Soha nem látott mozgás indult el az ingatlanpiacon
Az Otthon Start Program berobbanása soha nem látott mozgást indított a lakáspiacon: már most kétszer-háromszor annyian keresnek lakást ezen a konstrukción keresztül, mint korábban – olvasható az Index cikkében, amelyből kiderül az is, hogy a GKI friss felmérése szerint a következő fél évben 135–205 ezer háztartás is beléphet a programba, ami önmagában több tranzakciót jelenthet, mint amennyi tavaly egy egész év alatt történt, ha pedig a bizonytalan fiatalok tömegesen rászánják magukat, új keresleti hullám indulhat.
Az Index cikke felidézi: az Otthon Start Program igazi tornádóként söpört végig a magyar lakáspiacon. Már a bejelentése után érződött a pezsgés, augusztusra pedig valóságos roham indult: megközelítőleg kétmillióan böngészték a hirdetéseket, ami duplája a júniusi érdeklődésnek. Több mint 400 ezer konkrét megkeresés érkezett, ilyen élénk mozgásra pedig négy éve nem volt példa. A szakértők szerint az igazi nagy hajrá még csak most jön: októberben vagy novemberben akár a 2021 márciusi csúcs is megdőlhet, amikor egyetlen hónap alatt 15 600 lakás talált új gazdára.
Azt írják, a szeptemberi rajt már most történelminek számít. Az indulás óta kétszer-háromszor annyian keresnek lakást az Otthon Start segítségével, mint korábban. A támogatás hatására kétsebességes piac kezdett kirajzolódni: az államilag ösztönzött vevők rekordokat döntenek, miközben a klasszikus kereslet jóval lassabban kapaszkodik utánuk. Mintha két külön ritmusban zakatolna ugyanaz a piac – az egyik része száguld, a másik próbál lépést tartani.
A GKI friss felméréséből kiderült, a felnőtt lakosság jelentős része komolyan fontolgatja az Otthon Start kihasználását. Országosan 8,2 százalék mondta azt, hogy a következő fél évben, vagyis 2025 szeptembere és 2026 februárja között belépne a programba. Közülük 3,7 százalék kifejezetten biztosra veszi, hogy élni fog a lehetőséggel, további 4,4 százalék pedig inkább csak valószínűnek tartja. A túlnyomó többség – 91,8 százalék – egyelőre nem készül belevágni, vagy teljesen közömbös a kérdésben.

Ha csak azokkal számolunk, akik biztosra mondták, hogy belevágnak, akkor nagyjából 135 ezer háztartás csatlakozhat az Otthon Start Programhoz a következő fél évben. Ha pedig hozzávesszük azoknak a felét is, akik inkább csak valószínűnek tartják a részvételt, akkor a támogatottak száma már 205 ezerre nőhet. Ez óriási ugrás lenne a lakáspiacon: összehasonlításképp, tavaly egész évben összesen 127 ezer lakás cserélt gazdát. Vagyis az Otthon Start akár néhány hónap alatt több otthonteremtést indíthat el, mint amennyi egyébként egy teljes év alatt szokott megvalósulni.
A további részletekről IDE KATTINTVA az Indexen olvashatnak.
