Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A tájékoztatás szerint a kormány december 15-ig felülvizsgálja a gyermekek otthongondozási díja (gyod) és az ápolás díj szakértői szempontrendszerét, hogy az 1-es típusú diabéteszes gyermekek szülei indokolt esetben január 1-jétől továbbra is kapjanak gyod-ot. Azt írták, a határozat 3500-4000 gyermeket érint.

A kormányhatározat szerint a jelenleg nagyjából 800 gyermek által használt inzulinpumpa és a hozzá tartozó kiegészítők egységesen 98 százalékos támogatással, vagyis 4 évente 5000 forintért lesznek rendelhetőek – bizonyos előfeltételek teljesülése esetén – a 18 év alatti, vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytatók számára tanulmányaik befejezéséig.

Mindezek mellett biztosítani fogják az 1-es típusú diabéteszes gyermekek napi ellátását a köznevelési intézményekben, felülvizsgálják a közétkeztetésre vonatkozó szabályokat, megteremtik a feltételeit annak, hogy a szülők által beküldött ételeket az intézményekben megfelelően lehessen tárolni, hűteni, melegíteni és tálalni, és bővítik a diabétesszel élők táborozási és sportolási lehetőségeit. Továbbá fejlesztik a gyermek diabétesz centrumokat, illetve évente 100 millió forintos pályázatot írnak ki diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek – tudatták.

Az intézkedések több ezer diabétesszel élő gyermek és az őket gondozó, segítő szülők és családtagok életét teszik könnyebbé – emelték ki.