Fotó: MTI/Vajda János
Hirdetés

A hét végéig tartó rendezvényre az idén mintegy kétszáz vállalkozó érkezett Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról és Muravidékről.

A találkozó megnyitóján Tállai András azt mondta: 2010 óta a kormány sokat tett a nemzethatárokon kivül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásáért, azért, hogy a kihelyezett pénzek minél nagyobb hányadát fordítsák magyarországi gyártók és kereskedők termékeire.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében kiemelte: a hétszázötven vállalkozóból álló közösség mintegy 12-15 ezer embert foglalkoztat, akik körében 72 százalékos a magyar munkavállalók foglalkoztatási aránya. A kapcsolatrendszerben aktív vállalkozásoknak átlagosan 2,4 millió euró árbevétele volt 2021-ben.

Mint mondta: a vállalkozásoknak összesen 43 országban vannak üzleti kapcsolataik, magyarországi cégekkel a vállalkozók kétharmada ápol valamilyen üzleti kapcsolatot.

Korábban írtuk