Járosi Márton: a villany nem szokványos termék

A kormányzati ígéretekkel épp ellentétesen mozogva: 30 százalékkal nőttek az áramárak az energiapiac liberalizációja miatt. A lakosság egyelőre kisebb teherrel szembesül, mert a kormány – a következményektől megriadva – árkorlátozást vezetett be a magánfogyasztók piacán. Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 társulat elnöke szerint azonban hosszú távon mindenki megfizeti a piacnyitás árát.

– Tavaly nyáron Kóka János gazdasági miniszter azt mondta: az energialiberalizáció miatt csökkenni fog az áramár, mert a verseny általában csökkenti az árakat. Ehhez képest a januári teljes piacnyitás óta a cégek és vállalkozások 30-40 százalékkal drágábban kapják az áramot. Mi történt?

– A prognózis teljesen megalapozatlan volt. A villanypiac más, mint a szokványos termékek piaca. Itt a liberalizáció növeli az árakat. Sajnálatos, hogy a Gazdasági Minisztérium a nyilvánvaló tények, az áremelések ellenére még mindig igyekszik elhitetni: a liberalizáció jó. Lassan olyan lesz ez is, mint a létező szocializmus, ahol évtizedeken át azt hallottuk, hogy az elmélet nagyon jó, csak a gyakorlatban még nem tud érvényesülni. Változatlanul hirdetik a félrevezető propagandát: az állami tulajdonban tartott, nagykereskedő Magyar Villamos Művek monopolhelyzete miatt nem érvényesülnek a liberalizáció előnyei. Elfedik, hogy eddig épp az MVM mérsékelte a privatizáció és a liberalizáció káros következményeit, s most is az MVM útján gyakorolhat átmeneti árfékező gesztusokat a kormányzat. Ismét előkerült a „most majd” magyarázat: most ugyan még nő, de majd aztán később a liberalizáció mérsékli az áremelkedést. Mintha senki nem emlékezne arra, mit mondtak korábban.

– Miben más a villamosenergia-piac, mint a szokványos termékeké?

– Korábban a közösségi érdek szerint működtetett villamosenergia-piacon az erőművek termelői átlagára érvényesült. A kilowattóránként 8,5 forintos paksi termelés, és a drágább lignit és szénhidrogén alapú energia-termelés átlagára eddig 14 forint volt. Ha teljesen fölszabadítják a piacot, mindenki maga határozza meg, hogy mennyiért adja az áramot. Soha se engedjük meg, de a példa kedvéért tételezzük fel, hogy a paksi erőmű is magánkézbe kerül. Miért adná 8,5 forintért az áramot, amikor 14 forintot is kaphatna érte? A liberalizált piacon a még szükséges legdrágább termelő határozza meg az árat.

– Én úgy képzelem, az árampiac felszabadítása akkor csökkenthetné az árakat, ha jókora verseny lenne az erőművek között. Ezek szerint ez nincs így?

– Amikor ezt az angolszász modellt Európában is bevezették, az Európai Unióban több tízezer megawatt többlet-kapacitás volt. Ennek következtében kezdetben valóban csökkentek az áramárak. Csakhogy ezek a fölöslegek elfogytak. S mivel erőművet építeni roppant költséges, a liberalizált piacon a tőke inkább rövid távú érdekeit próbálja érvényesíteni. Nem fejleszt, hagyja lepusztulni a rendszert, vagyis hiányt generál, ami aztán emeli az árakat.

– Hány év alatt térül meg egy erőmű?

– Az energetikai beruházások hagyományos megtérülési ideje hosszú, 20-25 esztendő. Hazánkban az erőművek 1995-96. évi privatizációja óta jelentős fejlesztés nem történt. A villamos rendszer új tulajdonosai több százmilliárd forint jövedelmet realizáltak, de számottevő kapacitásfejlesztést nem végeztek.

– Ez az eddigi időszakra vonatkozik. Most viszont, hogy nőnek az áramárak, nem lehet, hogy mégis megéri erőművet építeni?

– A CEZ Magyarország Kft. vezetője a napokban azt nyilatkozta: a térségben meglévő erőművek jelentős részét be kell zárni környezetvédelmi okok miatt, vagy egyszerűen azért, mert elavultak. Több milliárd eurós beruházásra van szükség. Ahogy a CEZ vezetője fejtegette: a kialakuló 17,5-18 forintos kilowattóránkénti nagykereskedelmi ár mellett már megtérülnek a fejlesztések. Ez a liberalizáció logikája: a hiány felveri az árakat, s ekkor már érdemes befektetni. De ne feledjük, hogy Magyarországon már a jelenlegi árszínvonal mellett is hatalmas termelői és szolgáltatói jövedelmek képződtek. A tőke rövid távú érdekei tetten érhetők abban is, hogy az újabban beharangozott fejlesztések kivétel nélkül a leggyorsabban megtérülő gázerőművek.

– Miért térül meg a gázerőmű gyorsabban?

– Mert sokkal egyszerűbb a felépítése. Csakhogy a gáz a legdrágább tüzelőanyag, ráadásul tovább növeli hazánk Oroszországtól való energiafüggését; a villanyáram 40 százalékát már így is gázból termelik.

– Hogy kéne a társadalmi érdekeket figyelembe véve erőműveket építeni?

– A klasszikus modell szerint az áram árát az önköltség határozza meg. A rendszerirányító először beindítja a legolcsóbban termelő erőművet, aztán a kicsit drágábbat, és így tovább, egész addig, amíg a termelés nem fedezi a fogyasztási igényeket. S ugyanígy kalkulálják a fejlesztéseket is: olyan új erőművek építése kívánatos, amelyek a legalacsonyabban tartják a jövendő költségszintet. A liberalizáció óta viszont elfelejthetjük az önköltséget.

– Nem számít, hogy mennyi az áram előállítási költsége?

– A liberalizált piacon ez senkit nem érdekel. Ehelyett az úgynevezett tőzsdei ár az új varázsszó. Esetünkben ez azt jelentette, hogy az őszi villanyárverésen nálunk is megjelentek a regionális tőzsdei, elsősorban a Balkánra jellemző magasabb árak. Miután kinyitották a piacot, a kereskedők szabadon adhatják-vehetik az áramot. Miért adnák el itthon olcsóbban, ha többet kaphatnak érte a szomszéd országokban? Úgyhogy a liberalizáció következtében az itthoni piaci szereplők is kénytelenek megfizetni a térség magasabb árait, miközben ez önköltségi szempontból egyáltalán nem indokolt.

– A Fidesz már a mostani áremelés előtt, 2005-ben azzal vádolta meg a külföldi tulajdonú erőműveket és áramszolgáltatókat: luxusprofitot visznek ki az országból.

– A Horn-kormány a privatizációkor 8 százalékos nyereséget garantált az erőművek és az áramszolgáltatók új tulajdonosainak. A privát tulajdonosok saját tőkére vonatkoztatott nyeresége azonban mindig nagyobb volt ennél, 2004-től az erőműveknél már kereken 22 százalék, az áramszolgáltatóknál 15 százalék.

– Szóval az eddig indokolatlanul magas árak most még magasabbak lettek.

– A tőzsdei ár meghatározóvá tétele azért is tragikus, mert innentől eltakarja – mondhatjuk: szentesíti – a szereplők extraprofitját. Innentől nem lehet hivatkozni az önköltségre, annyi lesz az ár, amit a tőzsdei viszonyok diktálnak.

– Az ipari fogyasztóknak átadott áram ára 30 százalékkal nőtt, a lakosság esetében viszont a kormány csupán 9,8 százalékos áremelést jelentett be. Ez azt jelenti, hogy némileg visszakoztak a teljes liberalizációtól, a lakosságot nem tették ki a szabad piacra?

– A kormányzat – megrettenve a várható belpolitikai következményektől – a korábban piacellenes magatartással vádolt MVMet „piacidegen” magatartásra szorította. A lakossági és a közületi szférában átmenetileg burkoltan fenntartotta a szabályozott árakat. Ezeken a területeken az MVM-nek olyan árat kell felszámítania az áramszolgáltatóknak, hogy a hatósági árrés figyelembevételével csak a bejelentett végfogyasztói áremelés valósuljon meg.

– Vesztesége keletkezik ebből az MVM-nek?

– Relatív értelemben keletkezik vesztesége: ezt az áramot eladhatná tőzsdei áron is. Sajnos a privatizáció óta közhelynek számít: a külföldi tulajdonú cégek profitját a nemzeti tulajdonú MVM rovására is biztosítani kell.

– Tehát akkor az MVM-nek megmarad az eddigi nyeresége.

– Csakhogy az iparági nyereség eddig is rendkívül aránytalanul oszlott el, s az MVM-nek csupán 2006 óta van nyeresége. Tény, hogy az MVM a liberalizáció eredményeként az eddigieknél jobb pozícióba került, ugyanakkor méltánytalan és diszkriminatív, hogy csak a külföldi tulajdonú erőművek és szolgáltatók nyereségét tekintik természetesnek.

– Tartós marad a lakossági és közintézményi körben a kormányzat mostani ármérséklő beavatkozása?

– A jelenleg fogyasztóvédelmi szerepben tetszelgő kormányzat csak átmenetinek tekinti mostani beavatkozásait, a liberalizációt folytatni akarja. A törvény lehetővé teszi, hogy negyedévente felülvizsgálják az árat. Egy szoktatási folyamatról van szó, a „kedvezmények” sajnos meg fognak szűnni.

– Mi lenne, ha az MVM-et is privatizálnák? Mert hogy erről is folyamatosan lehet hallani.

– Erről is, meg hogy leválasztják róla a Paksi Atomerőművet. Ebben az esetben nyilvánvalóan megszűnne az a fékező hatás, amit a cég jelenleg ki tud fejteni az árak alakulására. Az MVM maradt az ágazat egyetlen nemzeti, közösségi tulajdonú cége. Bűn lenne eladni, inkább arra kéne törekedni, hogy a többi szereplőhöz hasonlóan, közvetlenül értékesíthessen a lakossági piacon is. Ha ez megtörténne, sokan meglepődnének, mennyivel olcsóbban is lehet adni a villanyt.

– Valaha ez így volt, mindenki az MVM tulajdonú áramszolgáltatóktól vette az áramot, ami a privatizációval szűnt meg.

– Most viszont az MVM – amint jövedelemhez jutott – megvette az Elmű 10 százalékát. Pici lépés, de jó irányú, fontos lépés. Véget kéne vetni a liberális szószólók ismétlődő MVM elleni támadásainak, amelyben azt szajkózzák, hogy az MVM nincs rákényszerítve költségeinek minimalizálására, mert nincs versenytársa. Miközben a külföldi tulajdonú piaci szereplők 15-20 százalékos profitokat raknak zsebre.

– Nem lehet, hogy a lakossági piacon az MVM is zsebre rakná az említett extraprofitot?

– Egy közösségi tulajdonú magyar cégre tud hatni a magyar lakosság. A külföldieken senki nem kérheti számon, mennyi a profitjuk. A nemzeti tulajdonban levő szolgáltatót a „tízmillió részvényes” el tudná számoltatni az árairól.

– Az EU biztos legutóbbi nyilatkozata nem zárta ki az államilag szabályozott lakossági villanyárakat. Van esély arra, hogy esetleg teljesen felülvizsgálják a liberalizációs elvárásokat?

– Szerintem az unió rossz úton jár, az energetikai liberalizáció zsákutca. Egy sor, korábban alapvetőnek tartott értéket rúgnak fel: a liberalizált piacon nincs ellátási kötelezettség, senkinek nem kötelező erőművet építeni, gondoskodni az emberekről. Ráadásul sérti az uniót alapító Római Szerződés céljait is, amely kimondja, hogy a közszolgáltatásokban nem lehet maradéktalanul piaci viszonyokat alkalmazni.

Kárász Andor