Az E.ON Földgáz Trade szóvivője hangsúlyozta, „a kőolaj árának emelkedése fokozatosan épül be a hazai gázárakba 9 hónapos eltolódással. Ez azért jó, mert fel tudunk készülni, tehát látjuk, hogy mi lesz három, hat és kilenc hónap múlva.”

Idén már háromszor emelték a gáz árát. Legutóbb júliustól. Mindannyiszor az indokoltnál kisebb mértékben, mert ahogy korábban elhangzott, „a kormány próbálja tompítani azokat a drámai hatásokat, amely a világpiaci árakból levezethető lenne.”

Az energiakutató intézet igazgatója szerint ezt már nem tudják megtenni ősszel, ha a Gazprom a jelenlegi 400 helyett 500 dollárt kér majd ezer köbméter gázért. Ez itthon októbertől minimum 15 százalékos gázáremelést hozhat.

A GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, ez egy nagyon jelentős tétel, hiszen már eddig is egy-egy átlagos háztartásnak az éves kiadása a gázra 250-300 ezer forint volt. Ennek a további 10-20 százalékos növelése drámai hatásokat válthat ki – tette hozzá Hegedűs Miklós.

A gázáremelés következménye, hogy nő a távfűtés díja is. Ha a Gazprom a mostani bejelentést betartja, akkor az augusztusi 6 százalékos drágulást novemberben újabb 10 százalékos emelés követheti.

(Híradó)