Soros a forintot támadja

Nagyot gyengült a koronavírus-járvány hazai megjelenése óta nemzeti valutánk. Március 4-én a forintot még 335-ös euró­árfolyamon jegyezték, két héttel később azonban valutánk már átlépte a 350-es szintet, április elsején pedig a 360-ast is, sőt néhány nappal ezelőtt egészen a 370-es érték közelébe süllyedt. A mintegy kilencszázalékos árfolyamromlás azért meglepő, mert a térségi valuták közül ugyanezen idő alatt a román lej árfolyama gyakorlatilag rezzenéstelen maradt, a szerb dinár sem nagyon mozgott, és a horvát kuna is mindössze 1,5 százalékot gyengült. Ráadásul a forintot már sújtotta a korábbi időszak árfolyamromlása is, amely év elejétől márciusig további két százalékot jelentett.

A nemzetközi devizapiacokon jól látható, hogy egyre jellemzőbbek az eladási pozíciók a forint ellen. A valuták gyengülése mögött általában az ismert közgazdasági törvényszerűség áll: ha túl sok az eladó, az adott termék értéke csökkenni kezd. A forint gyengülését az előző fél évben alapvetően az alacsony hazai kamatszinttel magyarázták: a befektetők nem láttak elég nyereséget az itteni értékpapírokban, ezért a forintról más valutára váltottak. Az elmúlt egy hónap extrém romlása azonban már túlmutat ezen a gondolatmeneten. Egyre inkább úgy tűnik, a vagyonosabb rétegek számára dolgozó befektetési alapok, az úgynevezett hedge fundok célpontnak kezdik tekinteni a forintot, és szándékos gyengítésére törekednek. Az úgynevezett shortolásos (esésre játszó) stratégia lényege rendkívül egyszerű: egy adott valutát nagy mennyiségben eladnak, ami pánikot és gyengülést okoz a piacon, majd ugyanezt a valutát – mielőtt a többség eszmélne – a gyengébb árfolyamon visszavásárolják. A különbözet jelenti a hasznot, ami fokozható úgy is, hogy a tőkeáttételes ügyletek miatt valójában elegendő a jegyzett deviza nyolcadával-tizedével rendelkezni.

E klasszikus stratégiát a nemzeti valuták elleni játszmában Soros György kezdte először nagy tételben alkalmazni, bebizonyítva, hogy óriási tőkenyomás ellenében még az erősebb pénznemek is megrogyaszthatók.

A font bedöntése

A brit jegybank térdre kényszerítésének történetét Soros György több interjúban is büszkén részletezte, többek között még a brit BBC-n is hosszan beszélt erről. Az ügy előzménye, hogy a kilencvenes évek elején a szigetország még az euró bevezetése felé is próbált tenni lépéseket, és ezért csatlakozott a közös valuta előszobájának számító európai árfolyam-mechanizmushoz (ERM), ami viszont korlátozza a valuták fel- vagy leértékelődésének lehetőségét (akkortájt plusz-mínusz hat százalékot engedélyezett). A brit gazdaság azonban jóval gyengébb volt, mint a közös európai rendszert meghatározó német, tízszázalékos inflációval és ötmillió font külkereskedelmi deficittel – mindkét tényező a font leértékelését tette volna szükségessé. Az ERM-tagságra tekintettel azonban a Bank of England a korábban kikötött 2,8-as szinten kívánta tartani a német márkával szemben jegyzett árfolyamot.

1992-re látványossá vált az angol és német fejlődési pálya közötti különbség, vagyis a font túlértékeltsége, és egyre több pénzember kezdte eladni a brit valutát. Erre a folyamatra erősített rá Soros György Quantum Fund alapja, amely elkezdte nagy tételben a nemzetközi devizapiacokra borítani a fontot. A kidolgozott spekulációs modell szerint a brit valutát kölcsönbe vették fel (az úgynevezett shortolásos ügyletek gyakran építenek kölcsönértékpapírokra), ezt váltották márkára, és abban bíztak, hogy miután megtörténik a leértékelés, kevesebb márkából fizethetik vissza ugyanazt a fontmennyiséget. A brit jegybank kezdetben próbált ellenállni: ahogy ilyen esetekben szokványos, valutatartalékaiból (jelen esetben márkatartalékaiból) igyekezett biztosítani a kereslet-kínálat egyensúlyát, vagyis tartani az árfolyamot. Mivel azonban óriási eladási nyomás nehezedett rá, félő volt, hogy teljes tartalékát elveszíti, ezért kamatemeléssel is próbálkozott a font vonzerejének visszaállítása érdekében. Soros azonban ezt már a győzelem előszobájának tekintette, tovább fokozta az eladási nyomást, és néhány nappal később valóban elérte, hogy a jegybank 2,4-re mérsékelje az árfolyamot. Az akció során a spekuláns 3,5 milliárd kölcsönfontot használt fel, 15 százalékos leértékelést ért el, ami a kölcsönpozíciók zárása után egymilliárd dollár hasznot eredményezett.

Napjaink forint elleni küzdelme azonban ennél nehezebb játszmának ígérkezik. Nagy-Britannia akkori külkereskedelmi hiányával szemben ugyanis Magyarország tavaly ötmilliárd euró többlettel zárta az évet, a brit GDP zéró körüli növekedési rátájával szemben pedig hazánk gazdasági növekedése 4,9 százalék volt, ráadásul a Magyar Nemzeti Banknak hangsúlyozottan nincs árfolyamcélja, amivel sarokba szorítható lenne. Utóbbi ugyanakkor nyilván nem tarthat a forint végtelen zuhanásáig, ahogy elemzők gyanúja szerint a múlt héten 370-es euróárfolyamnál be is avatkozott az MNB, egyrészt talán forintot vásárolva, másrészt egy új, a korábbinál kedvezőbb kamatozási lehetőséget bevezetve. Ezzel sikerült is fordítani a forint árfolyamán, ami a húsvét előtti héten napról napra erősödve 358,8-as szintig jött vissza.

A kis tigrisek megrogyasztása

A kilencvenes évek második felében hirtelen kisiklott a kis tigriseknek nevezett országcsoport többéves gazdasági száguldása. A thaiföldi, a maláj, az indonéz és a Fülöp-szigeteki növekedés – mivel nem kísérte a feketegazdaság felszámolása, sem szerkezetváltás – tarthatatlannak bizonyult. 1997-re már látszottak a később délkelet-ázsiai válságnak elnevezett összeomlás előjelei. A Quantum Fund tehát itt is leértékelődésre játszó shortpozíciókat nyitott, valutaeladásaihoz ráadásul más pénzpiaci szereplők is csatlakoztak. Az érintett jegybankok összességében tízmilliárd dollárt költöttek saját valutájuk vásárlására, hogy egyensúlyban tudják tartani az árfolyamot, ám ehhez nekik sem volt elég tőkeerejük: a kis tigrisek valutái néhány hét alatt 5-20 százalékot veszítettek értékükből. Az akcióba ekkor vegyült először politikai szál is: Mahathir Mohamad malajziai miniszterelnök úgy vélte, a történtek annak folyományai voltak, hogy a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége tagjai közé emelte a burmai katonai diktatúrát. Soros a kis tigriseknél használta fel először a „reflexív helyzetekre” szóló elméletét, amely szerint a gyengébb lábakon álló országoknál sokat számíthat a gazdaság erejébe vetett hit: amennyiben ez optimista, a fogyasztás és a beruházások, valamint az árfolyamok is erősek maradnak, amennyiben viszont összeroppan, az árfolyamot is érintő általános válsággá szélesedhet.

Soros Györgyre 2002-ben bennfentes kereskedés miatt a francia ügyészség börtönbüntetést is kért, ám a bíróság végül csak 940 ezer euró pénzbírságra ítélte. A vád ellen küzdő üzletember a perben egészen a legfölső szintig elment, ám végül a strasbourgi emberi jogi bíróság is megerősítette a bennfentes kereskedés vádját. Az ügy még a nyolcvanas évek legvégén történt, amikor a Mitterrand vezette francia szocialisták megpróbálták saját érdekkörükbe vonni a Société Générale nagybankot. A tőzsdei pénzintézet részvényeinek felvásárlásával a Mitterrand-nal szimpatizáló Soros Györgyöt bízták meg. Az évekkel későbbi tárgyaláson kiderült: már köztársasági elnökként Mitterrand kényes információkat osztott meg az üzletemberrel, aki ennek megfelelően tudta időzíteni a felvásárlás hullámait. Soros György az ügyleten 2,3 millió dollárt keresett, Pierre Bérégovoy pénzügyminiszter pedig 1993-ban öngyilkos lett.

A magyarországi OTP-vel kapcsolatban szintén bennfentes kereskedés, később pedig shortolás kapcsán is megjelent Soros György neve. 1994-ben az üzletember szerette volna megvásárolni a magyar nagybankot, a részvényeket töredék áron kínálta a szocialista–liberális kormány, ám végül Horn Gyula rendeletet hozott arról, hogy meg kell őrizni a bank sokszereplős tulajdonosi struktúráját. 2008. október 9-én pedig, a pénzügyi válság begyűrűzése utáni napokban a Soros Fund Management óriási mennyiségű OTP-részvény eladásával néhány nap alatt 22 százalékkal nyomta le a pénzintézet papírjainak árfolyamát. Szintén shortügyletről volt szó, ahol a szervezet kölcsönértékpapírokkal dolgozott, majd az árfolyam leverése után olcsóbban visszavásárolt papírokkal fizethette vissza a kölcsönt.

Nem csak a pénz

Bár az előző példák pénzügyi nyereségről szóltak, Magyarország esetében a hasznot nem is feltétlenül anyagi profitban értelmezi Soros György. A nemzeti magyar kormánnyal nyíltan ellenséges üzletember számára nyilván értékes a politikai nyereség is, amit a forint gyengítésével elérni remél. Ahogy a közelmúltban a koronavírus-járvány kezelésére a Nyílt Társadalom Alapítvány által Budapestnek adományozott egymillió euró is tisztán politikai gesztus, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a hatalomba furakodott liberálisok alá hajlandó mankót adni – noha a járvány kezelése valójában a kormányzat kompetenciája.

A teljes képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy az elmúlt egy hónapban a magyarhoz hasonlóan gyengült a migráns­kvótaperben elmarasztalt másik két ország, Csehország és Lengyelország valutája is. A cseh korona a magyarnál is erőteljesebb, 9,5 százalékos veszteséget szenvedett el, a lengyel złoty pedig valamivel mérsékeltebb, 7,5 százalékos leértékelődést. Általában is igaz: a válságok időszakának felfokozott pénzpiaci hangulatában a kisebb országok független valutái könnyebben válhatnak hisztérikus reakciók áldozatává és így támadhatóvá, mint békeidőkben. A zavaros idők zavaros játszmái pedig egyértelműen a világ egyik leghírhedtebb spekulánsa, Soros György terepének számítanak.