Az államtitkár kiemelte: a mostani megállapodás is a magyar gazdaság versenyképességének folyamatos és dinamikus növekedését szolgálja – írják a közleményben.

Hirdetés

Kína Magyarország egyik legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere, így napjainkban kulcsfontosságú a két ország közötti együttműködés az infrastruktúra, és a kereskedelem, különösen a digitális kereskedelem terén. Magyarország szempontjából a Kínával való hatékony gazdasági együttműködés kiemelt jelentőséggel bír a magyar gazdaság versenyképességének folyamatos és dinamikus növekedése érdekében – hangsúlyozta Izer Norbert a PM közleménye szerint.

Azt mondta, a mostani megállapodás célja a digitális kereskedelem működéséhez szükséges környezet feltételeinek vizsgálata, valamint a jó gyakorlatok kialakítása és fejlesztése ezen a téren. Az ilyen együttműködési nyilatkozatok számos módon segíthetnek mind a hatóságoknak, mind a vállalkozásoknak, és így a mindennapi életet érintő területeken is pozitív hatást gyakorolhatnak – emelte ki az államtitkár. Úgy fogalmazott: a megállapodás elősegíti a jogszabályok eredményes betartatását, erősíti a kereskedelmi kapcsolatokat, támogatja a technológiai fejlődést és eredményesebbé teszi a fogyasztóvédelmet is – közölte a Pénzügyminisztérium.

A kormány elkötelezett a magyar vállalkozások versenyképességének növelése és az adminisztrációjuk csökkentése mellett. A most aláírt megállapodás ezen a téren is fontos előrelépést jelent a magyar cégek számára – hangsúlyozta Izer Norbert a Pénzügyminisztérium közleményében.

Korábban írtuk