A tárcavezető kifejtette: minden ország versenyképessége annál erősebb, minél kisebbek a területi különbségek, és Magyarország ebből a szempontból meglehetősen tagolt.

Hirdetés

Példaként említette, hogy Budapest fejlettsége magasan meghaladja az uniós átlagot. Ha 100 százaléknak vesszük az európai uniós átlagot, akkor Budapest 163 százalékon áll, míg Pest megye 67-68, de például az Észak-Alföld 48 százalék.

Navracsics Tibor szerint e különbségek ellenére Magyarország nagyon jó tempójú felzárkózást valósít meg, megelőzte már Görögországot, utolérte Portugáliát.

Újabb motor lesz a fejlesztésben a Versenyképes járások program, és míg a Modern városok program vagy a Magyar falu program településekre koncentrált, ez a térségi fejlesztési logikát állítja középpontba, és a megvalósításhoz a települések együttműködésére is szükség lesz – mondta.

Korábban írtuk

A miniszter ismertette, a 174-ből 141 járás nagyobb összeget kap a fejlesztésekre, mint amennyi az iparűzési adó növekményükből következne, de a maradék egynegyed rész sem jár rosszabbul, mert ők viszont a magasabb összeget mindenféle korlátozás nélkül pályázhatják.

A fejlesztési célokat a legtágabban határozzák meg, sőt, üzemeltetésre, fenntartásra is fordítható a támogatás.

Navracsics Tibor elmondta, térségben kell gondolkodni, mert egy-egy nagyvárosba a környékről is bejárnak dolgozni, hozzájárulnak a gazdaság megerősítéséhez, a szolgáltatások fenntartásához, ezért nem csak a városi infrastruktúrát kell fejleszteni, de például a bejárást könnyebbé tevő közösségi közlekedést, vagy az egészségügyi szolgáltatásokat, amit a térségben élők is igénybe vesznek.

„Összességében az a cél, hogy az ország ne csupán a számokban lépjen előre, hanem életminőségben is”

– szögezte le a miniszter.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Navracsics Tibor ismertette: járásonként lesznek fejlesztési fórumok, legalább három településnek kell összefognia, hogy fejlesztési javaslatot vigyen be a fórumra.

A fórum által elfogadott javaslatokat terjesztik be a minisztériumba, ahol azt nézik majd, hogy azok hogyan vágnak egybe az országos fejlesztéspolitikai elképzelésekkel.

„Ha azt látjuk, hogy a szociális ellátó rendszert kell fejleszteni, de ehhez képest valaki egy főteret akar köveztetni, akkor előnyben részesítjük azokat a projektjavaslatokat, amelyek inkább az országos igényekkel, elképzelésekkel állnak összhangban”

– fogalmazott Navracsics Tibor.

Kérdésre kitért arra is, hogy a polgármesterek eltérően ítélik meg a szolidaritási hozzájárulást, Budapest például „a főváros kifosztásaként értelmezi ezt az intézkedést”, Debrecen fideszes vezetője az elején heves kirohanást intézett a versenyképes járások védelmében, Székesfehérvár szintén fideszes polgármestere pedig az első pillanatban mellé állt.

Navracsics Tibor szerint ez egy polgármester látókörétől függ, van, aki csak városban tud gondolkodni, van, aki a térséget is látja, és tudja, hogy a városa gazdaságát a környékben élők legalább olyan mértékben tartják fenn, mint a város polgárai.