Nagy Márton: A gazdaságpolitikában a bankrendszer jelentős szerepet játszik
A bankrendszer gazdaságpolitikában betöltött jelentős szerepére és az elmúlt évek markáns gazdaságpolitikai változásaira hívta fel a figyelmet a nemzetgazdasági miniszter kedden az EXIM Awards Díjátadó Gálán, Budapesten.Nagy Márton változások között említette, hogy a gazdasági semlegesség beépült a gazdasági akciótervbe, amelynek már hat területe van, a bérkonvergencia, a lakhatási kérdéskör, a kkv-k erősítését jelentő Demján Sándor Program, a 100 gyár program, az adócsökkentés, az élelmiszerinfláció elleni küzdelem.
Nagy Márton szólt arról, hogy a magyar gazdaság az utóbbi időben erős fordulatot mutat, és ha ezt a folyamatot nem akasztja meg egy nagyobb sokk, akkor van esély arra, hogy az év második felében 3 százalék feletti GDP-növekedés legyen éves viszonylatban. A fordulatot mutatja egyebek között a foglalkoztatás alakulása, a reálbérek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a turizmus növekedése, a lakástranzakciók emelkedése – sorolta.
Kitért arra, hogy tavaly a lakossági hiteleknél csúcs év volt, a vállalati hitelezéseknél a Széchenyi Kártya játszott jelentős szerepet. Az alacsonyabb hitelkamatok nagyobb keresletet generálnak a hiteltermékek iránt – tette hozzá.
A díjátadó gálán Nagy Márton speciális számlacsomagok kialakítását javasolta a nyugdíjasok és családok számára, és kérte a bankszövetség segítségét, hogy ezt közösen dolgozzák ki. Fontosnak nevezte a miniszter, hogy ezek az érintettek számára megfizethető számlacsomagok legyenek.
A miniszter az idei év egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy a kkv-knál is hitelezési fordulat legyen, és hangsúlyozta: meg akar egyezni a számlavezetési díjakban is.
Az EXIM Magyarország jelenleg 40 pénzintézettel folytat közvetítői együttműködést, amelyek kiemelt szerepet töltenek be abban, hogy a vállalat finanszírozási megoldásai a lehető legtöbb gazdasági szereplőhöz eljussanak. A 2024. évi eredmények elismeréseként az EXIM Magyarország a gálán hét kategóriában díjazta kiemelkedő partnereit.
Az Év Bankja 2024 díjat – immár második éve – az MBH Bank Nyrt. kapta, az Év Zöld Refinanszírozási Partnere 2024 díjat az OTP Bank Nyrt. érdemelte ki.
Az Év Treasury Partnere 2024 győztese a tavalyi év után ismét az Erste Bank Hungary Zrt. lett.
Az Év Lízingcége 2024 kategóriában az Euroleasing Zrt. győzött.
A Legjobb minőségben dolgozó pénzügyi intézmény emléklapját a VFS Hungary Zrt. kapta meg.
Az EXIM Magyarország 2017-ben elhunyt korábbi vezérigazgatójáról elnevezett Urbán Zoltán-emlékdíj 2024 elismerést a K&H Bank Zrt. üzleti banki tanácsadója, Pucsek Erzsébet vette át.
Az egyéni elismerések másik kategóriáját, Az Év Szakmai Partnere 2024 díjat a Magyar Bankszövetség vezető közgazdásza, Hámori Réka nyerte el.