Szijjártó Péter bejelentette egy hazai gyógyszergyár munkahelyteremtő bővülését
A kormány a jövőben is minden támogatást meg fog adni ahhoz, hogy a magyar gyógyszeripar továbbra is a világ élvonalába tartozzon – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető az Egis Gyógyszergyár Zrt. friss beruházásának bejelentésén kifejtette, hogy a több mint 110 éve alapított vállalat 14,5 milliárd forint értékben tovább bővíti a körmendi gyárának kapacitásait, amihez az állam 3,5 milliárd forint támogatást biztosít, így segítve elő a munkahelyteremtést.
„Az Egis ma Magyarországon 3800 embernek ad munkát, és nagyon közel van az az állapot, amikor már ez a 4000 fölötti kategóriába fog átcsúszni.”
Szijjártó Péter üdvözölte azt, hogy a hazai alapítású cég termékei iránt egyre dinamikusabban nő a nemzetközi kereslet is, amiért tesznek is, hiszen tavaly például húszmilliárd forintot költöttek kutatás-fejlesztésre, és Magyarországon már több mint 650 féle gyógyszert gyártanak.
Szijjártó Péter emlékeztetett a koronavírus-járványt övező nehézségekre, s leszögezte, hogy talán soha nem látott fontosságú feladattá vált az egészségügyi kihívásokkal szembeni védekezés és a megelőzés.
„Ebben kulcsszerepe van a gyógyszeriparnak, ezért itt, Magyarországon a kormány – ahogyan eddig is, a jövőben is – minden támogatást meg fog adni ahhoz, hogy a magyar gyógyszeripar képviselői a világ élvonalába tartozzanak” – hangsúlyozta.
„A gyógyszeripari kapacitások és a gyógyszeripari kapacitások minősége jelenti a sikert az egészségügyi kihívásokkal szembeni védekezésben” – tette hozzá.
Jó hírnek nevezte, hogy a magyar gyógyszeripar nemzetközi mércével mérve is rendkívül versenyképes, és rámutatott, hogy az autóipar mellett a magyar gazdaság másik gerincoszlopáról lehet beszélni.
Illetve aláhúzta, hogy a szektor a magyar gazdaság dimenzióváltásának is az egyik fő záloga, ugyanis az ágazat abszolút első helyen áll abban, hogy bevételarányosan mennyit fordítanak innovációra.
A miniszter érintette azt is, hogy a magyar exportteljesítmény folyamatosan és dinamikusan bővül. Ma hazánk a 19. legnagyobb gyógyszerexportőr a világon, miközben lakosságszám tekintetében csak a 95. helyen áll a világranglistán – tájékoztatott.
Továbbá elmondta, hogy ebben szerepe lehetett annak is, hogy az elmúlt tíz évben ez a mostani már a 34. nagy gyógyszeripari beruházás, amelyhez a kormány pénzügyi támogatást nyújt. „Az összesen 36 milliárd forintnyi kormányzati támogatás 240 milliárd forintnyi gyógyszeripari beruházást hozott létre Magyarországon, amellyel több ezer új munkahely is létrejött” – tudatta.
Végül pedig arra is kitért, hogy Vas vármegye nagyban hozzájárul a magyar gazdaság teljesítményéhez, az ipari termelés tíz év alatt 60 százalékkal bővült, értéke mára meghaladja az 1800 milliárd forintot.
„Nem csoda, hogy a munkanélküliség bőven három százalék alá csökkent a vármegyében. Ebben lehet, hogy némi szerepe volt annak, hogy az elmúlt tíz esztendőben 63 nagy beruházáshoz adott támogatást itt a kormány, amelyek összesen 620 milliárd forintnyi beruházást hoztak létre” – összegzett.
A társaság közleménye szerint a mostani fejlesztés célja a gyártási, csomagolási és tárolási kapacitások bővítése, valamint a technológiai infrastruktúra további korszerűsítése.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. Körmenden szilárd gyógyszerformákat (többek között tablettákat, filmtablettákat, kapszulákat), valamint galenikus készítményeket (szirupokat, oldatokat, krémeket, kenőcsöket stb.) gyárt. A gyáregységnek kiemelt szerepe van a késztermékgyártásban, üzemeiből kerül ki a vállalat teljes gyógyszertermelésének több mint 60 százaléka. Az Egis az elmúlt években folyamatosan és intenzíven fejlesztette körmendi telephelyét, ahol 2018 óta csaknem 29 milliárd forintnyi, munkahelyeket is teremtő beruházás valósult meg állami támogatással.
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. Magyarország, Közép- és Kelet-Európa egyik vezető gyógyszergyára. Tevékenységünk a gyógyszeripar összes értékteremtő folyamatát átfogja a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermék-gyártáson át az értékesítésig. Az Egis a Servier Csoport (franciaországi székhelyű, nonprofit alapítvány által irányított nemzetközi gyógyszeripari vállalat) tagja.
A társaság a nyilvános cégadatok alapján a 2024. szeptember 30-án zárult üzleti évében 269,535 milliárd forint árbevételt ért el, szemben az előző évi 245,878 milliárddal, miközben tárgyévi átfogó eredménye 2,827 milliárd forintról 33,933 milliárd forintra nőtt.
