Nem a klíma, az energia!

– Nagy port vert föl Mario Draghinak, az Európai Központi Bank korábbi elnökének sokak szerint tabudöngető jelentése, amely beismeri, hogy az EU gazdasága lelassult. Ennek alapján a magyar uniós elnökség középpontjába is a versenyképesség került. Ön viszont komoly kritikát fogalmazott meg a jelentés kapcsán: téves látomásnak nevezte. Mi a gond a javaslataival?

– Ha a jelentésben foglalt ajánlásokat elfogadják, azzal tovább gyengítik az EU gazdasági életképességét és energiabiztonságát, miközben a globális kibocsátást csak minimális mértékben csökkentik. Nagyon valószínű, hogy ezt a jelentést Ursula von der Leyen eszközként használja fel a Green Deal kiterjesztésére, hogy igazolja azt a célt, hogy 2040-re 90 százalékkal csökkentsék az EU szén-dioxid-kibocsátását.

– Vagyis az EU versenyképességét a kibocsátás csökkentése befolyásolja?

– Nemcsak befolyásolja, egyértelműen rontja. Az EU öt éve elvesztette a versenyképességét a túlburjánzó bürokrácia és a magas energiaárak miatt. Az Európai Unió gyors és határozott dekarbonizációt szorgalmazó energiapolitikája egyes iparágak, például az acél- vagy a vegyipar más, kevésbé szigorú szabályozású földrajzi régiókba való áttelepüléséhez vezetett. Miközben a jelentés célja az EU versenyképességének javítása, sajnálatos módon a jelenlegi energiapolitika folytatását támogatja. Ha ezeket az ajánlásokat elfogadják, tovább gyengítik az EU gazdasági életképességét és energiabiztonságát, miközben a globális kibocsátást csak minimális mértékben érintik.

– Azt Draghi is elismeri, hogy „az európai zöldmegállapodást új munkahelyek létrehozására alapozták. Politikai fenntarthatósága veszélybe kerülhet, amennyiben a dekarbonizáció munkahelyteremtés helyett iparleépüléshez vezet Európában – beleértve a zöldátmenetet támogató iparágakat is”.

– Valóban úgy tűnik, Draghi őszintén aggódik az iparleépülés miatt. Ha ezt a jelentést az EP-választások előtt hozzák nyilvánosságra, a klímapolitika kihívásainak elismerése elindíthatta volna az EU energiastratégiájának újraértékelését. Sajnálatos módon nem így történt, a zöldmegállapodással kapcsolatos elégedetlenséget figyelmen kívül hagyták, hogy Ursula von der Leyen a Bizottság élén maradhasson és folytathassa a korábbi klímapolitikáját.

– Előadásában említette, hogy tudatosan életben tartják a megújuló energiák illúzióját, miközben a gyors energiaátmenet mítosz. Mit ért ez alatt?

– Ahelyett, hogy megfordítaná ezt a tendenciát, Draghi úr támogatja a megújuló energiákat, illetve azok alkalmazásának felgyorsítását. Ez a felfogás figyelmen kívül hagyja a fizika és a közgazdaságtan alapelveit. Az energiaátmenetek hosszadalmas folyamatok, évtizedeken ívelnek át. A történelem azt tanítja, hogy a fáról a szénre, majd a szénről az olajra való áttérés több mint egy évszázadot ölelt fel. Az új, a korábbiaknál hatékonyabb energiaforrás minden esetben kiegészítette a már meglévőket, nem pedig felváltotta őket. Draghi úr határozottan kijelentette, hogy „a hidegháború óta most először kell igazán aggódnunk a túlélésünkért”. Ugyanezt a véleményt én már évek óta osztom, csak nagyon eltérő okból.

– Éspedig?

– Ahol az Európai Központi Bank volt elnöke hiányosságot észlel a zöldtechnológiákba való befektetésben, ott én az ellenkezőjét látom: amiatt aggódom, hogy az erőltetett zöldátállás megfojtja az iparunkat és veszélyezteti az energiafüggetlenségünket. Ugyanis olyan energiaforrásokra akarnak áttérni és szinte azonnal, amelyekkel lehetetlen a normális energiaellátás. Úgy tűnik, Draghi úr és a brüsszeli intézmények azt hiszik, hogy a gyors energiaátállást célokkal és szabályozásokkal ki lehet kényszeríteni.

– És nem lehet?

– Csak egy példa: a nyáron a gyerekeimmel Franciaországban nyaraltunk. Elzászban találkoztunk egy hölggyel, akinek abból áll a munkája, hogy ellenőrizze a cégnél, mi az olcsóbb: betartani a fenntartható fejlődésre vonatkozó szabályokat, vagy kifizetni a büntetést. Azzal, hogy az EU a technológiák és az ellátási láncok alkalmazkodásánál gyorsabban akar átállni, azt kockáztatja, hogy elveszíti a versenyképességét. A német Energiewende ékes példa erre: a több százmilliárd eurós beruházás ellenére az ország továbbra is erősen függ a széntől és a gáztól, az áramárak az EU-ban a legmagasabbak közé tartoznak. A jelentés helyesen hangsúlyozza, hogy „az uniós vállalkozások továbbra is 2-3-szor magasabb villamosenergia-árakkal szembesülnek, mint az Egyesült Államokban, a földgázárak pedig 4-5-ször magasabbak”. Draghi azonban ahelyett, hogy levonná a megfelelő következtetést az európai energiapolitika hiányosságaiból, az erőltetett zöldátmenetre való törekvésében rendíthetetlen maradt.

– Előadásában említette az 1955-ös messinai konferenciát, amelyet az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlése hívott össze, és amelynek a végkicsengése az volt, hogy az EU-nak olcsó és bőséges energia nélkül nincs jövője. Ezt miért felejtették el mára?

– A dekarbonizáció miatt, ami nem egyéb, mint ideológia. Az energiapolitikát ennek az ideológiának rendelték alá. Közben a világ más részein, például a BRICS-országokban a valósággal foglalkoznak, nem az ideológiával.

– Erre nem utal a Draghi-jelentés?

– Nem tesz említést a feltörekvő gazdaságok BRICS-országairól, amelyek közé tartozik Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, illetve 2024 januárjától Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, az Iráni Iszlám köztársaság és Etiópia. Ez a hiányosság különösen szembetűnő, tekintve, hogy a BRICS-országok növekvő gazdasági és geopolitikai befolyásra tettek szert. Ők birtokolják a világ kőolajkészletének 40, földgázkészletének 50, szénkészletének 40 százalékát, miközben a globális szénkészlet 72 százalékát fogyasztják.

– Ez lenne az a bizonyos elefánt a porcelánboltban, amiről beszélt?

– A Draghi-jelentés az energiaügy terén súlyos rövidlátást tanúsít. Az kőolaj kifejezést csak egyszer említi, mintha jelentéktelenné vált volna, miközben az EU és a világ energia-végfelhasználásának még mindig az egyharmadát adja. A napi százmillió hordót meghaladó globális olajfogyasztás mellett az olaj nélkülözhetetlen a szállításhoz. De ez még nem minden. Az útjaink aszfaltból készülnek, a szintetikus ruháink kőolajszármazékokból, a gyógyszeripar is ezektől függ. Olaj nélkül nem volnának elektromos kábelek, noha a villamosításra törekszünk. Az olaj 14 százalékát petrolkémiai termékekre, vegyszerekre és műanyagokra fordítják. És még valami: a napelemek és a szélturbinák előállításához és szállításához is szükség van olajra. Ha úgy próbálunk meg versenyképességi stratégiát alkotni, hogy közben figyelmen kívül hagyjuk a fizikai és geopolitikai valóságot, az olyan, mintha a házépítést a tetővel akarnánk kezdeni.

– Mi a helyzet a földgázzal?

– Úgy tűnik, hogy a földgázt csupán átmeneti erőforrásnak tekintik, amit fokozatosan ki kell vezetni. Az LNG-import rekordot döntött 2023-ban, az EU teljes gázbehozatalának 40 százalékát teszi ki. Draghi nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, miközben az LNG központi szerepet tölt be a geopolitikában: az USA az LNG elsődleges szállítója lett, jelentősen megváltoztatva az erőviszonyokat a globális energiapiacon. Ezért bátran ki kell jelentenünk, hogy egy napon újra kell kezdenünk a gázimportot Oroszországból, amely a világ gáztartalékainak egyötödét birtokolja közvetlenül az EU határán. A jelentés alapvetően hibás, mert a dekarbonizáció felgyorsítására összpontosít és úgy állítja be, mintha ez lenne a versenyképesség felé vezető út. Közvetve ugyanakkor elismeri a klímapolitika versenyképességre gyakorolt káros hatásait.

– Például?

– Idézem: „Ha Európa nem tud termelékenyebbé válni, kénytelenek leszünk választani. Nem leszünk képesek egyszerre az új technológiák éllovasává, a klímafelelősség jelzőfényévé és független globális szereplővé válni. Nem fogjuk tudni finanszírozni a társadalmi modellünket. Vissza kell fogni ambícióink egy részét, ha nem az összeset. […] Eljutottunk arra a pontra, ahol cselekvés nélkül vagy a jólétünket, vagy a környezetünket, vagy a szabadságunkat kell veszélyeztetnünk.” Félreértés ne essék: Draghi úr tisztában van vele, hogy a világ többi része továbbra is jelentősen növelni fogja a kibocsátását, hogy olcsó és bőséges energiával növelje a versenyképességét.

– Hogyan alakul a világon a szén-dioxid-kibocsátás?

– A BRICS-országok a globális szén-dioxid-kibocsátás 50,3 százalékához járulnak hozzá, míg az OECD részesedése csak 33,7 százalék. Draghi úr nem foglalkozik ezzel a rideg valósággal, nem veszi figyelembe, hogy az EU csak a globális szén-dioxid-kibocsátás hét, Magyarország pedig a 0,1 százalékához járul hozzá! Érdemes továbbá megjegyezni, hogy a jelentés alig említi az atomenergiát.

– Elhangzott előadásában, hogy Németország az orosz–ukrán háború előtt azt a célt tűzte ki, hogy Európa gázelosztó központjává váljék, de az Északi Áramlat felrobbantásával ez a terv zátonyra futott. Miért döntöttek ezek után 2023-ban az utolsó atomerőművek lekapcsolásáról?

– Ha már meghozták a stratégiai döntést, hogy kivonulnak az atomenergiából, nehéz visszatáncolni, mégis visszakapcsolni az erőműveket. Meggyőzték a lakosságot, hogy a nukleáris korszaknak vége. A németek pacifisták, az atomhoz a tudatukban Hirosima óta a tömegpusztítás társul.

– Azért ez nem volt mindig így. Angela Merkel csak 2011-ben, a fukusimai atomerőműben bekövetkezett robbanáskor jelentette be, hogy a nukleáris korszaknak vége.

– Németországban voltam, amikor a német köztévében bemutatták a fukusimai „robbanást”, óriási tűzzel és füstfelhővel. Csakhogy az a tűz nem az erőműben, hanem a közelében lévő olajfinomítóban keletkezett. Az atomerőműben hidrogénrobbanás történt, az erőmű hűtése ment tönkre. Ott nem volt se tűz, se füst. Annyi volt igaz az egészből, hogy mindkét eset Fukusimában történt.

– Ez sajnos jellemző a német tömegtájékoztatásra. Mi lesz a következménye, ha az EU folytatja a dekarbonizációs politikáját?

– Az EU elveszíti a versenyképességét, miközben a világ többi része kitart a fosszilis energia felhasználása mellett. Tovább nyílik az olló. A dekarbonizáció nemcsak a vegyipart és az acélgyártást teszi tönkre, hanem a vegyipar egy nagyon fontos szegmensét, a műanyaggyártást is. Gondoljunk bele, mi minden készül műanyagból.

– Mi a megoldás?

– A környezetet továbbra is védeni kell, de ki kell mondani, hogy a klímaváltozásról szóló ideológiának semmi köze a környezetvédelemhez. Ha elfogadjuk, hogy a klímaváltozás nem veszély, hanem természetes és állandó változás, akkor visszatérhetünk a normalitáshoz. Az igazi probléma a 2015-ös párizsi egyezmény, amely a klímastratégiát klímaideológiává tette és az energiapolitikát eltérítette a korábbi irányától.

– Mit lehet tenni a környezetvédelem érdekében?

– Mondok egy konkrét példát. 2016 februárjában az EU bizottságában dolgoztam, és írtam egy tanulmányt a földgázstratégiáról. Azt javasoltam, hogy a közlekedésben gázt kell használni a hajók, a kamionok, a buszok és a taxik meghajtására. Ez nem valósult meg, ehelyett ma azt olvasni, hogy már a konyhai gáztűzhelyeket is be kell tiltani, a repülőgépeket pedig akkumulátorokkal kell üzemeltetni! Tejes nonszensz.

– Lemondhatunk a földgázról?

– Rövid és középtávon nem valószínű, hogy a fent említett iparágak és az energiaigényes szolgáltatások energiaellátását gáz helyett más váltaná fel. Ezért a gáz a belátható jövőben is létfontosságú szerepet játszik majd.

– Mit javasol?

– Az EU-nak észszerű energiapolitikára van szüksége, amely széles energiaválasztékon alapul, és magában foglalja az atomenergiát, a földgázt, a kőolajat, valamint az arra érett, de államilag nem támogatott úgynevezett megújulókat. Vissza kell térni az értelmes megközelítéshez, mert a versenyképességünk, a függetlenségünk és végső soron a szabadságunk is ezen múlik.