Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (középen) a párt kötcsei rendezvényére érkezik 2025. szeptember 7-én
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Hatalmas botrány lett abból, hogy a Tisza Párt adóemelést hajtana végre kormányra kerülve. Mint korábban mi is beszámoltunk róla, az Index birtokába került feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak – írja a Magyar Nemzet összefoglalója.

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselõje és Tarr Zoltán, a párt EP-delegációjának vezetője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án
Fotó: MTI/Purger Tamás

A Tisza Párt gazdasági kabinetjének tervei szerint csak egy nagyon szűk rétegnek maradna a mostani adószint, de már az átlagbér is 22 százalékos adósávba esne, míg 1,25 millió forint fölött jönne a 33 százalékos sáv is.

Mindezt annak ellenére tervezgetik a Tisza Pártban, hogy Magyar Péter korábban még a személyi jövedelemadó (szja) jelentős csökkentését ígérte.

A Tisza Párt még tavasszal ugyanis arról kérdezte a szimpatizánsait a Nemzet hangja elnevezésű konzultációban: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen?” A kérdőívet kitöltő 1,137 millió ember döntő többsége – több mint 900 ezer ember – pedig érthető módon a belengetett jelentős adócsökkentésre szavazott.

Tarr Zoltán elszólta magát

Később Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke volt az, aki elszólta magát, hogy a Tisza Párt átalakítaná a személyi jövedelemadó rendszerét is. A politikus az etyeki beszédében kikotyogta: pártja progresszív, többkulcsos adóemelést tervez, minderről azonban nem lehet beszélni.

„Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell, de most nem lehet erről beszélgetni. Itt most magunk között természetszerűleg lehet, és majd, ha ez kikerül, én magyarázkodok, de annak sem lesz semmi értelme. És számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni. Ezért mondjuk azt, hogy határozottan, hogy nagyon sok mindent lehet és kellene. Választást kell nyerni, utána mindent lehet”

– fogalmazott Tarr Zoltán.

Fotó: képernyőkép

Magyar Péter alelnöke azt is mondta, hogy nem fog mindent elmondani, mert akkor megbuknak.

A Tisza Párt dokumentuma szerint az áfa csökkentése és cserébe a progresszív adózás visszaállítása lenne indokolt. Egy százalékpontos áfacsökkentés nagyjából háromszázmilliárd hiányt okoz a költségvetésben, amit pótolni kell. Ráadásul az áfacsökkentés közvetetten a multik támogatása: a kereskedők lenyelnék a különbözetet.

A kereskedők gyakran „lenyelik” az áfacsökkentést, míg az állam bevételének nagy része áfából származik – az áfabevételek kiesése ezért súlyosan ronthatná a költségvetési egyensúlyt.

Az egekbe nőnének a rezsiköltségek

Magyar Péter az augusztus huszadikai beszédében csatlakozott a brüsszeli törekvéshez, hogy kitiltanák az orosz energiahordozókat az EU-ból. A Tisza vezére bejelentette: kormányra kerülése esetén energiapolitikáját az orosz energiafüggőség megszüntetésére építené. Az európai energiapiac elmúlt évei bizonyították, hogy az orosz beszállítók szankcionálása drágább és bizonytalanabb ellátást eredményez. A kínálat mesterséges szűkítésével ugyanis az árak megemelkednek, az eladók piaci ereje megnő, ami újabb (elsősorban amerikai) függési viszonyt teremt.

Fotó: képernyőkép

A Századvég elemzése szerint az új díjak jelentősen meghaladnák a hatályos, hatóságilag szabályozott árszinteket. A lakossági áramszámlák 3,6-szeresükre, a gázszámlák pedig 3,5-szeresükre növekednének.

Egy átlagos magyar család jelenleg havi 6564 forintot fizet áramért és 9906 forintot gázért, azaz a teljes energiaköltsége 16 470 forint.

Az orosz energia tiltásával és a rezsicsökkentési program megszüntetésével ez 59 ezer forintra növekedne, ami havonta 43 ezer, évente pedig 510 ezer forintos többletkiadást jelentene.

A 2010 előtti elit emberei a Tisza Párt körül

A Tisza körül több gazdasági szakember is mozog, egyikük Petschnig Mária Zita. A sajtóban megszorításpárti közgazdászként is emlegetett Petschnig segíti a Tisza gazdasági programjának kialakítását, emellett a pártrendezvények állandó előadója és nem mellesleg annak a Kéri Lászlónak a felesége, aki szinte Magyar Péterék propagandistájává szegődött.

Petschnig elhibázott lépésnek tartotta az egykulcsos adó bevezetését, és 2010 után is folyamatosan a megszorítások bevezetése mellett érvelt.

Immár az egyik Tisza-sziget egyik idén márciusi rendezvényén ironizálva bírálta az édesanyák szja-mentességét, és általánosságban is kritizálta az adómentességet megadó intézkedést.

A kétgyerekeseknek annak ellenére, hogy így beosztották, hát ezt már végleg nem értem, hogy még negyven alatt, mert ugye negyven alatt, úgyhogy százhúszezren vannak, de hogy miért kell egy ötven fölöttinek adni? Mert az már biztos, hogy nem képes a demográfiai helyzet javítására

– mondta Petschnig gúnyosan.

Több Tisza-sziget Facebook-oldalán is megjelent a megszorító csomagjáról hírhedtté vált Bokros Lajos azon gondolata, amelyben az anyák adómentességét világbajnok gonoszságnak nevezte és annak eltörlése mellett érvelt.

De feltűnt Surányi György is, aki a Bokros-csomag végrehajtásában játszott döntő szerepet. A rákosmenti Tisza-fórumon egyenesen arról beszélt, hogy a rezsicsökkentést el kell törölni. Elárulta, rendszeresen beszél a Tisza Párt vezetőivel, így Magyar Péterrel is, de az édesanyák adókedvezményét is fenntarthatatlannak nevezte. Szerinte egy új kormánynak ezen is változtatnia kell majd.