Mint Európa legtöbb országában, hazánkban is ketyeg a nyugdíjbomba. Az Európai Unió több tanulmányában is felhívta a figyelmet: az egyre szélesebb idős rétegeket eltartó, családonként csak egy-egy gyermeket vállaló európai társadalmak önmagukat lehetetlenítik el. A szervezet számításai szerint Európa népessége a világ lakosságának egynyolcadáról (1960-as adat) 2025-re egyhuszadra csökken, miközben a 60 évnél idősebbek aránya 2050-re 33 százalékra nő.

A dolgozó rétegek terheinek csökkentése érdekében az európai államok sorra döntenek a nyugdíjkorhatár felemeléséről. A férfiakra szinte az összes nyugati EU-tagállamban 65 éves nyugdíjkorhatárt léptettek életbe, de Hollandiában, Finnországban vagy Portugáliában már egységesen 65, Írországban 66, Németországban, Svédországban, legújabban pedig Spanyolországban már 67 év a nyugdíjkorhatár.

Bukott kísérletek

Magyarország lakossága még az európai átlagnál is jelentősebben csökken. A Statisztikai Hivatal becslése szerint hazánk népessége az elmúlt hónapokban 10 millió alá kúszott. Egy átlagos magyar család mindössze 1,4 gyermeket vállal a népesség szinten tartásához szükséges 2,1 helyett – ez az ötödik legalacsonyabb szint az Európai Unióban. A társadalom öregedése tehát elkerülhetetlen.

Különösen sokat romlik majd a helyzet 2030–2040 között, amikor egy népes korcsoport, a Ratkó-korszak gyermekeinek unokái kivonulnak a munkaerőpiacról. A „Ratkó-gyermekek” harmadik generációjának ugyanis az ezredforduló környékén kellett volna megszületniük, ám a rendszerváltás óta állandósult gazdasági nehézségek miatt sem akkor, sem azóta nem sikerült újabb születési hullámot generálni.

Elvileg a nyugdíjrendszer stabilizálását szolgálta volna az 1998-tól bevezetett magán-nyugdíjpénztári rendszer. A cél az volt, hogy a jövendő nyugdíjasok csak ellátásuk kétharmadát-háromnegyedét kapják az állami nyugdíjalaptól, a többit a magánpénztárakban felhalmozott megtakarítás biztosítsa. Körülbelül 2020-tól ez fokozatosan tehermentesíteni kezdte volna az állami nyugdíjrendszert, s a folyamat 2040-re eljutott volna oda, hogy a nyugellátásokat harmadával-negyedével kisebb kasszából tudta volna fizetni az állam. Bár a kísérletet a Nemzetközi Valutaalap is támogatta, a bevezetésről döntő közgazdászok nem vették észre az elmélet egy súlyos hibáját.

Működésének első három évtizedében a rendszer rendkívül megterheli a bevezető ország költségvetését, a dolgozó korosztályok járulékbefizetésének egy részét ugyanis a magánpénztárakhoz utalja át, miközben a jelenlegi nyugdíjas rétegek felé szóló kifizetési kötelezettség semmivel sem csökken. Tapasztalhattuk ezt Magyarországon is: a bevezetés első éveiben még csak évi 100-150 milliárd forintos hiányt termelt a rendszer, ahogy azonban egyre többen léptek be a magánpénztárakba, legújabban már évi 350 milliárd forintos lyuk keletkezett az állami nyugdíjalapban, amit a költségvetés egyéb bevételeiből kellett kipótolni (Demokrata, 2010/48). Mindez együttesen a GDP 40-50 százalékával növelte volna Magyarország államadósságát (vagyis a jelenlegi 80 százalék körüli szintről 120-130 százalékra). Ráadásul az egész 2040 után sem hozott volna különösebb megkönnyebbülést.

Bár az államadósság már nem nőtt volna tovább, az új rendszer vissza sem bontotta volna azt. Szűkebb keretek között a nyugdíjrendszer ugyanúgy nem tudta volna fedezni a társadalom elöregedéséből fakadó problémákat, mint eredetileg. A különbség csak annyi lett volna, hogy míg a jelenlegi rendszerben a nyugdíjjárulékok teljes összegéből érkező bevétel szűkös a nyugdíjak kifizetéséhez, a magánpénztári rendszerben a nyugdíjjárulékok háromnegyedéből érkező állami bevétel lett volna szűkös a nyugdíjak háromnegyedére rúgó állami kifizetési kötelezettség teljesítéséhez. Fából vaskarika: ezért tényleg kár lett volna a GDP 50 százalékára rúgó, 13 ezer milliárd forintnyi államadósságot felhalmozni.

Megfelezett deficit

Idén a nyugdíjbiztosítási alap 3054 milliárd forintból gazdálkodik – ennyi tehát a kifizetendő nyugdíjak összege. Tavaly közel ugyanekkora kifizetést 900 millió forintos, vagyis mintegy 30 százalékos hiány mellett teljesített az alap – a különbséget a központi költségvetés állta. Nem kis tételről van szó: az összeg szinte egyezik a tavalyi 870 milliárdos államháztartási hiánnyal.

Ahogy már írtuk: a nyugdíjkasszán tátongó 900 milliárd forintos résből 360 milliárdot az ütött, hogy a magán-nyugdíjpénztárakba belépett dolgozók az állami rendszer helyett a magánpénztáraknak utalták 8 százalékos nyugdíjjárulékukat. Ez a gyakorlat tavaly novembertől véget ért, vagyis idén ez a tétel már nem terheli a központi költségvetést. Efölött azonban a nyugdíjkasszán további, mintegy 500 milliárd forintos hiány tátong.

Idén a költségvetés ezt a magánpénztárakból visszaállamosított vagyon részleges felélésével fedezi: 451 milliárd forintot állítottak be erre a célra. Mivel a teljes visszaérkező összeg közel 3000 milliárd forint, nem kizárt, hogy a következő évekre is tartalékolnak – bár ennek ellentmondanak azok a nyilatkozatok, amelyek szerint az államadósságot csökkentenék a visszanyert pénzekkel.

Orbán Viktor nyugati lapoknak január elején azt nyilatkozta: a cél az, hogy a nyugdíjrendszer nullszaldós legyen – vagyis ne szoruljon állami mankóra. Mint látható, ettől egyelőre messze vagyunk: a kassza a magán-nyugdíjpénztári befizetések megszüntetése után is 15 százalékos hiánnyal küzd. Ha azonban csak a tényleges nyugdíjkifizetéseket nézzük, már nem ennyire rossz a helyzet. Öregségi nyugdíjakra ugyanis csupán 2000 milliárd forintot költ az állam, s további 360 milliárdot hozzátartozói nyugellátásra.

A hiányt a rokkantsági ellátások szokatlanul magas szintje okozza (Demokrata, 2011/3), ami 660 milliárdjába kerül a költségvetésnek. Nem véletlen, hogy a Fidesz hétvégi, siófoki egyeztetésén már idei feladatként fogalmazták meg a rokkantsági besorolások felülvizsgálatát. Ugyanakkor erősen kérdéses, hogy a visszaélések kiszűrésével sikerül-e néhány tízmilliárdnál többet megtakarítani a költségvetés számára – vagyis a nyugdíjkassza minden bizonnyal a következő években is deficites marad. Emiatt figyelmeztetik nemzetközi elemzők is a magyar kormányt: nem fenntartható az a költségvetés, amelyik a nyugdíjpénztáraktól visszaszedett pénzekből tartja fenn az egyensúlyt.

Ehhez képest meglepő a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb hosszú távú nyugdíjprognózisa, amelyik azt sugallja: néhány éven belül egyensúlyba kerül a nyugdíjrendszer, sőt az egyensúly a következő ötven évben is fennmarad. A tárca a foglalkoztatás jelentős növelésével magyarázza a meglepő következtetést. Eszerint 2015-ig 400 ezer új munkahely keletkezik, ami – a jelenlegi átlagfizetésekkel számolva – 300 milliárd forinttal növeli a nyugdíjbiztosítási alap bevételeit.

Bajból belső tartalék

A minisztérium hosszú távú prognózisai kifejezetten optimisták. 2020-ig további 600 ezer munkahely megteremtésével számolnak. Igaz, a jelenlegi 1,733 millióhoz képest az öregségi nyugdíjasok száma is nő, mintegy 60 ezerrel. Összességében azonban így is a jelenlegi 60 százalékról 78 százalékra nő a 18–65 éves korosztály foglalkoztatási rátája. Főleg, hogy a prognózis szerint a rokkantnyugdíjasok némelyikét is sikerül visszaterelni a munka világába.

A jelenlegi 769 ezres létszám a dokumentum szerint 2015-re 745, 2020-ra 725 ezerre csökken. Ebből egyébként az is látszik, hogy a rokkantnyugdíjak beharangozott felülvizsgálatától a kormány sem várja a nyugdíjkassza egyenlegének jelentős javulását.

A 2020 utáni évtizedekben nagyjából ezen a pályán marad a foglalkoztatottsági helyzet. A lakosságszám 2030-ra 9,5 millióra, 2050-re pedig 9 millió alá csökken, ahonnan aztán rohamosan zuhanva 2060-ra 8,5 millióra fogyatkozik. A prognózis szerint nagyjából ilyen tempóban csökken a foglalkoztatottak száma is – vagyis az ország folyamatosan képes lesz tartani a 78 százalékos foglalkoztatottsági rátát.

Ennek további javítására csak 2050 után lesz szükség, amikor már 83 százalékos foglalkoztatásra lenne szükség az egyensúly fenntartásához. A nyugdíjasok száma egyébként a vizsgált időszakban folyamatosan nő: 2030-ban 200 ezerrel, 2050-ben már 550 ezerrel több időst kell a dolgozó korosztályoknak eltartaniuk.

Bár a terveket internetes fórumokon a legtöbben hivatali optimizmusnak minősítik, arra azért felhívják a figyelmet: más európai országokkal ellentétben Magyarországnak rendkívüli belső tartalékai vannak a nyugdíjbomba kioltására. A jelenlegi alacsony foglalkoztatottsági szint persze nagy baja a magyar gazdaságnak, ugyanakkor viszont azt jelenti: az országhatáron belül is hatalmas tömegek vannak, amelyeket mozgósítani lehet a gazdaság fellendítése érdekében. Magyarországnak tehát nincs szüksége török, arab stb. vendégmunkásokra a generációs egyensúly fenntartásához – főleg, hogy a határon túli magyarok köréből is vannak tartalékaink.

A 78 százalékos foglalkoztatottsági arány elérése egyébként nyugat-európai példák alapján nem reménytelen: Németországban a 18–65 éves korosztály 76, Ausztriában 77 százalékának van munkahelye, Dániában és Hollandiában pedig a foglalkoztatottsági szint meghaladja a 80 százalékot.

Ugyanakkor tény, hogy a rendszerváltó országokban máig nem sikerült a munka világába integrálni az egykori nagy gyárak képzetlen, alig képzett, vagy korszerűtlenül képzett munkástömegeit. A foglalkoztatottsági ráta Szlovákiában vagy Lengyelországban is alacsony: ugyanakkor az ő 65 százalékuk is kedvezőbb a magyarországi szintnél. Amit egyébként nem nehéz felülmúlni: hazánknál ugyanis csak Málta szégyenkezhet rosszabb foglalkoztatási mutatókkal az Európai Unió tagországai közül.

– Egymillió munkahely 1000 milliárd forint többlet-adóbevételt jelentene – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az idei költségvetés elfogadásakor. Ez pedig több mint duplája a nyugdíjkasszába utalt idei állami támogatásnak. Már csak el kell indítani a munkahelyteremtő programokat…

Kárász Andor