Hirdetés
Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

A tárcavezető a TDK épületátadó ünnepségén arról számolt be, hogy a japán vállalat nagyszabású, 26 milliárd forint értékű beruházási programot hajtott végre, amelynek nyomán 12 ezer négyzetméterrel bővül a gyártási területe. Az állam 6,7 milliárd forinttal támogatta a fejlesztést, így hozzájárulva 250 új munkahely létrehozásához.

„Számunkra megtisztelő, hogy a világ egyik legnagyobb elektronikai vállalata olyan termékeket fog itt előállítani, amelyeket Európában még nem gyártanak, és ezek a különböző autókhoz szükséges szenzorok a világ összes autógyártója számára kerülnek leszállításra” – mondta.

„Ennek a beruházásnak tehát nem csak szombathelyi, nem csak magyar, hanem nemzetközi jelentősége is van” – tette hozzá, arra is kitérve, hogy a projektet rendkívül éles versenyben sikerült elnyerni.

„A jövőről szól itt minden, hiszen olyan okosautós alkalmazásokhoz fogják gyártani a különböző elektronikai alkatrészeket itt, Szombathelyen, amelyek már az autóipar legújabbkori korszakához kapcsolódnak” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a világgazdaság az utóbbi időszak súlyos válságai nyomán hatalmas változásokon megy keresztül, öt éven belül ugyanis kétszer is teljesen a feje tetejére állt az addigi rend.

Rámutatott ugyanakkor, hogy ez sem tudta megakasztani az autóipar forradalmi megújulását, amely politikai döntésekből mára gazdasági realitássá vált.

„Magyarországra is egyre több olyan beruházás érkezik, amely már az autóipar új korszakához kapcsolódik. És nemcsak, hogy a sorban állunk, hanem a sor elején állunk. Nagyon régen volt olyan, hogy egy technológiai forradalomban Magyarország nem a követők között, hanem az élbolyban volt található. Márpedig most, mindenfajta túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a globális autóipar elektromos alapokra történő átállásában Magyarország a világ éllovasai közé tartozik” – szögezte le.

Ennek kapcsán megjegyezte, hogy ez annak köszönhető, hogy hazánk a keleti és a nyugati vállalatok, a keleti és a nyugati gazdaság fontos találkozási pontjává vált.

Világszinten is egyedülállónak nevezte, hogy Magyarországon a három német prémium autómárka mellett a világ tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó vállalatából öt is jelen van.

„A három nagy német, a három nagy kínai és a két nagy koreai itt adnak Magyarországon randevút egymásnak” – fogalmazott.

Majd hangsúlyozta, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly átlépte a 10 ezer milliárd forintos „csodahatárt”, félmillió jármű gördült le a gyártósorokról. „És hogyha mindazok a beruházások, amelyek most zajlanak, befejeződnek, akkor egymillió autót fogunk tudni gyártani Magyarországon. Ma a világon öt ilyen ország van” – tette hozzá.

Valamint leszögezte, hogy ez nem lenne lehetséges, ha az autóipar beszállítói háttéripara nem tudná tartani a lépést ezzel a fejlődéssel, ezért is fontos a most átadott beruházás.

A miniszter végül arra is kitért, hogy jelenleg kétszáz japán vállalat működik Magyarországon, összesen mintegy harmincezer embernek adva munkát. Szavai szerint ezek a legmagasabb technológiai színvonalat képviselik, magas hozzáadott értékkel bírnak, így jelentősen hozzájárulnak a hazai gazdaság dimenzióváltásához.

Aláhúzta: az elmúlt tíz évben a kormány hetven japán vállalati beruházáshoz adott támogatást, ezzel ötezer új munkahely jött létre, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig elérte a hárommilliárd dollárt.

Tudatta, hogy Vas vármegye kiválóan teljesített az elmúlt években, ugyanis az utóbbi tíz év során kormányzati támogatással 55 nagyberuházást hajtottak végre, összesen 490 milliárd forintos értékben, ezzel háromszorosára emelve a helyi ipari teljesítményt.

Szombathelyi 30 éves történetének eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre a TDK 2022 és 2026 között – emelte ki a cég az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ennek része a több mint 12 ezer négyzetméter alapterületű, autóipari érzékelők gyártására szolgáló új gyártóbázis, amely olyan új alkatrészek gyártását célozza, mint az elektromos járművek akkumulátorhőmérsékletének, belsőégésű járművek motor- és sebességváltó olaj hőmérsékletének érzékelése, légkondicionáló rendszerek hőérzékelői.

A szombathelyi TDK a tokiói székhelyű TDK-csoport tagja, annak egyik legnagyobb európai fejlesztő- és gyártóközpontja az elektronikai alkatrészek és rendszerek területén. A TDK Szombathely egyik legnagyobb foglalkoztatója, 2200 embernek ad munkát.

A vállalat hőmérséklet- és nyomásérzékelő üzletágának termékeit az autóipari mellett háztartási alkalmazásokban is alkalmazzák mosó- és szárítógépben, mosogatógépben, hűtőszekrényben és fagyasztókban, fűtési, szellőzési és légkondicionáló rendszerekben.

A fejlesztés hátterében a cég közleménye szerint az áll, hogy az érintett termékcsoportot az Európai Unióban nem gyártották, indonéziai telephelyük pedig a közeljövőben eléri kapacitásának korlátait, miközben a trendek alapján jelentős igénynövekedés várható a szenzorok üzletágában – írták.

A szombathelyi TDK Hungary Components Kft. a nyilvános cégadatok szerint a 2023 március végén zárult üzleti évében 297,7 millió euró árbevételt ért el, az előző időszaki 260,4 millió euró után, adózás utáni nyeresége 1,8 millió euró volt, 5,1 millió eurós veszteséget követően.