Négymilliárdos csalás a Lombard Kézizálog Zrt.-nél
Csalás gyanújával indult nyomozás a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa ellen tegnap. Az eddigi információk alapján a kár meghaladja a 4 milliárd forintot.A Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás csalás gyanújával indult. Az eddigi információk alapján a kár meghaladja a 4 milliárd forintot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.Csiszér-Kovács Viktória rendőr alezredes elmondta, hogy előző nap a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa jogi képviselőjével megjelent a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nnyomozó Iroda épületében, ahol önfeljelentést tett.
A feljelentés nyomán a hatóság csalás gyanúja miatt indított vele szemben nyomozást. Kedd este a nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást és iratokat foglaltak le. A jelenlegi adatok alapján a bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 4 milliárd forintot – tette hozzá.
A Lombard Kft. és leányvállalata, a Kézizálog Kft. ügyfélpénzeket, betéteket nem kezel, így az ott történt visszaélés fogyasztókat nem érint, az csak a refinanszírozó intézményeknek okozhat kisebb veszteséget – közölte a Magyar Nemzeti Bank.
MTI