Fotó: MTI/Katona Tibor
Hirdetés

Hankó Balázs a Csány László Technikum 140 éves, jubileumi ünnepségén kiemelte: az évforduló egyben azt is jelzi, hogy a magyar szakképzésnek erős múltja, ugyanakkor erős jelene és jövője van. „A magyar szakképzés Európa bajnok” – jelentette ki az államtitkár.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy rugalmasabbá, átjárhatóbbá és versenyképesebbé vált a szakképzés rendszere. Aki a szakképzésben jó eredménnyel végez – legyen szó akár informatikáról, akár gazdálkodástudományról – felvételt nyerhet felsőoktatási intézménybe – mondta.

A szakképzésben történelmi léptékű béremelés történt – emlékeztetett Hankó Balázs -, januártól 24 ezer oktató 60 milliárd forintos bérfejlesztése valósult meg. Az intézményekben folyamatosak az infrastruktúra-fejlesztések. Az elmúlt időszakban 700 tananyagot digitalizáltak, a szakmai vizsgák ugyancsak elektronikus módon történnek – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Kitért arra is, hogy a diákok kiemelt ösztöndíjat kaphatnak: aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját, a „mesterségbeli karrierjéhez” 150-300 ezer forintos ösztöndíjban részesülhet.

Korábban írtuk

A megújult gyakorlatorientált képzéssel, illetve olyan erős technikumokkal, mint a zalaegerszegi intézmény, elérhetővé válik, hogy „2030-ig világbajnok legyen a magyar szakképzés” – hangsúlyozta az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg fideszes polgármestere köszöntőjében elmondta, a Csányban végzett diákok a megszerzett tudás birtokában jó eséllyel tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Az önkormányzat – bár 2013 óta nem fenntartója a technikumnak – az intézmény fejlesztéséhez, bővítéshez és korszerűsítéséhez minden támogatást megad.

A jelenlegi Csány technikum 1884-ben polgári fiúiskolaként nyitotta meg kapuit – idézte fel Németh Andrea igazgató. Az oktatási program először közgazdasági, majd informatika ágazatokkal bővült.

Az elmúlt 140 év alatt csaknem 23 ezer diák végzett a Csányban. A mostani – 2023-2024-es – tanévben 500 diák tanul a zalaegerszegi intézményben.