Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A World Youth Leaders’ Summit (A világ ifjú vezetőinek csúcstalálkozója) nevű egynapos esemény megnyitóján elmondott beszédében György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a 21. század egyik legnagyobb kihívása a technológia robbanásszerű fejlődése, ami alapjaiban változtathatja meg gondolkodásunkat a munkáról, tudásról, családról, illetve az egymáshoz való viszonyainkról. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása a feltörekvő fiatal generáció vezetőire hárul, akik szüleik bölcsességét és saját kreatív energiáikat, valamint frissességüket felhasználva nézhetnek szembe a feladattal – tette hozzá.

György László az MTI-nek telefonon elmondta: a harmincas, negyvenes éveikben járó, sikeres kínai vállalkozók legfontosabb rendezvényére Magyarország egy saját, fiatalos innovációval, a teqballal érkezett. A magyar fejlesztésű teqball egy új, futballalapú, hajlított asztalon játszott sport, amely edzőeszközként is szolgál a profi és amatőr labdarúgóknak egyaránt, támogatói között pedig számos világsztár megtalálható.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a teqball a remények szerint az lehet Magyarország számára, amit a hetvenes évektől kezdődően az asztalitenisz sportág jelentett Kína számára.

A magyar delegáció – amelynek tagjai között szerepeltek a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályának munkatársai, illetve Gyurta Dániel, Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter főtanácsadója -, teqball asztallal ajándékozta meg a sanghaji SIPG FC labdarúgó klubot, valamint Hangcsou város futballcsapatát.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban kiemelte: a teqball gyakorlása a labdarúgók játéktechnikájára is jó hatással van.

Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja az MTI-nek telefonon elmondta: a privát kezdeményezésként megjelenő teqball – melyet a magyar kormány is felkarolt -, nemzetközi hódításnak indult, a remények szerint a jövőben olimpiai sportággá válhat. Az első lépés e cél felé a 2020-ban, a kínai Hajnan-szigeten megrendezett Ázsiai Strandjátékokon való szereplés lesz – mondta, majd hozzátette: a főkonzulátus azon dolgozik, hogy a teqball felkerüljön a 2022-es Ázsiai Játékok palettájára is, amelynek Hangcsou ad otthont. A város vezetésével fennálló jó kapcsolatok, valamint az országaink közötti diplomáciai viszony egyaránt bizakodásra adnak okot arra nézve, hogy a magyar fél meggyőzheti a kínai döntéshozókat erről az innovatív és szociális problémákra is választ nyújtó sportágról, mely ezáltal további világeseményekre is eljuthat majd – hangoztatta.

A teqball népszerűsítésére a magyar delegációval Kínába érkezett Cafu, a kétszeres világbajnok brazil labdarúgó is.

A főkonzul hangsúlyozta: a magyar innováció mellett a hazánk kínálta befektetési környezet bemutatása is hangsúlyt kapott a rendezvényen, hiszen annak résztvevői a kínai „China Going Global” (Kína globálissá válik) elnevezésű stratégia mentén külföldi befektetési lehetőségeket keresnek majd.

György László beszámolt arról is, hogy a konferenciát megelőzően a kínai fővárosban, valamint az ország keleti részén található Csinan városban is megbeszéléseket folytatott több kétoldali egyetemi és innovációs együttműködés előkészítése céljából, egyebek mellett egy magyar-kínai egyetem létrehozásának lehetőségéről, amelyről még Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ing kínai elnök állapodott meg. Kína egyik legnagyobb pénzintézete, a China Construction Bank pénzügyi technológiai központot kíván létrehozni hazánkban, továbbá körvonalazódik egy együttműködés az egyik legnagyobb kínai turisztikai ügynökségnek számító Ctrip vállalattal is – ismertette megbeszéléseinek főbb elemeit az államtitkár.