– Egyre többen jelzik, hogy aggódnak a gazdaság állapota miatt. Nagy baj van?

– A helyzet olyan komoly, hogy a késlekedés már nem fogadható el. Az elmúlt évek gazdaságpolitikája rendkívül egyoldalú módon csak az államháztartás egyensúlyának kialakítására törekedett és a nemzetközi versenyképesség növelését háttérbe szorította. Ezért fogalmaztuk meg folyamatosan a kritikákat, de ez nem azt jelenti, hogy a gazdaság szereplői jobbra tolódtak. Arról van szó, hogy hosszú ideje a gazdaság számára előnyös alternatívákat az ellenzéki oldal fogalmazza meg, míg a gazdaság számára hátrányt jelentő környezetet a kormány alakítja ki. Sajnos a makrogazdasági mutatók alakulása kivétel nélkül igazolja állásfoglalásaink megalapozottságát.

– Az elmúlt háromnegyed évben a GDP, a nemzeti össztermék növekedése az egy százalékot sem érte el. A spekulációs tőke jelen van, nőnek az árak, nő az infláció, az MNB emeli a kamatokat és rátolja az összes terhet a társadalomra. Rövid időn belül lehet ezen változtatni?

– A GDP-adatok nem jól fejezik ki a magyar gazdaság állapotát, a magyar gazdaság ugyanis duális szerkezetű. Van egy multikból álló, export-teljesítményeit növelő, jól prosperáló gazdasági réteg, itt a növekedés eléri a 3-4 százalékot. Ám amikor kivesszük ezt a GDP ötven százalékát is meghaladó teljesítményű vállalkozói kört, és marad a magyar mikro- és középvállalkozó, akkor ott gyakorlatilag nincs növekedés. De még csak stagnálás sem, ott már hanyatlást, recessziót látunk, ott már visszafogás van, és ez nem most jelentkezett, hanem már több mint négy évvel ezelőtt. Nem szerencsés, ha ezt a két, érdekeiben egymástól teljesen különböző réteget összemossuk.

– Akkor viszont az a kérdés, hogy a hazai kis- és középvállalkozások mikor tudnak végre talpra állni?

– A mikro-, kis- és középvállalkozások teljesítményének növelése csakis a foglalkoztatás növelésével érhető el, hiszen a működő tőke beáramlása csökkent. Az utóbbi évek egyetlen nagy beruházását, a Hankookot ki is vehetjük a sorból, hiszen 25 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatásból valósult meg. A működő tőke áramlása gyakorlatilag megszűnt, így foglalkoztatásbővülést a multik exportteljesítményének növekedéséből nem fogunk tudni realizálni. Ma a feladat az, hogy ezek a cégek ne menjenek el, de sajnos a vetélytársak, a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a románok ma vonzóbb befektetési feltételeket kínálnak. A mikro-, kis- és középvállalkozások viszont felszívhatnák a munkáltatói rendszerből kiesett több mint hárommillió embert. Ezért mondtuk mi már jó pár éve, hogy a foglalkoztatás bővítése csakis az élő munkaerő terheinek csökkentésével képzelhető el. Ma Magyarországon hárommillió 750 ezer ember fizet járulékokat, és ennek a tömegnek a hetven százaléka minimálbéren van bejelentve! Mit csinál a másik hárommillió 18 és 62 év közötti ember?

– Mit csinál?

– A foglalkoztatás nem éri el a munkaképes lakosság ötven százalékát. Ez az arány Ausztriában hatvannégy százalék, de van olyan uniós ország, ahol száz ember közül hetven dolgozik. Ezért szerintem rettenetesen fontos az, hogy megnézzük, mi idézte elő a bajt. Ugyanakkor az is tény, hogy az államháztartási hiány csökkentésével a kormány rendkívül jó eredményeket ért el.

– De milyen áron?

– Olyan áron, hogy a magyar vállalkozások nem fejlesztenek, mert nem marad erre pénzük. Amikor azt mondjuk, hogy túladóztatottak a magyar vállalkozások, és ebben a kormányzati szereplőkön keresztül valamennyi közgazdasággal foglalkozó szakember egyetért, megint senki sem definiálja pontosan a helyzetet. 2003 óta éves szinten 840 milliárd forinttal nőttek a vállalkozói adóterhek. Magyarországon jóval magasabbak a vállalkozókat terhelő adók, mint a környező és velünk versenyző országokban. Befizetjük a központi adót, befizetjük a helyit, és fejlesztésre nem marad pénz. Hát ez az a politika, amely az államháztartási hiány csökkenéséhez vezetett. De az a vállalkozás, amelyik éveken keresztül nem tudja az egyszerű újratermelést megvalósítani, az öt év múlva már nem lesz adóalany, tehát kiesik a bevétel. Ezért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2002 óta mondja, nem úgy szól a kérdés, hogy növekedés vagy egyensúly, hanem úgy, hogy növekedés és egyensúly. Ugyanis csak a növekedésből származó többletet lehet az egyensúlyra költeni. Nem kellett volna nagy bölcsesség ahhoz, hogy megnézzék az illetékesek, egy olyan országban, ahol nőnek az adók, mi történik. Ahol nő az adó, ott csökken a foglalkoztatottság, nő a munkanélküliség, virágzik a feketegazdaság, csökken a beruházás, lassul a gazdasági növekedés. Egymással összefüggő kérdésekről van szó. Erre mi folyamatosan felhívtuk a figyelmet. Magyarországnak 2003 óta nincs tetten érhető gazdaságpolitikája. Az nem gazdaságpolitika, hogy azt mondjuk, az állam kevesebbet szolgáltat, de több pénzt kíván beszedni.

– Éllovasból sereghajtóvá lettünk. Közben begyűrűzött a világ és Európa gazdasági válsága. A kormány azt mondja, nem volt más megoldás.

– A versenyképességi rangsor kapcsán mindenki úgy gondolja, hogy egy kis ország, egy kis nemzetgazdaság nehezen találhatja meg a világ tendenciáival szembe menő stratégiát ahhoz, hogy eredményeket érjen el. Ausztria bebizonyította, hogy ez lehetséges. Szomszédunk 2003-ban az európai versenyképességi rangsor nyolcadik, illetve kilencedik helyén állt. Ma a másodikon. Tehát létezik olyan eszköztár, ami tompítja azokat a hatásokat, amelyek a világgazdaságból egy kicsiny nemzetgazdaságot érintenek. Egy kicsiny nemzetállam gazdaságpolitikája eleve nem lehet liberális. Az Egyesült Államoké lehet, de egy kis lélekszámú országot védeni kell. Nézzük meg a horvátokat. Senki sem esik kétségbe, hogy az ország még nem tagja az Európai Uniónak. És a horvátok a nemzeti érdekeiket meg fogják védeni mind a tengerpart, mind a kereskedelem, mind a mezőgazdaság vonatkozásában. Mi mindig patrióta gazdaságpolitikát szorgalmaztunk. Ennek az elfogadtatására azonban nem volt esély.

– Márpedig a rendszerváltás óta nem tapasztalni mást, mint azt, hogy bérmunkássá válunk a saját hazánkban. Minden a külföldiek kezébe került, ők meg szép lassan, megtollasodva, odébb állnak.

– A szakemberek azt mondják, hogy az unióban a támogatási és adóztatási rendszerek versenye zajlik. Minden ország kevésbé adóztatja és jobban támogatja a saját vállalkozóit. Németországban a közbeszerzések nyolcvan százalékát a német cégek nyerik, nálunk a hetven százalékát külföldiek. Számos technikával lehetne helyzetbe hozni a magyar vállalkozásokat, amit az EU nem tilt, ha azonos az elbírálás. A patrióta támogatási politika legfőbb bástyái mindenütt a jog-, hatás- és feladatkörrel rendelkező gazdasági kamarák.

– Ez nálunk nemigen sikerült. Nem csalódottak?

– A kamara és a kormány viszonyát kilencvenkilenc százalékban a kormány, egy százalékban a kamara alakítja. Ezt jól tudja mindenki, és politikai szimpátia ide vagy oda, egyformán féltik vállalkozásaik jövőjét. Ez a vállalkozói tömeg azt várja el tőlünk, hogy csakis a szakmaiság alapján szólaljunk meg. Ha ennek nincs eredménye, akkor sem válunk hitehagyottá, mert hiszünk abban, hogy előbb-utóbb lesz olyan kormány, amelyik elfogadja a jó szándékú javaslatainkat. Hogy milyen lépéseket várnak tőlünk a tagok? Elvárják, hogy hallassuk a hangunkat az adómódosítások és az illegális szféra háttérbe szorítása érdekében is. Nyugat-Európában a feketegazdaság hétnyolc százalékra tehető. Nálunk huszonötharminc százalékra. Ha csak annyit teszünk, hogy a nyugat-európai szintre szorítjuk ezt az arányt, akkor már megteremtettük az államháztartás egyensúlyát.

– Ha most egyszeriben mindazt elfogadná a jelenlegi kormány, amit a kamarák évek óta mondanak, az segíthetne az ország helyzetén?

– A gazdaságpolitika alakítói ma már görcsösen ragaszkodnak korábbi rossz döntéseikhez és azok magyarázatához. Új koncepciók megvalósításához új társulatra van szükség. Új szereplő kell, mert hiteltelenné válik az, aki eddig fetisizált egy dolgot és most azt mondja, hogy annak az ellenkezőjével kell foglalkozni.

Gaál Péter

dr. Vereczkey Zoltán

1976-ban a Győri Műszaki Főiskola közlekedési üzemmérnöki karán diplomázott.

1985-ben a Pécsi Jogtudományi Egyetemen doktorált.

1976-tól 2003-ig különböző Volántársaságok vezetője.

1998–2002 között a Volánbusz Rt. vezérigazgatója.

1995 óta a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

2000 óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.

2002-ben megkapta a közlekedési ágazat legmagasabb állami kitüntetését, a Baross Gábor-díjat.

2003 óta vállalkozó.