A nemzetgazdasági miniszter a közlemény szerint gratulált az elnökasszony májusi újraválasztásához és eddigi munkájához, amelynek eredményeképp az EBRD a változó nemzetközi gazdasági környezet kihívásaival szemben is ellenálló maradt. A felek az egyeztetés során a magyar gazdaság aktuális helyzete és az EBRD magyarországi befektetései mellett áttekintették a magyar EU elnökség versenyképességi célkitűzéseit is.

Hirdetés

Nagy Márton a találkozón kiemelte: Magyarország számára fontos minden nemzetközi fejlesztési pénzintézet, amelyben részvényes, hiszen az érdekeinket ezekben az intézményekben a jelenlétünkön keresztül tudjuk legjobban érvényesíteni.

A 2024-es év első félévében az EBRD jelentős növekedést ért el magyarországi portfóliójában, amely több tízmillió eurós bővítést jelentett, különösen a pénzügyi, agrár- és ingatlanszektorban. Az egyik legfontosabb eredmény a Budapest Airport tranzakciójában való

aktív részvétel volt, ami szintén hozzájárult a bank magyarországi szerepének erősödéséhez – emlékeztetett az NGM.

Korábban írtuk

A nemzetgazdasági miniszter a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a kormány a reptér fejlesztésének finanszírozásában is hosszú távú, stratégiai partnerként tekint az EBRD-re. Nagy Márton hozzátette: a reptér egy olyan értékes eszköz, amely tovább erősítheti a magyar kormány és az EBRD konstruktív együttműködését.

A magyar kormány céljai több területen is összhangban állnak az EBRD stratégiai irányelveivel. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan keresi a lehetőséget az EBRD és Magyarország közötti kapcsolatok bővítésére és bízik abban, hogy a bank a jövőben

is partnerként vesz majd részt a zöld átállással és a digitalizációval kapcsolatos hazai fejlesztésekben – közölték.

Az EBRD, amely 1991-ben kezdte meg működését, ma már 75 részvényessel rendelkezik, beleértve 73 országot, az Európai Uniót és az Európai Beruházási Bankot (EIB). Magyarország az alapítás óta tagja, a kormányzótanácsban, mely az EBRD legfőbb döntéshozó szerve, jelenleg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter képviseli hazánkat, míg Lóga Máté gazdaságstratégiáért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkár helyettes kormányzóként vesz részt a munkában – idézte fel az NGM.