– Az emberek szeretnének alkotmányos garanciát arra, hogy nem járnak úgy, mint korábban, amikor nyakig eladósították őket – nyilatkozta az új alaptörvénybe bevenni tervezett adósságplafonról a nemzeti konzultáció lezárásakor Orbán Viktor miniszterelnök.

Szavait alátámasztja a Nézőpont Intézet januári felmérése, amelyből kiderül: a válaszadók egységesen az ország egyik legsúlyosabb problémájaként jelölték meg a magas államadósságot, s mintegy felük saját magánvagyonából is hajlandó lenne áldozni az adósság csökkentésére. Igaz, a kérdezők csupán évi 2500 forint befizetését firtatták, miközben minden egyes magyar polgárra 2,2 millió forint államadósság jut.

Duplázó szocialisták

Magyarország államadóssága drasztikusan megugrott az elmúlt két kormányzati ciklus alatt. 2001-ben, a Fidesz által kormányzott utolsó teljes évben még csak a GDP 52 százalékára rúgó adósságállomány a Medgyessy-, majd Gyurcsány nevével fémjelzett első MSZP-ciklus végére 65 százalékra ugrott. Majd a második ciklusban még meredekebben növekedve, 2010-ben 82 százalékon tetőzött. Az adósságot mindvégig a költségvetési túlköltekezés gerjesztette. Előbb az állami bérek meredek emelése, a 13. havi nyugdíj, s a fejlett országok számára is irigylésre méltó autópálya-beruházások, majd már csak az, hogy tartsuk az előző években adott, valójában tarthatatlan juttatásokat.

Ahogy az államadósság okait vizsgáló parlamenti albizottság megállapította: összegszerűen a szocialista kormányok alatt több mint duplájára, 8,3 milliárd dollárról 21,8 milliárd dollárra nőtt Magyarország adóssága. A 13,5 milliárdnyi növekmény háromnegyede egyszerűen elfolyt a költségvetésben, 10 százalékot az állami cégek (MÁV, Autópálya-kezelő, Fejlesztési Bank stb.) támogatása nyelt el. Ráadásul a problémát tetézte, hogy az állam eladósodása az önkormányzatokat s a lakosságot is felbátorította. A települések adósságállománya a GDP 1,5 százalékáról 4 százalékra ugrott. A háztartások, a vállalkozások szintén a nemzetközi piacról próbáltak olcsó hitelekhez jutni.

A leginkább svájci frankban felvett devizakölcsönök ráadásul a kormány cinkos hallgatásával társultak. Az állam lehetőségeinek kifulladásával ugyanis már csak a fogyasztási, személyi stb. hitelek tartották magasan a fogyasztást, s tartotta fenn az emberekben a jólét látszatát. Egészen a 2008-as összeomlásig.

– Ha összeadjuk az állam, a vállalatok és a családok adósságát, akkor egész éves nemzeti össztermékünk 130 százalékát kapjuk – összegezte a helyzetet még a Széll Kálmán Terv bejelentésekor a miniszterelnök. Ebből egyébként 80 százalék az állam adóssága, 50 pedig a magán- és vállalkozói szféráé. Ahogy akkor mondták: az államadósság polipként fonódik az életünkre. Az adósságszint maximum 50 százalékban rögzítése most még inkább nyomatékosítja a kormány eltökéltségét az eladósodás elleni harcban. Természetesen egyelőre ez csupán távlati célként értelmezhető: a kormány tervei szerint öt évbe telhet, mire az adósságot sikerült 60 százalékra lenyomni, s további két év kell az 50 százalék eléréséhez.

Az előírást ugyanakkor nem kell mereven értelmezni. Súlyos válsághelyzet esetén az alkotmány lehetőséget teremt az államadósság növelésére, abból kiindulva, hogy a válsághelyzetek – ahogy az elmúlt években Nyugat-Európában tapasztalhattuk – a költségvetési kiadások emelésével ellensúlyozhatók. A vész elmúltával azonban a kormány ismét köteles az 50 százalék felé navigálni az államadósságot.

Önszabályozó rendszer

Európában eddig három ország rögzítette alkotmányban az államadósság plafonját. Ezen kívül külön eset az Egyesült Államok, ahol a korlát önmaga paródiájává vált. Az amerikai alkotmány ugyanis 1917 óta konkrét összegben (2010-ben például 14,3 billió, vagyis 14 300 milliárd dollárban) határozta meg az államadósság maximumát. Csakhogy az amerikai adósság több mint fél évszázada folyamatosan nő, így az elnökök évről évre megszavaztatják a kongresszussal a plafon emelését.

A Meryll Linch összegzése szerint 1962 óta összesen 74-szer emelték az amerikai adósság maximumát. A kongresszus nem tehetett mást: ha nem adja áldását, az USA államcsődöt jelenthetett volna.

Nagy-Britannia, Lengyelország és Svédország a magyar tervezethez hasonlóan a GDP arányában maximalizálja az államadósságot. A britek maximum 40, a svédek és a lengyelek – a magyar tervekkel azonos – 50 százalék államadósságot engedélyeznek. S bizonyos szempontból ugyanilyen korlátnak számít az euróövezet tagállamai számára megállapított 60 százalékos korlát. Utóbbi egyetlen hibája, hogy Görögországra, Olaszországra és Belgiumra tekintettel ezt maguk az előírók, a kezdet kezdetétől sem vették komolyan.

A nagy adóssággal rendelkező országokra való tekintettel inkább engedélyezték, hogy az is elég legyen a közös valuta átvételéhez, ha egy állam csökkenő adósságpályán mozog.

Az amerikai mintával ellentétben, a svédeknél és a lengyeleknél eredményes volt az adósságplafon felállítása. A svéd államadósság például az ezredforduló során mért 54 százalékról 2006-ra 45 százalékra csökkent, és azóta a válság éveiben is sikerült jócskán 50 százalék alatt tartani. Hazánk helyzete azonban főleg Lengyelországéhoz hasonló, amelyet a kilencvenes évek elején hazánkkal együtt az eladósodásra különösen hajlamos országok között emlegettek.

A lengyel kormány a kilencvenes évek közepén döntött az adósságplafon bevezetéséről. Lényegében egy önszabályozó rendszert állítottak fel, amelyben ha az adósság átlépné az 50 százalékos határt, automatikusan visszatéríti azt az alacsonyabb szintre. 55 százaléknál kisebb államadósság esetén tehát az adott év költségvetési hiánya nem lépheti túl az előző év szintjét. 55-60 százalék között olyan költségvetést kell elfogadni, amely nem növelheti az államadósságot. 60 százalék fölött pedig megtiltja, hogy az állam – a meglévő hitelek megújításán felül – bármilyen új hitelt vegyen fel.

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy Lengyelországnak – az 1991-es és 1994-es adósságelengedés óta – soha nem volt 50 százaléknál magasabb államadóssága. A lengyel adósságplafon élesben valójában most debütál, miután az elmúlt évtized 45-47 százalékos szintjéről a válság által sújtott 2009–2010-es években 51 majd 54 százalékra emelkedett az államadósság.

Kritikusai a megelőző évek további tapasztalataként említik, hogy 50 százalékos szint alatt a lengyel adósságplafon nem ösztönöz az államadósság további mérséklésére. Magyarország persze boldog lenne, ha a lengyelhez hasonló adósságszint jelentené a fő problémát.

Hisz nyilvánvaló, amíg az államadósság 80 százalék körül mozog, csak jelképes az alkotmányban meghatározott 50 százalékos érték – s számon kérni sem lehet az esetleges eltéréseket.

Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgató-helyettese ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: inkább a nemrég bejelentett Széll Kálmán Terv mutatja a kormány elkötelezettségét az államadósság-csökkentés iránt. A szervezet adatai szerint egyébként Magyarország évente mintegy 1200 milliárd forintot, a GDP 4,5 százalékát fordítja kamatfizetésre. Ráadásul e kamat 59 százalékát külföldi befektetőknek fizetjük, vagyis kiviszik az országból.

Az államadósság fullasztó szintjét mutatja, hogy a kamatfizetésre fordított összeg majdnem annyi, mint amit hazánk oktatásra és egészségügyre együttesen költ.

Üzenet a világnak

Az adósság tényleges csökkentését az alkotmánytervezet egy másik pontja biztosítja, amely szerint csak olyan költségvetést fogadtathat el a kormány, ami nem növeli az államadósságot. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az éves költségvetési hiány csak annyi lehet, amennyivel az ország GDP-je nő. A tavalyi, 2010-es év tehát nem felelt volna meg ennek, hisz 1,2 százalékos GDP-növekedéshez 4,3 százalékos költségvetési hiány társult.

Idén viszont, ha minden a tervek szerint alakul, épp teljesítjük a feltételt, hisz az államháztartási hiány 2,9 százalék lesz, miközben elemzők 3 százalék körüli GDP-bővüléssel kalkulálnak. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az alkotmánynak ez a pontja csupán az államadósság szinten tartását garantálja, tényleges csökkentést csak az eredményezhet, ha a költségvetési hiány alatta marad a GDP-növekedésnek.

A jelenlegi helyzetben tehát inkább üzenetértéke van az államadósság maximumát meghatározó plafonnak, az 50 százalék elérésének módját, időtartamát ugyanis nem rögzíti sem az alkotmány, sem más kapcsolódó törvények. Mindössze a Széll Kálmán Terv ütemezésére támaszkodhatunk, amelynek grafikonja valóban azt ígéri, hogy 2018-ra 50 százalék lesz az államadósság. Ezt azonban még szintén nem vezették át semmiféle törvénybe.

Kevesen tudják, de az Országgyűlés által elfogadott törvények között ugyanakkor már van egy, amelyik az adósság csökkentéséről rendelkezik. Ezt a 2008-as válság begyűrűzése után, még az államcsőd torkában a Gyurcsány-kormány fogadtatta el. Az úgynevezett reáladósságtörvény arról rendelkezett, hogy 2012-től a költségvetést úgy kell megtervezni, hogy az államadósság csökkenő pályára álljon.

Mindez azonban ugyanúgy üres szó maradt, mint a Gyurcsány-kormány annyi más hangzatos terve – s a miniszterelnök szokásos módján a távoli jövőbe tolta az érdemi változást. Hogy az MSZP-t mennyire nem érdekelte az államadósság, mutatja, hogy a törvény elfogadása után, 2010-ig a GDP 67 százalékáról 81 százalékra emelkedett az államadósság.

Ezért érdemes megfontolni Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnökének javaslatát, aki azt indítványozza, hogy az államadósság-plafonról szóló rendelet mellé csatolják a pénzügyminiszterek felelősségre vonhatóságának lehetőségét is.

Haraszty Zoltán