporttámogatásban. Ilyet a magyar kormány – egy 1992-ben átgondolatlanul aláírt nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodás miatt – eddig nem adhatott, belépésünk után viszont már az EU megengedőbb szabályozása lesz a mérvadó. Más támogatást az uniótól nem is nagyon kapunk, a terméktanács viszont számít arra, hogy a magyar kormány él a nemzeti támogatások lehetőségével. Fontos lenne, hiszen a magyar sertéstartók jelenleg állatonként csak 45 forint támogatást kapnak, egy dán, holland gazda viszont 115-öt. Jelenleg a nemzetközinél magasabb felvásárlási árak ellensúlyozzák ezt a különbséget, a csatlakozás után azonban ezt nem lehet fenntartani, hiszen akkor mindenki itt akarna disznót eladni. Zádori László szerint a magyar sertéstartók csak akkor maradhatnak versenyben, ha a kormány megduplázza a jelenlegi 2,5 százalékos támogatási szintet. A kistelepek és a magántartók számára ugyanakkor gondot jelent majd, hogy az unióban a támogatásokat csak a termékpályák bejegyzett tagjai kaphatják meg. A legtöbb kistermelőnek tehát sürgősen be kell lépnie valamelyik értékesítő-beszerző szövetkezetbe, annál is inkább, mert ezzel piaci tárgyalási pozícióik is javulnak. Hiszen hogy is tudna egy 10-15 állatot tartó gazda versenyezni mondjuk a franciákkal, ahol bizonyos szövetkezetek hárommillió sertést is tartanak? Az idő azért is sürget, mert az EU-szabályok szerint csak az exportálhat, aki legalább egy éve tagja a termékpályának.

A baromfi mennyiségét szintén nem szabályozza az unió. A csatlakozó országok közül az EU egyedül a magyar baromfigazdaságot tartja növekedésre esélyesnek, ráadásul túltermelés esetén exporttámogatásra is számíthatunk. Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója mégsem optimista. A lepusztult telepek EU-konform fejlesztésére ugyanis a magyar államnak kellene támogatást adnia, ez azonban évről évre elmarad. Félő, hogy Európa baromfi nagyhatalmai, a hollandok és a franciák most féláron felvásárolják ezeket, odahaza ugyanis környezetterhelési okok miatt csökkenteni kell termelésüket. Számukra az egész magyar piac porszemnyi, hiszen például egyetlen francia cég 700 ezer tonnányi élő baromfi feldolgozására képes, miközben a teljes magyar termelés sem haladja meg a 650 ezer tonnát. Ennek megfelelően a jövő itt is koncentrációt hozhat, még a közepes hazai cégek is veszélybe kerülhetnek. Ráadásul a termelők az árak növekedésére sem számíthatnak, ahhoz egyelőre túlságosan kínálati a piac. Pedig az unióban 60 százalékkal magasabb áron lehet bontott csirkét kapni.

A tojáspiac legnagyobb nehézségét az agyonszabályozás jelenti. A brüsszeli környezetvédők ?állatjóléti? rendelkezései miatt ugyanis az 5 millió magyar tojó ötödét nem tudjuk elhelyezni. A rendelkezések szerint 2003 júliusától (vagyis néhány hónap múlva) az EU-ban (és Magyarországon is!) növelni kell az egy tojótyúkra jutó férőhelyet, sőt a humanitás jegyében ülőrudat, tojófészket, homokfürdőt és karomkoptatót is el kell helyezni a ketrecekben. Nem tudni, mi lesz a rendelkezésekkel, ugyanis egyelőre csak Németországban tartják be, ahol a baromfik felszabadítása 20-50 százalékkal növelte a költségeket. Magyarországon egyelőre egyetlen efféle ketrecet sem adtak el, korábban viszont volt egy hasonló alternatív kísérleti telep, amit 20 millió forintos ráfizetésnél bezártak.

Ésszerűtlenül szigorúak a szalmonella elleni rendelkezések is. Ha ugyanis valamely telepen az ellenőrök szalmonellát találnak, a szabályozás szerint az egész állományt ki kell irtani vagy minden tojást hőkezelni kell. Csakhogy – mondja Takács László – a szalmonella a természet rendje szerint hozzátartozik a baromfi bélcsatornájához. S miközben az EU öngyilkos rendelkezésekkel lehetetleníti el saját termelőit, az olcsó brazil és thaiföldi csirke elárasztja Európát.

További költséget ró a termelőkre a tojások osztályozása is: csak olyan tojás hozható forgalomba, amelynek dobozán feltüntetik a termék méretét, a tojás időpontját és a termelő azonosítóját. Utóbbit a terméktanács támogatná is, hiszen végre meg lehetne különböztetni a hazai tojást a névtelen importtól, csakhogy a jogszabály életbe lépése a szakminisztérium késlekedése miatt erősen bizonytalan. E költséges beruházásokat egyébként nem támogatja az unió, és a magyar állam is csak minimális, állatonkénti 6 forinttal.

A gabonaágazat kicsit jobb helyzetben van, bár a problémái hasonlóak a baromfiágazathoz. A malmok magas száma miatt a termékpálya évek óta képtelen keresztülvinni áremelési törekvéseit a kereskedelmen, jelenleg a magyar liszt 30-40 százalékkal olcsóbb a nyugati szintnél. Makay György, a Gabonaszövetség főtitkára szerint – hacsak nem sikerül rendbetenni az ágazatot – kezdetben nem lesz ez másképp az unióban sem. A terméktanács legsürgősebb feladata, hogy malomipari rendtartás bevezetésével rendezett, stabil viszonyokra redukálja a jelenlegi malomipari túlkínálatot, mert fenyeget, hogy a határok megnyitása után a külföldiek bagóért felvásárolják az amortizálódott hazai üzemeket.

A gabonaágazat egyébként az EU egyik legszigorúbban szabályozott területe, mivel az unió 30 százalékos túltermeléssel küszködik. A gazdák számára jó hír, hogy az EU-ban tonnánként 24 ezer forint a búza átvételére meghirdetett úgynevezett intervenciós ár, ez 10 százalékkal magasabb a jelenlegi hazai szintnél. Más kérdés, hogy ez éppen csak a költségek szűk megtérülésére elegendő. A gabonatermelők számíthatnak jövedelempótló támogatásra is. Ennek összege az EU-ban hektáronként 4,73 (ennyi a hektáronkénti referenciahozam) szorozva 68 euróval. Magyarországon ennek 25 százaléka (mintegy 20 ezer forint), amit a magyar kormány további 30 százalékkal egészíthet ki, de az utóbbiról még semmi konkrétat nem lehet tudni.

Ugyanakkor a jelenlegi, több tucat nemzeti támogatás többségét törölni leszünk kénytelenek. Gabonatermelésünket az uniós megállapodás szigorúan korlátozza: 3,49 millió hektáron termeszthetünk gabonát, olajnövényt és fehérjenövényt (lucernát, borsót stb.), ami megfelel a jelenlegi termőterületnek. Túltermelés esetén ugyanakkor az unió maximum 15 százalékos termeléskorlátozást rendelhet el, amely az utóbbi években 10 százalékos szinten rendre meg is történik. Természetesen a termelők kompenzációt kapnak az így kieső területek után. A gabonák közül egyedül a kukoricát fenyegeti visszaszorulás, amennyiben nem kerül sor a sertéstelepek modernizációjára és leépül az ágazat. Ezt azonban ellensúlyozhatja, hogy az előrejelzések szerint az olcsó gabona csábítása és a kinti környezetterhelési gondok miatt nyugati állattartók települhetnek Magyarországra.

A burgonya az unióban semmilyen támogatásban nem részesül – tudtuk meg Koháry Erzsébettől, a Burgonya Terméktanács titkárától. – A magyar mezőgazdasági minisztérium ugyan célzott egy minimális támogatásra, de nem tudni, ebből végül mennyi valósul meg. E növényfaj termesztése évről évre csökken, jelenleg már csak mintegy 30 ezer hektár körüli a vetésterület. A gazdáknak csak azt tudjuk javasolni, hogy a burgonyát legalább 3 éves vetésforgóban termesszék az EU által támogatott növényekkel, mint például a repcével vagy kalászos gabonával.

Az ágazatnak nem is az EU-csatlakozás, inkább az egyre melegebb időjárás jelenti a legnagyobb kihívást, ami elkerülhetetlenné teszi az öntözés fejlesztését és hűtőtárolók építését. A rossz jövedelmezőségnek egyebek mellett az is oka, hogy hektáronként csupán 15-20 tonnás termés betakarítására vagyunk képesek, miközben a nedvesebb klímájú Hollandiában, Belgiumban, Németországban, de még Lengyelországban is ugyanarról a területről, ugyanazokkal a fajtákkal háromszor annyi termést is el tudnak érni. Mégsem hagyatkozhatunk csak importra, hiszen az ország bizonyos területein a burgonya ma is alapvető szerepet játszik a lakosság foglalkoztatásában és ellátásában.

A borágazatban mennyiségi visszaesés és nagy technológiai ugrás várható – foglalja össze Horváth Csaba, a Hegyközségi Terméktanács főtitkára. Az asztali borok előállítói nehezen bírnak majd lépést tartani a keleti konkurenciával, sőt Ausztráliából és Chiléből olcsó, minőségi borok is megjelenhetnek, mivel az EU borvámjai alacsonyabbak a jelenlegi hazai szintnél. A jó minőség a jövőben nem különleges érdem lesz, hanem az eladás alapfeltétele, aki erre nem képes, más foglalkozás után kell néznie. A terméktanács arra számít, hogy az ültetvények a jövőben egyre inkább azok kezébe kerülnek, akik kizárólagos megélhetésként foglalkoznak szőlészettel vagy borászattal, vagyis nagyfokú koncentráció mehet végbe. Ez azért is fontos, mert a minőségi versenyhez komoly beruházásokat kell végrehajtani. Igaz, ezeket nagyrészt támogatja az unió költségvetése.

Horváth Csaba reméli, sikerül olyan pályát befutnunk, mint a görögöknek, akik egy évtized alatt a pancsolt hegyi borok hazájából Európa egyik legkeresettebb termelőivé váltak. Attól viszont nem tart, hogy az uniós szabadkereskedelem miatt elárasztják hazánkat a külföldi termékek. Ezek ugyanis néhány éve már szabadon jöhetnének, ám a magyar piac egyelőre még a francia borokat sem fogadja el – vagy mert irreálisan drágák, vagy mert a hazaiaknak jobb a minősége.

A cukortermelők 400 ezer tonnás kvótát kaptak az uniótól, szemben a jelenlegi 320 ezres termeléssel. Szőke Géza, a Cukor Terméktanács elnöke arról tájékoztat, hogy már a teljes kvótát felosztották a termelők között. Az üzemeknek jól jön a csatlakozás, megszűnik általa az olcsó kelet-európai konkurencia. Az EU ugyanis 220 százalékos vámmal óvja hazai cukortermelőit, a magyar kormány által aláírt nemzetközi szerződések viszont eddig nem tettek lehetővé hasonló védelmet. A pozitív várakozásokat tovább fokozza az édesítőszereknél elért nagyszerű kvóta: Magyarország 130 ezer tonna termelésre kapott engedélyt, ami egyedülálló a hasonló méretű országok között.

A méhészek abban bíznak, hogy a tavalyihoz hasonló jó éveket tudnak zárni a csatlakozás után is, amúgy az ágazatot nem érinti az uniós belépő – mondja Kékes Gábor, a Méhészeti Terméktanács igazgatója. – Mézből állandó hiány van az unióban, csak fogyasztásuk felét képesek megtermelni, vagyis eddig is könnyű volt a termékek bevitele. Tavaly az ágazatnak 35 millió dolláros rekordbevétele volt, a legnagyobb méztermelők közül ugyanis Argentína politikai válság miatt, Kína pedig fertőzések miatt nem tudott piacra lépni.

A válaszadók közül ez volt az egyetlen ágazat, ahol a legkisebb termelőket sem érinti hátrányosan az uniós csatlakozás. Ugyanakkor Kékes Gábor szerint is komoly fejlesztésre lenne szükségük a telepeknek, erre azonban sem az unió, sem a magyar kormány nem ígért semmilyen támogatást.

szasa