Az SZDSZ ügyvivője álságosnak nevezte a kereszténydemokraták munkavállalói érdekvédelemnek álcázott kampányát, amivel a konzervatívok valójában állami eszközökkel folytatnak hittérítést, kiskorúnak tekintve a polgárokat választás elé állítják őket: vasárnapi mise, vagy bevásárlás.

Valóban azt gondolják a kereszténydemokraták, hogy az állampolgárok képtelnek dönteni, vasárnap templomba mennének, vagy bevásárlásukat intéznék el? – kérdezte Gusztos a konzervatívoktól.

A parlamenti választásokon önálló megmérettetést nem vállaló kereszténydemokraták kampányánál aggasztóbbnak tartja az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, hogy a szocialista kormány felkarolni látszik a konzervatív javaslatot. A képviselő szerint a szocialista támogatás valójában időutazást jelentene a múltba: hamarosan újból bevezetnék a szabad szombatot, illetve a hétfői adásszünetet is.

Gusztos Péter ezért arra vár választ Szűcs Erika, szociális és munkaügyi minisztertől, hogy a kormány készített-e arra vonatkozó számításokat, hogy hány ember veszíti el munkahelyét az üzletek vasárnapi kényszerbezárásával és mindannyiunk adóforintjaiból mennyit szán az állam segélyezésükre, átképzésükre.

Végül az ügyvivő furcsának nevezte, hogy egyes üzleti körök – civil szervezetnek feltüntetve magukat – szintén a vasárnapi bezárás mellett lobbiznak, élen a képviselő által nevesített CBA áruházlánccal, mely egyébként vasárnap is nyitva tartja üzleteit.

Gusztos Péter szerint a kényszerbezárást támogató gazdasági vállalkozások célja, hogy állami döntéssel számoljanak le a konkurens vállalkozásokkal. Piacgazdaságban megengedhetőnek tartják-e ezek az üzleti vállalkozások, hogy a gazdasági verseny eszközei helyett, állami kényszerintézkedéssel korlátozzák a vásárlók számára kedvező szabad versenyt? – tette fel a kérdést Gusztos.

(szdsz.hu)