A közlemény szerint a megbeszélések folyamán a felek áttekintették az elektromos közlekedéshez kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi és európai helyzetét, az ágazat előtt álló kihívásokat és a dél-koreai-magyar gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségeket.

Hirdetés

A megbeszélések egyik fő témáját az akkumulátorfeldolgozás képezte. A feldolgozás, újrahasznosítás terén kialakult dél-koreai jó gyakorlatok megismerése érdekében a delegáció tagjai az egyik legfejlettebb újrahasznosító ipari parkban is látogatást tesznek. A cél egyértelmű, az akkumulátor újrahasznosítási ipar is a zöld, körforgásos gazdaság szerves részeként jelenjen meg a magyar gazdaságban. Az újrahasznosítás két részből áll a fizikai és a kémiai feldolgozásból, utóbbi kiemelten nagy hozzáadott értékkel bír, ebből fakadóan mindenképpen érdemes becsatornázni a hazai ipari termelésbe – írták.

Nagy Márton kiemelte: a használt akkumulátorokat környezetkímélő módon szükséges kezelni és az azokba ágyazott értékes nyersanyagokat a lehető legoptimálisabban kell hasznosítani. A zöld, energia- és nyersanyag-hatékony akkumulátor feldolgozás az Európai Unió új akkumulátorrendeletében meghatározott környezetvédelmi célok teljesítése miatt is kiemelt fontosságú. Ezért hazánk az egyre intenzívebbé váló dél-koreai-magyar tapasztalatcserében érdekelt – áll a közleményben.

Korábban írtuk

A közlemény szerint a magyar kormány stratégiai célja, hogy hidat képezzen kelet és nyugat között, azaz Magyarországon kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve high-tech technológia. Ezért hazánk nemcsak a nagy nyugati autógyártók, hanem a keleti, így a dél-koreai cégek számára is vonzó befektetési terep.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a jövő innovációi ezer szállal kötődnek a zöldátálláshoz. Az elektromos autózás jelenti a jövőt, amely elképzelhetetlen a versenyképes akkumulátoripar nélkül. Ezért a kormány célja, hogy hazánk egyike legyen a világ öt legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójának. Jelenleg a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül három dél-koreai, ezért kézenfekvő az együttműködés a két ország között. Ehhez a magyar kormány minden támogatást meg fog adni.

Nagy Márton hozzátette, hogy meg akarjuk, és meg is fogjuk nyerni a jövőt, ehhez nyújt segítséget a magyar-dél-koreai Gazdasági Innovációs Partnerségi Program (EIPP), amely elsősorban az e-mobilitás, a karbonsemleges közlekedés fejlesztésére irányul a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett – írták.

A tárcavezető mindemellett ismertette, hogy Magyarország a soros európai uniós elnöksége alatt új, közösségi szintű akciótervet dolgoz ki az elektromobilitás további térnyerése érdekében, amely a vásárlás ösztönzése mellett a szükséges infrastruktúra és szolgáltatások biztosítása érdekében is intézkedéseket fog javasolni – közölte az NGM.