Osztogatásnak látszó fosztogatás
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke és kormányfőjelöltje azt üzente a minap a választóknak, hogy mindenkit részvénytulajdonossá tesz, ha győz az ellenzék a 2022-es országgyűlési választáson. A magyar családok között szétosztandó állami részvényalapba a legnagyobb vállalatok papírjai kerülnének, mintegy 60 ezer forinttal gazdagítva az egyes háztartásokat. Az ötlet mögött azonban felsejlik a kárpótlási jegyek rendszerváltás utáni botránysorozata, amelynek fő haszonélvezői a spekulánsok lettek.
A Momentum kiszámolta: fejenként körülbelül 18 ezer forintnyi osztalékot kapna évente minden részvényes a tőkealap nyereségéből, amelybe olyan állami vállalatokat vonnának be, mint például a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, a Szerencsejáték Rt. és így tovább. A párt szerint a norvég mintára létrehozott tömeges részvénytulajdonlás keretében 60 ezer forintnyi hányad jutna minden magyar átlagcsaládnak.
A kilátásba helyezett osztogatással a Momentum kettős taktikát követ. Mindenekelőtt a klasszikus baloldali alapvetéssel, az egyenlősdivel igyekeznek kecsegtetni a társadalmat, az összegek tanúsága szerint azonban inkább csak gesztusszinten, de mégis úgy, hogy nagy, társadalomjobbító folyamatok kezdetét lássa benne a szavazó. „Az embereket partnernek és nem alattvalónak nézzük”, nyilatkozta Fekete-Győr a terv kapcsán. A politikus szerint a részletek kidolgozása egyelőre még hátravan, de annyit már tudni lehet, hogy a rendszer egy-két évnyi bejáratása után a Momentum feloldaná a papírokkal való kereskedés tilalmát.
Kísért a kárpótlás
Ez az a pont, ahol gyanakodni kezdhetnek a mai negyvenes, ötvenes korosztályok tagjai, akik már felnőttként átélhették a kárpótlási jegyek eltékozlását, illetve az ebből adódó jogi anomáliákat és visszaéléseket a kilencvenes években.
Az Antall-kormány eredetileg az egykor elvett földbirtokok kártalanítására vezette be a kárpótlási jegyet. Több évtized elteltével ugyanis az eredeti birtokviszonyok helyreállítása lehetetlen lett volna, a kárpótlási jegyekkel ugyanakkor – az elképzelések szerint – szétosztandó birtoktestekre licitálhattak volna az egykori tulajdonosok. A kormánynak azonban semminemű tapasztalata nem volt a kárpótlás és így a lehetséges kibúvók tekintetében sem, ráadásul nyomás alá helyezte a szabad piaci elvárásoknak való megfelelési kényszer, a folyamatot pedig tovább nehezítette, hogy az apparátusban ott maradtak a pártállami rendszer elkötelezettjei is. Utólag komoly hibának bizonyult, hogy rögtön 1992-ben, amikor napvilágot láttak az első kárpótlási jegyek, mindjárt meg is kezdődhetett a szabadpiaci forgalmuk. A kedvezményezettek közül ugyanis nem mindenki akarta visszakapni a felmenőitől közösbe kényszerített földet, a jegyekért pedig azonnal pénzhez lehetett jutni. Túl sokan akartak egyszerre élni az ölükbe hullott lehetőséggel, a piacon pedig megjelentek a spekulánsok, aminek következtében hivatalos adatok szerint a földkárpótlási jegyek szabadpiaci ára névértékük húsz százalékára is csökkenhetett egyes helyeken. Sőt, volt olyan falusi kocsma, ahol az ezerforintos jegyet már egy palacknyi lőréért is meg lehetett kapni.
Vörösbárók garázdálkodása
A spekulánsok mellett szocialista politikusok és szakértőik is járták az országot, megkeresve a korábbi téeszarisztokrácia tagjait. „Mindent szerezzetek meg, amit csak lehet, gépeket, eszközöket, földeket…” – ezt az utasítást hozták a Köztársaság térről. És erre a földszerzésre a piacosított jegyrendszer kitűnő alkalmat nyújtott. Így született meg a vörösbárók rétege.
Láthatóan torzulni kezdett a földkárpótlási folyamat, olyan helyzeteket is teremtve, amikor egy Pest megyei település néhány gazdájának csak 50 centi széles parcellák jutottak. Egy Gödöllő környéki gazdálkodó még ma is pereskedik az egykori helyi szövetkezet befolyásos nagyvállalkozóvá lett elnökével, a tét száz hektár kárpótlási termőföld.
Bevált trükknek számított annak idején, hogy a vállalkozóvá formálódó téeszvezetők több helyütt is azt súgták az idősebb szövetkezeti tagok fülébe, hogy aki földet szerez a földkárpótlás árverésein, annak nem ad majd nyugdíjat az állam, mert van, amiből megéljen. A spekulánsok nem egy helyen 10-15 ezer forintért vették a jobb minőségű földek hektárjait, ezek ma alsó hangon is másfél-két milliót érnek. Strómanjaikon keresztül jelentős földtartalékokat halmoztak fel, mert vártak a magyar termőföld forgalmának uniós szabadpiaci felszabadítására. Már akkor tízmillió forintot ért egy hektár a bécsi medencében, ami a nyugati magyar határtól csupán száz kilométer.
Ha mindehhez hozzávesszük az élelmiszeripar naiv privatizációját, amelyben fejlett technológiát reméltünk a külföldi befektetőktől, miközben azok csak piacot akartak venni, akkor megértjük, miért van az, hogy a magyar mezőgazdaság csupán az elmúlt pár esztendőben kezdi közelíteni saját lehetőségeit.
Kuponos kudarc
A csehek kuponos rendszerben osztották szét polgáraik között a pártállam vagyonát. Ennek eredményeként több millió cseh polgár lett közel kétezer fontos állami nagyvállalat tulajdonosa. A folyamat rendjére és a kuponok sorsára állami bankok által létrehozott alapok vigyáztak. Ám az „ügyes emberek” ott is felülírták az eredeti szándékokat. Petr Kellnernek hívják a cseh kuponkirályt, vagyonát ma 19 milliárd dollárra, azaz több mint 5500 milliárd forintra becsülik. Andrej Babiš miniszterelnök is egyike a privatizáció haszonélvezőinek, úgy ezermilliárd forinttal.
A hasonló privatizációk tanulságai szerint elég négy-öt, az államtól független brókercég, amely felvásárolja a lakossági részvényeket. A felvásárlással pedig szűk csoportok tulajdonába kerülne a magyar állam tulajdonának jelentős része, benne stratégiai vállalatok elemeivel. Szintén a rendszerváltozás időszakából érdemes felidézni Soros György próbálkozását, aki olyan ajánlattal kereste meg a kormányfőt, hogy kifizetné az állam akkori, 24 milliárd dollárra becsült külső adósságát, cserébe viszont kéri az ország értékesebb vagyonrészeit. Antall József nemet mondott, egyes elemzők szerint pedig ez az elutasítás vezetett a polgári kormány 1994-es választási kudarcához. Soros ezután Horn Gyulát, immár a szocialista–szabad demokrata kormány fejét kereste meg következő ajánlatával, amikor az OTP-t kérte. Horn szintén nemet mondott, majd váratlan vereséget szenvedett az 1998-as választáson. A részvényes terv ördögi. Nemcsak azokat tapossa el, akiknek látszólag kedvezni akar, de az egész társadalmat is. Eltörölve mindazt, amit 2010 óta a polgári kormány elért, hogy visszaszerezze a stratégiai ágazatokat. Amelyeket egykor a szocialisták csúsztattak át a külföldiek karjaiba, a garantált profittal együtt. Csak a momentumos vezetők nem járnának rosszul, ők a globalista érdekcsoportok büszke helytartói lennének. Nem törődve különösebben azzal, hogy milyen hatással lenne az egyes társadalmi rétegek pszichéjére a komplett momentumos ötlethalmaz, vagyis az ingyenrészvény, a négynapos munkahét plusz az ellenzék által már régóta sürgetett „ingyenbér”.
