A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a jelenleg zajló Bledi Stratégiai Fórum lehetőséget biztosít számos kétoldalú konzultáció lebonyolítására is, aminek keretében a szlovén külügyminiszterrel és energiaügyi miniszterrel áttekinthették a két ország együttműködésének főbb kérdéseit.

Hirdetés

„Megállapíthatjuk, hogy ami a gazdasági-energetikai együttműködést illeti, Magyarország és Szlovénia együttműködése soha nem volt még olyan eredményes, soha nem volt még olyan sikeres és soha nem volt még olyan gazdag gyakorlati sikerekben, mint most”

– fogalmazott.

Ennek alátámasztására kiemelte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly újabb csúcsot döntött, értéke meghaladta a négymilliárd eurót, és az idei év első felében is jelentős növekedést regisztráltak. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a magyar gazdaság vezető vállalatai is egyre meghatározóbb szerepet játszanak beruházásaikkal a szomszédos országban, hozzájárulva annak fejlődéséhez. Rámutatott, hogy a legnagyobb magyar bank, az OTP immár az első számú piaci szereplő Szlovéniában, miután egyesült két helyi leányvállalata.

„Hasonlóképpen büszkék vagyunk arra, hogy a Mol több benzinkút felvásárlásával az itteni üzemanyag-kereskedelmi piacon a második helyen áll” – mondta. „Így tehát a két legnagyobb magyar vállalat piacvezető, illetve második pozícióba tudott kerülni a saját iparágában itt, Szlovéniában”

– tette hozzá.

Korábban írtuk

A miniszter ezután leszögezte, hogy hazánk természetesen nyitott a gazdasági együttműködés további fejlesztésére, akár a magyar vállalatok szlovéniai terjeszkedésének, akár a szlovén cégek magyarországi beruházásainak támogatásával. Végezetül pedig igen fontosnak nevezte azt is, hogy a két ország között egyetértés van az Európai Unió jövője szempontjából meghatározó jelentőségű bővítés ügyében is.

„Magyarország és Szlovénia is a bővítéspárti országok közé tartozik, mindkét ország meg van arról győződve, hogy az Európai Uniónak legalább annyira érdeke a nyugat-balkáni térség integrálása, mint fordítva”

– közölte.