NGM: A 2024-es pénzforgalmi költségvetési hiány a vártnál sokkal kedvezőbb lett
A 2024-es költségvetés a háborús helyzetben is garantálta az ország, a magyar családok és a nyugdíjasok védelmét. A 2024-es évben a kormány a nehéz külső körülmények ellenére is következetesen kiállt a magyar gazdaságpolitika eredményeinek megőrzése mellett, a költségvetés biztosította a honvédelmi, rezsivédelmi, családpolitikai és a nyugdíjak értékét megőrző forrásokat – hangsúlyozta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének december végi helyzetéről kiadott gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Hozzátették: a kormány jelentős mértékben javította az egyensúlyi mutatókat, a 2023. évi 6,7 százalékról érdemben csökkent a GDP-arányos hiány a tavalyi évben.
December végéig az államháztartás központi alrendszere 4095,8 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 4003,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 138,2 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 230,1 milliárd forintos hiányt mutattak.
Mint részletezték, a központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző évhez viszonyítva 8,7 százalékkal magasabban teljesültek. A kiadások között nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra tavaly összesen 6853,9 milliárd forintot fordítottak, ez 474,2 milliárd forinttal magasabb összeg, mint 2023-ban. Ennek köszönhetően nemcsak megőrizték, hanem tovább növelték a nyugdíjak reálértékét.
Az összes kiadásból a 13. havi nyugdíj és ellátás kiadási összege 520,2 milliárd forintot tett ki.
A Babaváró támogatásokra 208,3 milliárd forintot költött a kormány 2024-ben, ez 31,3 milliárd forinttal haladja meg a 2023-ban folyósított forrásokat.
Továbbra is meghaladja az egy évvel korábbi kifizetéseket az egészségügy területén gyógyító megelőző ellátásra fordított összeg. Erre a célra a kormány 2024-ben 274 milliárd forinttal többet, 2684,1 milliárd forintot költött, amely magában foglalja az ápolók 2024 márciusától végrehajtott béremelésének többletkiadását is.
Kiemelték: az oktatásban, szakképzésben dolgozó tanárok bére átlagosan 32,2 százalékkal emelkedett, ami 406,1 milliárd forint többletkiadást jelentett.
2024-ben az államháztartás GDP-arányos hiánya jelentősen csökkent a 2023. évi 6,7 százalékhoz képest. 2024-ben az eredményszemléletű hiány GDP arányosan várhatóan 4,8 százalék körül alakul.
A kormány 2025-ben is folytatja az egyensúlyi mutatók javítását. Az idei évre bővülő gazdasági teljesítmény, magas foglalkoztatottság és tovább növekvő bérek mellett csökkenő államadóssággal és 3,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal számolnak – derül ki a tájékoztatóból.