A tárcavezető a speciális kerámiatermékeket gyártó Metoxit AG székesfehérvári beruházásának bejelentésén vett részt. A mintegy 2,5 milliárd forint értékű projekt nyomán 80 új munkahely jön létre.

Hirdetés

Kiemelte, hogy az „elhúzódó válság korszakát éljük” a koronavírus-járvány miatt, s a helyzetnek megfelelően „hullámoznak az egészségügyi és gazdasági fókuszpontok is”. Mint mondta, az elmúlt másfél év „elég erősen megcibálta a világgazdaságot”: tavaly globálisan 114 millió munkahely szűnt meg, 42 százalékkal visszaestek a beruházások, 5 százalékkal csökkent a világkereskedelem volumene.

Eközben azonban szerinte a kormány gazdasági válságkezelése „egyértelműen jól vizsgázott”, ugyanis Magyarországon foglalkoztatási, beruházási és negyedéves gazdasági növekedési csúcsok dőltek. Az idei második negyedévben rekordmagas, 18 százalékos, a harmadik negyedévben pedig 6 százaléknál nagyobb gazdasági növekedést sikerült elérni. Utóbbi a valaha regisztrált második legmagasabb érték, ami jócskán meghaladja az európai uniós átlagot.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány a munkahelyek védelmére helyezte a hangsúlyt, és betartotta, sőt túlteljesítette az ígéretét, miszerint minden elvesző munkahelyet pótolni fognak.

Korábban írtuk

„A tapasztalat az, hogy 2010 óta azért lehetett sikeres a magyar gazdaság, mert folyamatosan csökkentettük az adókat” – mondta. Emlékeztetett rá, hogy jövő évtől további 4 százalékkal csökken a munkáltatói adóteher, emellett 10 százalékra viszik le a kisvállalati adók kulcsát. Tájékoztatása szerint az adócsökkentések teljes összege idén és jövőre eléri a 2000 milliárd forintot.

„Magyarországnak ebben az időszakban is mindösssze egy évre volt szüksége ahhoz, hogy gazdasági teljesítménye visszatérjen a válság előtti szinthez” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez majd másfél év előnyt jelent a világgazdasághoz képest, ami a gyors oltási program eredménye.

A Metoxit AG most bejelentett üzemében már januárban megkezdődik a magas hozzáadott értékű termelés, elsősorban órákhoz és orvosi implantátumokhoz gyártanak majd alkatrészeket. A miniszter szerint ez hozzájárul a magyar orvosi eszközgyártás további növekedéséhez, miután a szektor termelési értéke tavaly 13 százalékkal, majd idén szeptemberig újabb 15 százalékkal nőtt.

Végezetül beszélt arról is, hogy a svájci cégek alkotják a 11. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, nagyjából 900 vállalat több mint 31 ezer embernek ad munkát hazánkban. A kétoldalú kereskedelemi forgalom az idei év első nyolc hónapjában 8 százalékkal bővült, míg a magyar export volumene 11 százalékkal, és év végére minden bizonnyal rekordok fognak dőlni.

Rámutatott, hogy Svájc a világ egyik legnagyobb és Európa hetedik legnagyobb gazdasága, amely egyben az egyik leginnovatívabb gazdaságnak számít globálisan. És aláhúzta: a két ország együttműködése a tiszteleten alapul, a politikai kapcsolatok problémamentesek, és ennek jól láthatók az eredményei a gazdaság területén is.