Nagyot rúgott a háború az építőiparba
Már a koronavírus-válság is az egekbe tornászta az építőipari alapanyagok árát, erre most még rátesz egy lapáttal az orosz–ukrán háború. Visszatért a napi árazás és a küzdelem az alapanyaghiánnyal, de meddig mehet a drágulás, mikor jön el az a pont, amikor elkezdenek visszaesni a megrendelések? Miért olcsóbb a cement Ausztriában, mint nálunk?
Mariupolra szegeződik a világ szeme, amelyet mára szinte teljesen elfoglaltak az oroszok. Ők ellenőrzik már az Azovsztal acélgyárat is, ami fontos hír minden európainak, aki épp építkezik vagy arra készül. Az Azovsztal ugyanis Európa egyik legnagyobb acélüzeme, amely a háború miatt kiesett a termelésből, tovább növelve ezzel a két éve egyébként is egyre emelkedő építőipari anyagárakat.
– A háború lassítja és drágítja a kivitelezést. Oroszországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból nagy mennyiségben jöttek acélipari és faipari termékek, szigetelőanyagok. A Magyarországon felhasznált építőanyagok közel egynegyede ezekből az országokból származott, most viszont teljesen leállt a forgalom – mondja a Demokratának Koji László. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint már most felléptek beszerzési nehézségek, amelyek lassítják a kivitelezést. Egyes kereskedésekben bizonyos termékekből már hiány is jelentkezett. Azért némi utánajárás vagy várakozás után még beszerezhető minden, igaz, mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni, mint akár az év elején, legyen szó bármilyen termékről. Sok esetben újra napi árazással találkozhatunk.
Ez az év is a drágulásról szól
Az építkezésre, felújításra készülők traumatikus élményre számíthatnak, amikor ellátogatnak a tüzéptelepre, hogy bevásároljanak a munkálatokhoz. A faanyagok ára tavaly átlagosan csaknem ötven százalékkal emelkedett, az OSB-lapoké például száz százalékkal nőtt, az acélé harminc százalékkal ugrott meg, a hőszigetelő anyagokért pedig 55 százalékkal kellett többet fizetni. Ezek a termékkörök, noha még csak április van, idén további húsz-harminc százalékkal drágultak. A ragasztóanyagok ára szinte napról napra emelkedik, a kereskedések nyolc napnál hosszabb időre már nem tudnak árajánlatot adni.
– Négyszáz építőipari céget kérdeztünk meg, milyen árváltozásra számít 2022-ben. Átlagosan 20-25 százalékos drágulás rajzolódik ki a válaszaikból, nem találkoztunk olyan termékkel, amelynek ne emelkedne az ára, és úgy látom, hogy ebben az évben nagy valószínűséggel semmi sem lesz már olcsóbb – mutat rá Koji László. Van, ami kevésbé, van, ami durvábban, jellemzően 15 és 45 százalék közötti drágulás tapasztalható, most áprilisban főleg a cementnél és az acélipari termékeknél.
A háborúval nem csak a megrendelők jártak rosszul. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felméréséből kiderül, hogy az ukrajnai konfliktus miatt bekövetkezett árfolyam-ingadozás a válaszadó cégek 93 százalékának okozott veszteséget. 89 százalékuknál építőanyag-hiányt, 33 százaléknál munkaerőhiányt, 30 százaléknak piacvesztést eredményezett a háború. A válaszadók alig négy százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ukrán helyzet nem befolyásolja a cég tevékenységét.
Az sem segíti az építtetőket, hogy az ágazat folyamatos munkaerőhiánnyal küzd, és a dolgozóiknak egyre izmosabb munkabért kell kifizetni. A felmérésben szereplő vállalkozások közel 85 százaléka nyilatkozta azt, hogy nincs megfelelő létszámú és összetételű szakmunkásállománya a megrendelések teljesítéséhez. 2021-ben a KSH adatai szerint átlagosan 9 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset, 2022 év végéig a cégek közel 15 százalékos átlagos bérköltség-növekedéssel számolnak. Ráadásul a nemzetközi konfliktushelyzet miatt csökkent a külföldi munkaerő-kapacitás is, bár Koji László szerint katasztrófa emiatt nem történt.
– Az építőipar 375 ezer embert foglalkoztat, ebből körülbelül 15 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra dolgozni. Voltak ugyan, akik februárban éppen szabadságon voltak, így otthon rekedtek, és nem hagyhatták el Ukrajnát; olyanok is akadtak, akik a háború hírére utaztak haza, hogy beálljanak a seregbe, ám a többségük az itteni munkáját választotta, és maradt – mondja az ÉVOSZ-elnök hozzátéve, sokukhoz azóta a családjuk is csatlakozott, erre reflektálva az építőipari cégek igyekeznek nekik is munkahelyet teremteni és szállást biztosítani.
Meddig bírjuk még?
Egyre gyakrabban teszik fel a kérdést, hogy mekkora drágulást bírnak még elviselni az építtetők, mikor jön el az a pont, amikor visszaesnek a megrendelések. Koji László szerint a nagyobb felújításokat, új ház építtetését tíz megrendelőből már most is csak kettő tudja önerőből finanszírozni, a többieknek hitel kell hozzá. Ezért a kérdés inkább úgy szól, hogy a kereskedelmi bankok meddig hajlandók a lakosság számára elfogadható kamatlábak mellett hitelt nyújtani.
– Az a tapasztalatunk hogy a hatszázalékos kamat a lélektani határ, efölött kezdenek majd elmaradozni a munkák. Ugyanakkor jelen pillanatban azt tapasztaljuk, hogy a romló kamatkörnyezet dacára egyelőre nem csökkentek a megrendelések. Elindult ugyan egy átstrukturálódás, állami megbízásból némileg kevesebb van, miközben a lakosságiak stagnálnak, de az ipari és logisztikai szektorok építkezései felpörögtek – mutat rá Koji László. Úgy véli, háború ide vagy oda, az év második felére az árak ha csökkenni nem is fognak, legalább kiszámíthatóbbak lesznek. Így mivel a lakáshitelek még éppen az említett határ közelében mozognak, és mivel maradt a kormány, továbbra is lehet számítani a családtámogatásokra, valamint ott van még a fix, 2,5 százalékos kamattal felvehető zöldhitel, amely sokkal olcsóbb, mint a jelenlegi piaci kamatozású lakáshitelek, így nem kell visszaesésre számítani.
Visszaüt a rablóprivatizáció
Noha az építőanyagok drágulása globális jelenség, az embernek okkal támad az az érzése, hogy nálunk az átlagosnál is rosszabb a helyzet. Hiszen laminált padlóért még a jelenlegi nem túl fényes euróárfolyam mellett is érdemes lehet Szlovákiába kiruccanni, míg a nyugati határon miközben az osztrákok hozzánk járnak át tankolni, a magyar mesterek Ausztriába mennek cementért. Koji László szerint erre az a magyarázat, hogy Szlovákiában jóval több a rendelkezésre álló faanyag és erősebb a hazai termelés, emiatt kisebb az ország kitettsége. Ezzel szemben Magyarország kiszolgáltatott, amit a cement példája is mutat.
– Harminc évvel ezelőtt minden el lett rontva, amikor az összes cementgyárunkat eladták nyugat-európai cégeknek. Ezek ma már monopolhelyzetben vannak, és ki is használják, diktálják az árakat – húzza alá Koji László.
A kormány megpróbálta ugyan megzabolázni a féktelenül növekvő cementárakat, és tavaly profitadót vetett ki a gyártókra, de sajnos nem járt sikerrel. A rendelkezés alapján azoknak cégeknek, amelyek a 2020 év végi árhoz képest emelnek a cement árán, az ebből származó haszon kilencven százalékát be kell fizetniük az államkasszába, csak a tíz százalékát tarthatják meg. Ennek dacára azóta két ütemben mintegy negyven százalékkal ment fel azóta a cement ára, ami azt jelenti, hogy a profitadót a cementipar a vevővel fizetteti meg kormány jó szándékú intézkedése ellenére, és ezt monopolhelyzetéből eredően tudja megtenni.
