A hazai gazdaság bővülése megelőzi többek közt a belga, a francia, az olasz, a holland, a román, a lett vagy éppen a német gazdaság teljesítményét. A második negyedévben ezáltal tovább folytatódott Magyarország felzárkózása az EU átlagához, hiszen a magyar növekedés több mint kétszeresét éri el az eurozóna (0,6 százalék) bővülési ütemének és lényegesen kedvezőbb, mint a 0,8 százalékot elérő uniós átlag – írták.

Hirdetés

A közlemény szerint a magyar gazdaság mindezt úgy érte el, hogy a kedvezőtlen külső körülmények, az elhibázott brüsszeli szankciós politika, valamint a háború elhúzódása visszafogja Magyarország iparát és a fogyasztói bizalom erősödését. A háború, a hadiipar és a segélyek finanszírozásán keresztül ugyanis rengeteg pénzt von el a gazdaságtól és a fejlesztésektől, valamint bizonytalanságot kelt a piacokon, ezáltal fékezi a befektetéseket.

Hozzátették, hogy a kormány várakozásai szerint idén ősszel már egy békeköltségvetést terjeszthet az Országgyűlés elé, mely a kis és közepes vállalkozások támogatását, valamint a családok segítését célzó akcióterveken keresztül a gazdasági növekedést is fellendítheti. A célzott kormányzati intézkedések és a háború minél gyorsabb lezárása hozzájárul a jövő évi 4 százalékos GDP-növekedés eléréséhez, amelyben a kormány továbbra is bízik – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk