A tájékoztatás szerint az alsóbbrendű utakon zajló tranzit teherszállítás kedvezőtlen hatásaitól naponta 3 millió ember szenved a jelenlegi rossz gyakorlat miatt.

Hirdetés

Az elmúlt 15 év gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésnek és az autópálya építési programnak megfelelően a tárca célja, hogy a teherforgalom elsősorban a gyorsforgalmi úthálózaton bonyolódjon le, arról csak meghatározott szállítási céllal térhessen le – írták.

Hozzátették: a gyorsforgalmi utakról leterelődő teherforgalom visszaszorítása, valamint a kamionforgalom lakott területeket érintő káros hatásainak mérséklése a megtett úttal arányos útdíjra vonatkozó jogszabályok módosításával történik.

Az autópálya és a főút használati útdíjában a különbség lényegében megszűnik, így a fuvarozóknak érdemes lesz majd a gyorsforgalmi útszakaszokat választani – közölték.

A közlemény szerint a közúti személy- és áruszállító ágazat gazdasági szerepe jelentős, éppen ezért hosszú távon kell biztosítani a szektor stabilitását és versenyképességét, mivel az útdíjakból összességében 880 milliárd forintnyi bevétel származik a költségvetés számára, melyet döntő mértékben a Magyarországon áthaladó nemzetközi teherfuvarozók fizetnek meg. Magyarországon létrejön egy kötelező tranzitúthálózat, a 20 tonnánál nagyobb járművek nem hagyhatják el az autópályát.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium jelenleg tárgyalásokat folytat a fuvarozói szektor és a közlekedési ágazat kiemelt szereplőivel és érdekképviseletével a magyar fuvarozók számára biztosítandó érdemi könnyítésekről. A minisztérium arra törekszik, hogy a hazai közúti személy- és áruszállító vállalkozások működését jelentősen egyszerűsítse, csökkentse a fuvarozók adminisztratív terheit, valamint elősegítse a bírságszabályok ésszerűsítését és a szektor versenyképességének növelését – olvasható a közleményben.